Téli vízitúra az Ipoly egyik legszebb szakaszán

A telet sokan nem szeretik. Hideg van, hamar sötétedik, és a szürke, ködös, nyirkos idő a legtöbb embert eltántorítja a természetjárástól. És ami a legjobb lenne benne: a puha, ropogós hó, a téli csodavilág – na, abból az elmúlt években sajnos vajmi keveset kaptunk Magyarországon.

Ha a téli túrázást kiterjesztjük a vízre, első hallásra akár extrém sportnak is tűnhet, ami részben igaz, hiszen van benne kockázat: nem elég a fogvacogtató zimankó, és hogy gyorsan leszáll az est sötétje, de egy esetleges borulás még megfelelő öltözetben és vízálló ruhában is több mint kellemetlen. Ezért az ilyen túrákra kellő vízi jártassággal és evezős tapasztalattal rendelkező vízitúra-vezetővel induljon el bárki.

Ezek után fel is tehetjük magunknak a kérdést: tényleg, mi a jó abban, hogy a 2-3 °C-os folyóban evezünk, miközben a levegő maximum-hőmérséklete is alig több 5-8 °C-nál? A téli vízitúrázás kicsit olyan, mint Vivaldi A négy évszakának Tél hegedűversenye: ott van benne a hideg, a szél és a didergés, de megvannak a maga szépségei is: a kopár táj végtelen csendje és nyugalma… De ne szaladjunk ennyire előre!

Vízitúra Ipoly módra

Egyelőre még ott állunk egy napsütötte téli napon az Ipoly partján, a letkési közúti híd közelében elszánt túratársaimmal, mert a téli evezéshez bizony elszántnak kell lenni. A csípős délelőtti levegő a tüdőmbe mar, úgy érzem, nem is kicsit. Gumicsizmát húzunk (később eláruljuk, miért pont azt), majd vízálló, fekete esőnadrágot. A kenukba bepakoljuk a légmentesen záró vízhatlan zsákokat – amelyekben a legértékesebb és vízre leginkább érzékeny javaink vannak –, kulacsokat, forró teával töltött termoszainkat, és gyorsan, nehogy a kétség felüsse fejét a lelkünkben, vízre szállunk.

Az első evezőcsapások még kissé ügyetlenek, bizonytalanok – érthető módon, hiszen legutóbb júliusban lapátoltunk a Garamon és a Dunán. De nincs idő merengeni a forró nyári napok evezős emlékein, mert résen kell lennünk: az Ipoly

Viszonyításképpen: ha Ipolytölgyesnél 80 cm a folyó vízállása, már nem adnak ki csónakot a kölcsönzők, mert a kavicszátonyok miatt olyan sokszor megfeneklik a hajó, hogy az élesebb kövek kárt is tehetnek benne.

Evezés közben túravezetőnk, Endre, ellát bennünket néhány jó tanáccsal, mire figyeljünk, hogy a helyenként 20-25 cm sekély folyón ne szaladjunk minden adandó alkalommal zátonyra. „Ha a folyó sima víztükre hirtelen megváltozik, hullámzik vagy fodrozódik, gyanakodjunk, hogy zátony van a közelben – magyarázza. – Az Ipoly egyik legfőbb vonzereje az, hogy az alsó szakasza Ipolytölgyestől, illetve Letkéstől egészen vadregényes, kanyarok, zegzugos átjárók, kis szigetek teszik izgalmassá az evezést. Nyáron sincs tömeg, de télen igazán megnyugtató, madárdalos csend vesz körbe bennünket a vízen.”

