Az első TM-túrán dűlőt kereszteltünk Budán

Reggel nyolckor izgatottan várom a résztvevőket a Zugligetben található Fácános téren. Molinó gyanánt kirakom magam mellé a lap legutóbbi számát. A hely teljesen kihalt, cserébe a madarak úgy köszöntik a tavaszt, ahogy csak torkukon kifér. A szerkesztőség új kezdeményezésének első alkalmára egy olyan túrát választottam, amely önmagában is izgalmas történetek felfedezését jelenti, de egyben arra is lehetőséget ad, hogy bemutassuk, mennyi érdekes téma van az erdőben, s ezek mentén hogyan szerveződik a magazin. Az meg csak hab a tortán, hogy sikerült valamilyen módon a március 15-i eseményekhez is kapcsolódni.

De mi is az a dűlőkeresztelő? A reformkor idején Buda lakossága többnyire német ajkú volt. E jeles történelmi korszakunk egyik kevésbé ismert momentuma volt a helynévújítás. Miután a város közgyűlése 1847. június 11-én elfogadta Döbrentei Gábor író javaslatát, 1847. június 19-én történt meg az az emlékezetes kirándulás, amelynek során egy nagyobb társaság Döbrentei vezetésével felkapaszkodott az akkor még Am Himmelnek, új nevén Tündér-hegynek nevezett magaslatra. Körbenéztek, felolvasták Buda dűlőinek magyarosított változatát, és lezajlott a „dűlőkeresztelő”. Ezt követően pedig a mai Zugligeti Általános Iskola helyén található majorban ünnepelte meg a társaság a jeles esemémnyt, amely során számos budai hegy, völgy és forrás kapott új, magyar elnevezést. Hol máshol kezdenénk meg tehát ezt a mind természeti, mind kultúrtörténeti látnivalókban roppant gazdag túrát, mint a Zugligeti Általános Iskolánál, amelynek falán emléktábla tiszteleg a történelmi kirándulás emléke előtt.

Am Himmel

Rövid eligazítást követően meg is indulunk az iskolától is látható festői Tündér-sziklához, amely nem az ott lakó tündérekről (pontosabban a mennyről), hanem – minő illúzióvesztés - a tündéri kilátásról kapta a nevét. A 386 méter magas Tündér-hegy gerincéből látványosan kiemelkedő sziklától páratlan panoráma nyílik a környező városrészekre és hegyormokra. Alattunk a Zugligetet övező Hunyad-orom és Fácán-domb, felettünk a János-hegy, és belátjuk egész útvonalunkat is a Nagy-Hárs-hegytől a Hármashatár-hegy csoportjáig. Zugliget régi neve Auwinkel, Ligetzug, még korábban pedig Sauwinkel, Disznózug volt – a név az egykori vadaskert vaddisznóit idézte. A közeli Disznófőhöz kapcsolódik az is, hogy 1837. május 4-én ott tartóztatták le Kossuth Lajost, ahogy ezt az erdőben álló szobor is megemlékezik. Rengeteg különleges történet, amely szerkesztőségünket is többször megihlette már (lásd a fejezet alatti cikkeket).

Van köztük idősebb, a szervezett természetjárásban aktívan részt vevő, az országot nagy szeretettel járó olvasó, aki később, a Nagy-Hárs-hegyen a jelzésfestés rejtelmeibe ad némi betekintést. Van olyan tanárnő, aki diákok ezreinek adta már át a természetre való rácsodálkozás örömét, szemmel láthatóan óriási elkötelezettséggel, s aki utunk során nem mellesleg folyamatosan segít beazonosítani a madárhangokat és a növényeket. Van köztük ifjú kéktúrázó, akivel Budapest viharos történelmi epizódjairól beszélgethetek, erdélyi származású ifjú hölgy, akivel erdélyi túrákról, egy idősebb úr, aki több év kihagyást követően - minő megtiszteltetés - éppen most tér vissza a természetjáráshoz, s végül, de nem utolsósorban egy fiatalember, aki túránk végén a Rózsadombon át is veszi a vezető szerepét, lévén, hogy ott nőtt fel, s rögtönzött városi sétát tart nekünk. Szóval én ekkor éreztem meg, hogy ezzel a túrával (is) csak nyerhetek, s szerintem így volt ezzel két, velem tartó kollégám is.

