Bár a Valentin-napot februárban tartják az emberek, a Budakeszi Vadasparkban élő, a Kárpát-medencében őshonos és betelepített állatok között ennek máskor van az ideje. De tél végétől, február-márciustól kezdve, folyamatosan érnek be szerelmük gyümölcsei.
A legtöbb faj esetében a párválasztás az előző év őszére esik, mint a gímszarvasoknál vagy a dámoknál, a muflonoknál és a vaddisznóknál pedig télen köszönt be a szerelem. A legkisebb szarvasfélénk, az őz, a legnagyobb nyári kánikulában üzekedik, augusztus elején keresik párjukat.
A beteljesült vágyak eredményei a csíkos vadmalacok, a pettyes őzgidák és borjak a következő év tavaszától folyamatosan felbukkannak az erdőkben, mezőkön.
A sort a kecskefélék, a muflonok, illetve a vaddisznók kezdik. Az előbbivel hazánk legtöbb hegyvidékén találkozhatunk, hogy a vaddisznókról már ne is szóljunk. Mindkét faj kicsinyei születésük után nem sokkal, a muflon például a már világra jötte után fél órával követi anyját, de a vadmalacok sem maradnak soká a kocák készítette ellő vacokban, gyorsan követik őt mindenhová.
Az összes anyaállatról elmondható, hogy gondoskodók, és harciasan védik utódaikat, ezért ha például malacos kocával találkozunk az erdőben, ne közelítsük meg, és ne akarjuk a csíkos kis apróságokat se megsimogatni, se megfogni. Előfordulhat, hogy az elárvultnak látszó malacok csak lemaradtak a családtól, akik visszajönnek értük, vagy valamilyen betegségben szenvednek, és ezért hagyták hátra őket.
A természet rendjébe való beavatkozásunkkal pont az ellenkezőjét érjük el, a „mentett” állatokat soha, vagy csak nagyon nehezen lehet repatriálni, visszaengedni a természetbe, a pótszüleikre lesznek utalva. A legnagyobb jó szándék mellett sem tudja az ember pótolni sem az anyatejben lévő tápanyagokat, sem azt a gondoskodást, amivel az anyaállatok utódaikat gondozzák.
Április, május környékén a csíkos kicsinyek mellé megérkeznek a pöttyösek is. Elsőként az őzgidák, majd szépen sorban a többi szarvasfélénk, a gímszarvas és a dám borjai követik őket. A gidákat és borjakat a suták és tehenek elfektetik a magas fűben, bokrok alá, amíg táplálkoznak. Általában a turistaútról letérők, vagy a kutyasétáltatók ekkor szoktak rájuk akadni.
Az ilyen elfektetett apróságok igyekeznek megbújni a veszély elől, nem futnak el, sokan ezért hiszik, hogy valami bajuk van, közben csak az anyjukat várják, aki valahol a közelben van.
Ezért ha ilyen mozdulatlan pettyes apróságra bukkanunk, akkor ne simogassuk meg, feltehetőleg az anyja a közelben van, egy képet készíthetünk róla, de máshogy ne zavarjuk meg, inkább távolabbról figyeljük, ahogy visszatér szülő hozzá.
Ezek a kis állatok életük első heteiben igen gyámoltalanok, könnyű prédái a ragadozóknak, ezért fontos, hogy ebben az időszakban is a kutyánkat pórázon sétáltassuk, nehogy megérezve a vad szagát, feléledjenek benne a vadászösztönei, és kárt tegyen az ártatlan állatokban.