Élő csend

Ahogy evezünk, a lassan folydogáló víz hangja kísér bennünket. A csend valóban nagy, de nem nyomasztó, mert élő, a természet neszei ellenpontozzák. Jöttünkre a távolban kecses szárnycsapásokkal hattyúk emelkednek a levegőbe, a csendet tőkés récék éles, méltatlankodó hápogása töri meg. Az evezőinket behúzzuk, csordogálunk az Ipolyon, ücsörgünk a ritka nyugalom ölelő karjában, és a víz tükrén megcsillanó fényeket figyeljük. Az égen felragyog a téli délelőtt borostyánszínű fénye, és az alacsonyan járó nap lágyan szórja sugarait a tájra. Az összhatás annyira giccsesen tökéletes, hogy percekre belefeledkezünk, mígnem egy kavicszátony zökkent ki a merengésből: megfeneklettünk. Kenuból ki, kis gyaloglás a sekély folyóban (milyen jól jön most a gumicsizma!), meg csónaktologatás, aztán vissza a vízre, lapátolunk tovább szaporán.

Kisebb-nagyobb zátonyok, bedőlt fák mellett haladunk el. Ezen a szakaszon a partközelben igen látványos a hódok jelenléte, mindenhol látszanak a rágásnyomok, itt-ott kezdetleges hódvárak is feltűnnek. A Lelédhidi major közelében, egy szigetnél kikötünk. Hatalmas hódgát emelkedik a szélén. Bevallom, korábban azt hittem, hogy a hódok csak a magasabb partoldalakon építenek várakat, víz közepén nem, de a többméteres, sűrű gallyakból összerakott lakókamrát látva nyilvánvaló, hogy ez nem így van. Amúgy a hódok nem túl válogatósak, gazdagon fogyasztanak lágy és fás szárú növényeket is, de persze a kedvencük a fűz- és nyárfák kérge. Egy kedvező adottságú élőhelyen egy hódcsalád territóriuma becslések szerint kb. 1-1,5 km-es vízparti sávra is kiterjedhet.

Az utolsó cseles szakasz

A pihenő után az Ipoly egyre közelebb kanyarog a Börzsöny tömbjéhez, és a Helembai-hegység lankái is feltűnnek a távolban. Ipolydamásd előtt egy kőpadka zúgóján kell átevickélnünk ügyesen, nehogy az éles kövek felsértsék a csónak alját, majd egy méretes bedőlt fa alatti átcsúszás jelenti a következő izgalmat. A falut elhagyva közeledünk a torkolathoz. Másfél kilométer múlva elsuhanunk az új közúti Ipoly-híd (Károly Róbert híd) alatt, amely Ipolydamásdot köti össze a szlovákiai Helemba (Chľaba) községgel. Majd feltűnik az Ipoly felett a Sávoly vasúti híd vasrácsos szerkezete, amely szintén a magyar és szlovák oldalt kapcsolja össze. Innen mintegy fél kilométert haladunk, és elérkezünk a torkolathoz, ahol búcsút intünk a vadregényes Ipolynak, és balra kikanyarodunk a tágas Dunára. A túra hátralévő egy kilométerét a szobi révig a lenyugvó nap aranyló sugaraiban tesszük meg.

A közel 13 km-es túrát (Letkéstől Szobig) fotózással, kiszállásokkal, vízben gyaloglásokkal, csónaktologatással, nézelődéssel együtt három és fél óra alatt kényelmesen leeveztük.

De szívem szerint mindenkinek ajánlanám a téli Ipolyt evezésre, mert olyan, mint egy jó könyv: lehet, hogy elsőre furcsa, de amint elkezded, rögtön beszippant, és csak azt sajnálod, hogy gyorsan vége lett.

Kisokos téli vízitúrákhoz

Megkérdeztük túravezetőnket, Máté Endrét, aki több mint egy évtizede foglalkozik vízitúra-szervezéssel és -vezetéssel a Dunakanyarban, az Ipolyon és a Garamon, hogy mit tanácsol azoknak, akik kedvet kaptak a téli evezéshez. Mire figyeljenek oda a leginkább, és általában, melyik folyó evezhető Magyarországon biztonságosan télen is.