Johannesberg

A Tündér-sziklától az egykoron a Budakeszi és Buda közötti kereskedelmi útként használt erdei betonutat keresztezve, hazánk egyik legújabb jelzését követve kapaszkodunk fel a János-hegyre. Az út melletti felhagyott dolomitbánya kapcsán felelevenítjük, hogy a sváb asszonyok súrolóporként használták a dolomitport, az egykori kereskedelmi út kapcsán pedig azt, hogyan szerveződik Mesél a Térkép rovatunk.

Ahogy a János-hegy neve is mutatja, a legtöbb, ma is használt név tükörfordításként került át a németből, egy-kettő javaslat sikertelen lett, továbbá történt olyan, akkoriban szokatlan névadás is, mint a Petneházy-rét (Sonnenwithswiesen, Wiesennel), amely Petneházy Dániel kuruc kapitányról lett elnevezve. A Budapest legmagasabb pontján álló, emblematikus kilátó a magyarok kedvelt császárnéjáról, Sissiről kapta a nevét, aki többször kirándult erre (nini, egy újabb túratematika).

A csodás körpanorámában a Sváb-hegynél áll meg tekintetünk, amely (Schwabenberg) ugyan egyszerű fordítás, de a név eredetét tekintve már megoszlanak a vélemények. Egyesek Buda 1686. évi visszafoglalását emlegetik, hiszen ekkor a Kis-Sváb-hegyen állították fel a sváb tüzérség ágyúit. A legelfogadottabb magyarázat szerint azonban a 18. században ide költöző, és intenzív szőlőművelést kezdő svábokra utal az elnevezés. Ugyanakkor a Sváb-hegy kiváló terepe volt Városi Séta rovatunknak is, és a tél végén kiválóan látszódó óriás fákról is szó esik, amelyekről éppen pár napja írtunk az Erdők Napja alkalmából.

Lindenberg

Leereszkedve a Szépjuhásznéhoz piknikezünk és kávézunk, majd nekiállunk következő hegycsúcsunk, a Nagy-Hárs-hegy meghódításának.

A kísérlet ugyanakkor feleleveníti a történelem egy jeles epizódját: a hegy oldalában (Szépjuhászné) található budaszentlőrinci pálos kolostor lakója volt a hegy tetején található barlangban remetéskedő Bátori László. Sőt, magát a magaslatot is Pál-hegynek hívták korábban, ahogyan Pasarétet Pál-völgynek, megemlékezve a híres szerzetesrendről. Végül, de nem utolsósorban emlékezzünk meg az innen valamennyire látszó Kuruclesről (Krutzenwinkel) is. Ez a történet a Rákóczi-szabadságharcra emlékeztet: állítólag a kurucok innen csaptak be a császár mellett kitartó Buda városába, mert az nem csatlakozott Rákóczi Ferenchez. A csúcs alatt található barlangról szóló, a márciusi lapszámunkban megjelenő cikkünk tökéletes példája annak, milyen érdekes történetek fedezhetők fel az erdők mélyén, de az itteni örökerdő is megihlette már szerkesztőségünket.

Ochsen Ried

Érintjük a Kis-Hárs-hegy tetején álló különleges kilátót, különösen, mivel innen már fantasztikus panoráma terül elénk a dunai hidak irányába is – s ez bizony alapja volt az előttünk álló magaslatok egykori névadásának is. De ne rohanjunk ennyire előre! Keresztezve a Hűvösvölgyet, először elhaladunk a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep mellett, amely a magyar Bauhaus egyik kiemelkedő emléke - érdemes egy rövid kitérővel beszívni ennek az egyedi utcának a hangulatát, nem mellesleg bemutatva Városi Séta rovatunk szervező elveit. Fölöttünk pedig már látszik első célunk, a látványos Apáthy-szikla.

A környékbeli városrészek elnevezése érdekes színfoltja a dűlőkeresztelőnek. Törökvész (Fruchtbare Ried, Ochsen Ried, Rochusberg) a német „Gazdarét", „Ökörrét" és „Rókushegy" városrészek összevonásával jött létre, s Buda 1686-os visszafoglalásának emlékére kapta a nevét, ugyanis állítólag sok, az ostromlott török sereg segítségére igyekvő janicsárt és szpáhi csapatot kaszaboltak le itt. Pasarétnek (Sauwiese) a közhiedelemmel ellentétben ugyanakkor semmi köze a török pasák táborához, ahogy neve is mutatja. A korábbi Disznórét elnevezést váltotta fel, ami mocsaras legelőre utalt (a pasa szerb szóból és a ried német nádas szóból).

