Elképzeli az ember, hogy amerre néz, a szikrázó napsütésben vakítóan fehér hótakaró födte magas hegycsúcsokat lát, na meg az ég kékjét, s lenyűgöző a téli hegyvilág látványa. Aztán megérkezik a helyszínre, és ami fogadja: sűrű köd, metsző, hideg szél, jegessé csontosodott hó, tulajdonképpen nem sok minden, amiért a karácsonyi asztal mellől megérte fölállni.
Persze azért ez csak az egyik nap a Kis-Fátrában töltött három közül. A maradék kettő pontosan olyan látványos volt, amilyennek előre elképzeltük. A Kis-Fátra vonattal Pozsony és Kassa felől kerülővel, de egy átszállással könnyen, gyorsan megközelíthető; autóval Párkányon és Besztercebányán át még rövidebb az út. A gerinc környékén több turistaház közül válogathatunk, ideális helyszín többnapos túrázáshoz.
A Kis-Fátra mint túraterep
Egy korábbi, nagy-fátrai túra alkalmával szúrtam ki a hegységet, emlékszem, egyszerűen megtetszett a Turóci-medence fölé falként magasodó hegyvonulat, arra gondoltam, végig kéne sétálni rajta. Ez szerencsére könnyedén megtehető, már ha az embernek nem okoz nehézséget több napra elegendő felszerelést fölcipelni a hibátlan panorámát nyújtó, alhavasi rétekben tetőző gerincig. A térképre tekintve egyből feltűnhet, hogy a Vág által kettészelt vonulat északkeleti, magashegységi jellegű része (Krivánská Malá Fatra) 1700 méter fölé magasodó, erdőhatár fölötti gerincutat kínál.
Szépségét változatosságának köszönheti, amelyet földtani összetettsége határoz meg: a kemény, kristályos alapkőzet a Kárpátok legnyugatibb magashegységi gerincét építi fel, amelyet üledékes kőzettakarók kibukkanásai szegélyeznek. A Kis-Fátra két legismertebb látványossága, a mészkőszirten ülő Sztrecsnó vára és a Nagy-Rozsutec hatalmas dolomit sziklabástyája is e peremi takarómaradványok hírnöke. A magashegyi jellegű gerincrégió és az azt övező sziklaalakzatok különlegesen látványos, egyedi hangulatú hegységgé avatják a Kis-Fátrát - ezért ne is lepődjünk meg, ha télen-nyáron turistatömegekbe botlunk, szlovák szomszédaink egyik legkedveltebb, leginkább feltárt túraterepe ez.
Neki a hegynek
A vonaton ülve csak reménykedni tudtunk, hogy bizonyos magasságba érve majd áthatolunk az áthatolhatatlannak tetsző ködön. Ruttkára érkezve igen barátságtalan fogadtatásban volt részünk. Az állomásról startolva kietlen gyártelepet kerülgettünk, hogy átkelhessünk a folyó gyaloghídjain, mindez a ködös hideggel együtt egy szibériai bányászváros hangulatát keltve ostromolta abbeli hitünket, hogy megérte elutazni.
A Vág túlpartján fekvő faluból kiérve minden reményünk valóra vált: egy kellemes erdőszéli tisztáson hirtelen kiértünk a felhők alól. Innen igen kemény emelkedővel érhetjük el első szálláshelyünket, a Magura-házat (Chata pod Kžačianskou Magurou). Mindössze 3 kilométert kell megtennünk, de ez alatt 500-ról 1140 méterre kaptatunk föl. Az emberpróbáló emelkedőn csomagokkal megrakva időnként muszáj megállni, és ha már így alakul, érdemes hátrafordulni: mögöttünk, a Vág tejfehér ködbe burkolózó völgyének túloldalán a Nagy-Fátra végtelen, zegzugos hegyvilága emelkedik. Tiszta időben jól látszik a szomszédos hegység erdőhatár fölé nyúló, hullámzó gerince.