• A téli vízitúrázás egyik legfőbb hívószava, hogy ilyenkor teljesen más arcát mutatja a természet, mint amihez nyáron hozzászoktunk. Jégmentes időszakban, télen különleges evezési élményt adnak a folyók. Az Ipoly alsó szakasza (Ipolytölgyestől a torkolatig) azért is ideális helyszín, mert a legmélyebb részén is maximum derékig ér a víz. Ha valaki zimankós időben a vízbe esik, nagyon nem mindegy, hogy milyen mély vízből kell kijönnie. A téli hónapokban mindenképpen sekély vízben túrázzunk, és szervezetten, profi túravezetővel, hiszen a szervezők könnyebben és gyorsan tudnak segíteni, ha netán borulás következne be.
• Magyarországon a legnépszerűbb téli evezős helyszín a Hévízi-patak. Nem véletlenül, hiszen itt közel 20 fokos vízben eveznek a túrázók a téli hónapokban is. Érdekes, különleges élmény, de aki a vízi turizmustól „érintetlenebb” terepre vágyik, annak elsősorban az Ipolyt tudom ajánlani. Az alsó szakasza borulásmentes és télen is gyönyörű, a bedőlt fák, a zátonyok kerülgetése pedig kalandot visz az evezésbe. Mi a téli csoportos evezéshez három paraméter alapján választottuk az Ipolyt, mint a környék legideálisabb folyóját. 1. Legyen a folyó lassú, nyugodt! Ez azért fontos, hogy minimalizáljuk a borulások kockázatát. 2. Legyen a folyó sekély! Ha véletlenül valaki valahogyan mégis vízbe esik, akkor az a lehető leggyorsabban ki tudjon evickélni a partra. 3. Legyen megoldható a túra folyamatos autós kísérete. Ügyeljünk arra, hogy ha kell, bárki, bármikor, bárhonnan 10-15 perc alatt egy fűtött autóba tudjon beülni! Természetesen az is megoldás lehet, ha van egy teljesen száraz csereruházatunk a túrán.
• A téli evezésnél az egyik legfontosabb dolog, amire feltétlen oda kell figyelnünk, az a testünk melegen tartása, így a megfelelő öltözék összeállítása. Alapszabály: öltözzünk rétegesen, és legfelül mindig vízlepergető, vízálló ruházatot viseljünk! Inkább legyen rajtunk több ruha – amiből le tudunk venni, ha szükséges –, minthogy fázzunk, vagy túlságosan melegünk legyen, és megizzadjunk. A sál, sapka, kesztyű alap a hidegben. A zoknik jelentősége fölött sokan átsiklanak, pedig ha a lábunk fázik, az általános hőérzetünk is sokkal rosszabb. Érdemes rögtön kettőt is felvenni belőle. A legjobb, ha gyapjúból van, de léteznek speciális vízálló zoknik is.
• Lábbelinek gumicsizmát szoktunk ajánlani, hiszen a sekély vízben egy-egy megfeneklésnél többször is előfordulhat, hogy bele kell gyalogolni a folyóba. A gumicsizmáról azonban el kell mondanom, hogy nagyon sokan gumicsizma-ellenesek, és igazuk is van. Mély vízben, ahol nem ér le a lábad, a gumicsizma még rosszabb, mint a semmi, mert nem lehet benne úszni. De az Ipolyban nincsenek mélyebb részek.
• Azt is tartsuk szem előtt, hogy a hidegben nagyobb a szervezet energiaigénye, ezért tápláló élelmiszereket is vigyünk magunkkal a túrára, és folyadék is legyen nálunk, egy termosz meleg tea mindig jól jön a zimankóban.

Zátonyos varázslat: az Ipoly

– Meddig hajózható az Ipoly?

– Tulajdonképpen Ipolytarnóctól.

A fenti párbeszéd nem egy francia döntnök és egy csehszlovák kreatív területszerző között zajlott le 1920-ban, hanem Máté Endre túravezető és énközöttem. A hajózást sem úgy értettem, mert annyit tudok, hogyha gumicsizmában, zsebre dugott kézzel állok a folyó közepén, akkor ott motoros hajó nem tud elmenni.