Fölfelé haladva rengeteg turistával találkoztunk, köztük családosokkal, kutyásokkal, így kezdtük sejteni, hogy a városhoz viszonylag közel fekvő turistaház és környéke népszerű lehet a környékbeliek körében. A méretes épület belső elrendezése is erre enged következtetni: szokatlan módon két olyan helyiség van a házban (ráadásul külön szinten), amely a vendéglátást szolgálja: egy hangulatos, vadászati trófeákkal telezsúfolt étkezőhelyiség, valamint az alsó szinten egy zenétől hangos, kocsmaszerű bár. A teraszról fantasztikus a kilátás, a Fátrák közé szorult Turóci-medence városainak fénye jelzi, hogy a civilizációtól igazából csak magasságban távolodtunk el, pár száz méter fölfelé, és máris elhagytuk az ember számára ideális életteret. (Persze meglehetősen álságos ezt így gondolni egy mindennel ellátott, kellemes turistaház teraszán, csapolt sörrel a kézben és szarvashúsból készült gulyással a hasban.)
Köd, szél, jég és víz - a központi gerinc
A rövid nappalok miatt korai indulással terveztük második napunkat, amelyet végig a hegyekben töltöttünk, kb. 13 kilométert legyalogolva. Bár úgy volt, napos időre számíthatunk, vészjósló látvány fogadott reggel. Még mindig a városokat fedő ködtakaró felett voltunk, eddig rendben is volna, de a Vágon túli Fátra-szakasz gerince szintén felhőbe burkolózott.
Búcsút véve a felhők közt átszűrődő napsugárpászták látványától még nem tudtuk, hogy napsütéssel legközelebb csak 24 óra múlva találkozunk. A turistaút egy méretes erdőrezervátumon halad keresztül a gerinc felé. A háborítatlan helyszín a legnépszerűbb szlovák turistaportál szerint igazi medveparadicsom, e tudat súlyosbítva a tejfehér köddel, a totális csönddel, igazán nyomasztó érzéseket is kelthet a hatalmas fák közt botladozó turistában. Medvével természetesen nem találkoztunk, bár egy lekapart, karomnyomos fatörzs emlékeztetett rá, miféle vendégségben járunk. Ennél jóval aggasztóbb volt azonban az út állapota: a korábban lehullott, régi hó jegesre fagyott, az ösvény kellemetlen jégcsúszdája helyenként megnehezítette a haladást.
Az erdőhatárt elérve nem kapaszkodtunk fel azonnal a gerincre, kikerültük ugyanis a téli túra egyetlen veszélyesnek mondott pontját, a Biele skaly szikláját, amit a jég lehetősége miatt nem akartunk megkockáztatni (kicsit több jég esetén jól jön, sőt kell is a hágóvas és a túrabot). A hegyoldalba vájt ösvény helyenként jeges, máshol sáros mászókáját magunk mögött tudva a Priehyb-hágón értük el a Kis-Fátra 1400-1700 méter között hullámzó gerincét. És itt találkoztunk legkellemetlenebb kísérőnkkel, a gerincen átbukó, hideg, nedves, zord széllel. A körülmények dacára egyébként meglepően sokan túráztak aznap is a magasban.
A turistaút megállás nélkül emelkedik a hegység 2. legmagasabb csúcsa, a Kis-Kriván (Malý Kriváň) tetejéig. Bár nem láthattuk, érzékeltük, hogy az északi oldal óriási mélység fölött őrködő sziklafalban tetőzik, amitől helyenként a törpefenyők, máshol csak lépéseink választanak el. A csúcson kis kőfal nyújt menedéket a szél ellen - ebédünket itt elfogyasztva meg is kezdtük az ereszkedést. A gerincösvény nyáron nehézséget nem jelentő sétaútvonal lehet, de az itt-ott eljegesedett úton néhol nyugtalanító a félelmetes mélységek közelsége. Az egyetlen kihívás a terepviszonyoknak köszönhető: pár száz méter ereszkedést ugyanennyi emelkedés követ, ezért nem érdemes telepakolni a hátizsákot.
Bár az ösvény elkerüli a legmagasabb csúcsot, a kitérő és az egyre ellenségesebb idő ellenére mégis felsétáltunk a Nagy-Krivánra (Vežký Kriváň, 1709 m; a Kriván ferdét jelent, a hegy alakjára utal). Hogy megmásztuk a szél tépte csúcsot, az csak a kényelmes szobából nézve szórakoztató némileg, a tipikus turistahiúság példája: bár az időjárásnál kellemetlenebbet nehéz elképzelni, kilátásra nem számíthattunk, mégis rosszabb érzés lett volna kihagyni a látási körülmények miatt aznap a többitől szinte semmiben sem különböző, csak magasságában sajátos csúcsot.