A fenti párbeszéd különben sem hangozhatott el 1920 körül, hiszen a csehszlovák területi igények a Vác–Miskolc (és talán a Szamarkand–Szöul) vonalig terjedtek, és végül nem a folyó szabta meg a határt, hanem a mellette vezető Csata–Ipolyság-vasútvonal. Ajánlott irodalom Ablonczy Balázs Trianon-legendák című könyve. Így az Ipolynak is lett legendája, nem csak a Rajnának.

A mi párbeszédünk az evezésre, csónakokra vonatkozott. Azt Endre is hozzátette, hogy van, aki jóformán a forrástól végigevezett az Ipolyon. A szlovákiai folyókat is számon tartó cseh portál Brezničkától (163,2 fkm) lefelé tartja hajózhatónak a folyót, igaz, itt még vadvízként (WWI) nyilvántartva.

Itt rögtön ki kell térni az Ipoly-túrák legnagyobb problémájára, nevezetesen, hogy sokszor alig van víz a folyóban (s ez nemcsak a 2022-es rendkívül száraz évre vonatkozik.) A Garam és az Ipoly vízgyűjtő területe közel hasonló nagyságú, de az utóbbi vízhozama lényegesen kisebb, mivel a vízgyűjtőjében az évi csapadék mennyiség 200 mm-rel kevesebb.

Elég csak arra gondolni, hogy míg a Garam az Alacsony-Tátra déli és a Nagy-Fátra keleti feléről vezeti el a vizet, ahol 1000 mm feletti az éves csapadékmennyiség, addig az Ipoly a Vepor-hegység és a Börzsöny kivételével inkább szárazabb, dombsági területekről (évi 600 mm alatt) vesz fel vizet. Árvizeket tud okozni, de nem ez a jellemző, sokkal inkább az, hogy megfeneklik a csónak. Mindig akad olyan túrázó, aki úgy ül hozzá, hogy ezen még átsiklunk, csak nyomd bele az evezőt a kavicsba, és túl leszünk rajta, lesz majd suhanás, csak még ez a néhány méter. Ebből megismételni vagy tízet már a csónak halálát jelenti, az üvegszálasokét mindenképp, de a fröccsöntött hajótest sem viseli el a túl sok „smirglizést”. 80 centiméteres vízállás alatt viszont már annyiszor kellene kiszállni, hogy egyszerűbb volna végiggyalogolni (ez az Ipolyszakállos és a szobi torkolat közötti, legsekélyebb szakaszra vonatkozik).

Korábban is lehetett hajózni a folyón, csak 30 nappal előre be kellett jelenteni a túrát, és nem lehetett csak úgy összevissza kikötni mindkét parton. Nem mintha a 2000-es évek elejétől bárki is foglalkozott volna vele, hogy melyik réten veri fel valaki a sátrát a vámosmikolai vagy az ipolyszakállosi (Ipeľský Sokolec) réten, de a papírmunka is épp elég macera volt ahhoz, hogy máshova menjen valaki vízitúrázni. Ez már a múlt, maradt viszont több más nehézség és problémás hely.

A folyón rengeteg régi híd maradványával találkozunk, ezeknek csonkjai külön veszélyt jelenthetnek. Ráróspusztánál épült egy új híd, mellette viszont a régi gyaloghíd cölöpsora is megmaradt. Az Ipolyon 47 híd volt valamikor, ennek több mint fele a háborús pusztítás után nem épült újjá. A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében 9 hidat építenek a két ország között. Ebből kettőt – Ráróspusztánál és Pőstyénpusztánál – már át is adtak, az ipolydamásdi pedig lényegében átadásra kész.

Az Ipolyon a bedőlt fák is kihívást vagy éppen kalandot jelentenek. Ha elfogadjuk, hogy Losonc (Lučenec) környékétől lehet hajózni az Ipolyon (az ettől feljebb eső részt hagyjuk a hősökre és a szent őrültekre). Eléggé szubjektív, de ettől lefelé négy főbb szakaszra lehet osztani az Ipolyt. Az első, a Kalondától Balassagyarmatig terjedő szakasz egyben a legnehezebb is, mert rengeteg bedőlt fa képez kisebb-nagyobb torlaszt, miközben ezek átvágása természetvédelmi okokból sem javasolt. Szlovákiában Nitra pod Iplomtól madárvédelmi terület a folyó mindkét partja (Chranené Územie Vtácie Poiplie), magyar oldalon pedig Ipolyszögtől Ipolyságig (Šahy) a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén vagyunk, azon belül pedig Ipolyhídvég (Ipeľské Predmostie) és Parassapuszta között fokozottan védett területet találunk. Ezeken a helyeken tehát ki kell szállni, és a parton kell megkerülni a torlaszokat. Ez a manőver nagy gyakorlatot igényel, mert néhol 2 méter magas parton kell kiemelni a hajót.

Bár ritkán szoktak a vízitúrázók egyéb, nem a folyóhoz köthető kulturális programot tervezni, ami nem a folyóhoz köthető, ebből kifolyólag nem említem a környékbeli nevezetességeket, látnivalókat, így az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területet, vagy a Pádis-patak szurdokát, eggyel mégis kivételt teszek. Ez pedig a „Turista Magazin-csillagos” látnivaló a rárósmulyadi (Muľa) római katolikus templom. Vízről ugyan nem látszik, de a magyar oldalon futó Ipolytarnóc–Szécsény útról is feltűnő, szecessziós vasbeton épülete mindenképpen megér egy kitérőt, különösen, ha itt táborozik a csapat.

A következő szakasz a Balassagyarmat és az ipolysági duzzasztó közötti területet jelenti. Igazi természetkedvelő ember ezt a szakaszt költési időben el is kerüli, noha egy része teljesen szabályozatlan, magaspartok között meanderező, erdőkkel és mocsarakkal körbevett gyönyörű folyóval, de előbbre való az élővilág megőrzése, mint az élményszerzés. Nagyvízkor ez a rész teljesen víz alatt van, ebből maradnak hátra a mocsaras részek még nyáron is. Nyaranta az egész folyón szervezett hulladékgyűjtést végeznek a torlaszokon és a partokon, jobbára természetvédő szervezetek önkéntesekkel, de a megbonthatatlan horgász-vízitúrázó barátság jegyében a horgászegyesületek is kiveszik a részüket ebből a munkából.

A harmadik szakasz Ipolyságtól az ipolyszakállosi (Ipeľský Sokolec) duzzasztóig terjed. Ezen a ponton megemlíteném, hogy az 1960-as évektől az 1990-es évekig Kalonda alatt kilenc duzzasztó épült három különböző okból: árvízvédelmi szempontok miatt, hogy termőföldet nyerjenek, illetve a bős–nagymarosi vízlépcsőhöz kapcsolódóan. Az utóbbi kettőnek jelentősége már nincs, az elsőnek sem sok. Ettől függetlenül ki kell szállni a csónakból, és a parton kell kikerülni a műtárgyakat, a szívó hatást elkerülendő 30 méterrel a duzzasztók előtt. Ezek a partraszállási helyszínek a legtöbb helyen kiépítettek. Ez a szakasz a legkényelmesebben hajózható, mert itt nincsenek zátonyok, torlaszokkal sem találkozunk, kezdőknek a legjobb, és itt van a folyó legromantikusabb része, a Tésa alatt lévő magaspart is.

Ipolyszakállos alatt kezdődik a negyedik szakasz, az Ipoly szerelmeseinek kedvence. A víz ugyan sekély, és tele van zátonyokkal, bedőlt fákkal, de nincs torlasz, ami miatt ki kelljen szállni a hajóból, és sosem unatkozunk.

Ipolytölgyes a magyarországi túrázók kedvenc indulási helye, mert innen egy kb. 20 kilométeres kényelmes túra potenciális végcélja a szobi komp, de természetesen a Dunán is lehet folytatni az evezést, de ez már egy másik fejezet.

A cikk a Turista Magazin 2023. februári számában jelent meg.