Éjszakánkat a Chleb csúcsa alatti menedékházban (Chata pod Chlebom) töltöttük. 1400 méteren, alig valamivel a gerinc alatt található, és a közeli nyeregpont túloldalára felvonó biztosítja a feljutást, így igen népszerű. Ezért már csak a padlástér matracszállásán kaptunk helyet. A tátrai menedékházak matracszállásaival ellentétben itt kissé nagyobb volt a nyüzsgés éjszaka, viszont a matracok egymástól szépen elszeparálva, ügyesen elrendezve, kényelmes körülményeket biztosítanak az alváshoz. A ház hangulatos étkezőjének erőssége a piciny mérete: ha sok a vendég, mindenképpen be kell ülnünk valakik mellé, így előbb-utóbb beszélgetésbe keveredünk a többiekkel, ami közösségibbé, barátságosabbá teszi az amúgy is kellemes atmoszférát. Cseh hatás, talán a szomszédos ország közelsége érződött egyébként a hangulaton: a csapon cseh sörök, egy szlovák turistacsoport pedig cseh népdalokat énekelt a háttérben.
Felhők felett járva
Reggel végignézhettük, ahogy a felhőtenger fölé magasodó Alacsony-Tátra mögött felbukkan a nap. Nyugat felé a Liptói-havasok, mögöttük a magas-tátrai Kriván jellegzetes gúlája jelezte, a következő 14 kilométeren végre talán abban a látványban lesz részünk, amiért jöttünk. Újra nekivágtunk a gerincnek, a felhők ostromolta hegyoldal ösvényén felkapaszkodva első ízben tekinthettünk le az északi oldalba mélyülő Vrátna-völgyre, nézhettünk végig utunk előző napi szakaszán és a ránk váró, észak felé forduló gerincúton. Egy pillanat alatt felfogtuk, miben áll a Kis-Fátra varázsa: a főgerinc tényleg szinte falként emelkedik a környező, erdős völgyek fölé, egyáltalán nem vagyunk messze a hegységperem falvaitól, de azokhoz képest roppant magasságokban járunk, kellemes, ám vadregényes terepen - sok másik turistával együtt.
Elindulva hamar átkelünk a szakasz legmagasabb, 1636 méteres pontján, hogy aztán hosszas ereszkedésbe kezdjünk a néhol egészen keskennyé váló gerincen. Az átbukó szél létrehozta felhők tépett vitorlaként lengedeztek a hegycsúcsok keleti oldalán, néha minket is ellepve. Hamarosan a hegyek közti medencében megülő üdülőfalu, Štefanová fölött állunk. Bár a település közel van, méretes kerülővel érhetjük el. Amikor már 1200 méterig ereszkedtünk, utunkat állja a Stoh 1600-as tömbje, amelyre igen kellemetlen, brutális emelkedő vezet fel. A Stoh-t egy oldalösvényen kikerülhetjük, és bár lavinaveszély miatt az út télen nem járható, a hó hiánya miatt mégis nekivágtunk. Tervünk szerint így hamar a Rozsutec alá értünk volna, és ha még időben vagyunk, meg is másszuk a láncokkal biztosított, sziklás ösvényt. De nem tudhattuk, hogy a három napunk legkellemetlenebb szakasza következik: az ösvény masszív jégpáncélja miatt jelentős késéssel értünk a Rozsutec alatti nyeregbe (sedlo Medziholie). Bár a látvány a felhőtakaró ellenére is hívogató volt, időben már nem fért volna bele a csúcs megmászása, ráadásul abban sem voltunk biztosak, mennyire lehetnek eljegesedve a felfelé vezető út sziklái.
Štefanovára már könnyed erdei sétával jutunk el, a feltűnően rendezett, gyönyörű hegyi falu lesz következő fátrai túránk kiindulópontja: egy teljes nyári nap a két Rozsutec (Kis- és Nagy-) megmászása, illetve a Horné diery szurdokvölgyének bejárása. Mire leértünk, a felhők végre eltűntek, így a falu fölött őrködő hatalmas sziklaegyüttes látványával jóllakva távoztunk a hegységből. Ahová nyilván visszatérünk.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2016 februári számában.
Kapcsolódó cikkeink:
A Kis-Fátra három szakadékvölgye
Látványos gerinctúra a Nagy-Fátrában