Az Apáthy-sziklán szebeötlő a tény, hogy Budapest a természeti értékekben egyik leggazdagabb főváros Európában. Budapesten közel 300 védett természeti érték van, amelyek jelentős része a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozik, de a kisebb, többségében foltszerű, helyi védettséget élvező területeket a Fővárosi Önkormányzat vonta oltalmazása alá az elmúlt évtizedekben. Budapest ezzel a hasonló méretű világvárosokhoz képest nagyon jó helyezést ér el a természeti értékek terén, sőt, a biológiai sokszínűség tekintetében talán a leggazdagabb az európai nagyvárosok között. Mindez annak köszönhető, hogy a Kárpát-medence élővilága is nagyon mozaikos és sokszínű, s ez hatványozottan megmutatkozik a síkság és a középhegység határán elterülő nagyvárosban.

Az Árpád-kilátóban

Tovább haladva érintjük a beszédes nevű Vaskapu-hegyet, amelynek Kőkapuja alatt a vörösre színeződött talaj jelzi, hogy miről kapta a hegy a nevét. A Görgényi-úton átkelve utolsó nagyobb kapaszkodónkat kezdjük meg az Árpád-kilátóhoz. A Látó-hegy oldalában álló, 1929-ben, Glück Frigyes szállodatulajdonos és lelkes természetjáró támogatásával épült Árpád-kilátóban rálátunk a hidakkal tarkított Duna kanyargó vonalára, valamint a ma már Budapest szerves részeként álló közeli hegyekre. A kilátó alatt elterülő Csatárka a török időkben vívott harcok emlékére kapta nevét, míg az innen nagyon látványosan kirajzolódó Sashegy (Adlerberg) a hagyomány szerint azért, mert 1686. szeptember 2-án a budai vár visszafoglalása utáni díszszemle alkalmával sasok röppentek fel innen, és a Vár felé repültek. Látszik Rézmál (Kalvarienberg, Kreidenbruch) is, amely a „Kálváriahegy" és a „Krétabánya" német nevek helyett egy korábbi, a 14. században már meglévő elnevezés alapján „kereszteltetett" (a „mál” ugyanis a régi magyar nyelvben délies, napsütötte lejtőt jelentett).

Josephberg és a barlangok fővárosa

Városi utcákon ereszkedünk le a Pál-völgyi-barlanghoz. Kevesen tudják, hogy a főváros talán legnépszerűbb látogatható barlangja egyben az ország leghosszabb barlangja is ma már. 2011-ben ugyanis a kutatók megtalálták a természetes átjárót a Pál-völgyi-, a Mátyás-hegyi- és pár kisebb barlang között, így azóta a több, mint 32 km-es hosszúságával a Pál-völgyi-barlangrendszer a cím jogos birtokosa - megelőzve az aggteleki Baradla-Domica-rendszert. A Budai-hegység kétszáznál is több barlangja közül egyébként pont a leghíresebbek találhatók a város közigazgatási határán belül. A Budai-hegység föld alatti üregei jellemzően hévizes eredetűek, azaz zömében nem a felszíni víz, hanem a mélyről feltörő hévizek alakították ki az itteni mészkőben a többemeletes járathálózatokat. A legtöbb barlang a hegység máig tartó emelkedése miatt „került szárazra”, s mivel a folyamat ma is tart, a nagy mélységből feltörő karsztvizek nemcsak a Felhévízi gyógyfürdőket táplálják ma is, hanem például a Molnár János-forrásbarlangot is alakítják.

A József-hegyi-kilátóból nagyon látványosan kirajzolódik a Pálvölgy (Paulithal) és a Szépvölgy (Schöntal). Még fentebb a Táborhegy (valószínűleg régebben: Lagerberg) látszik, amelynek keresztelése a Buda 1686. évi visszafoglalásakor itt táborozó katonáknak állít emléket. Látszik a Ferenc-hegy, illetve a Vérhalom (Franzisciberg) városrész. A Franzisciberg nevét – tévesen – azért változtatták meg Vérhalomra, mert a dűlőkeresztelőkor úgy vélték, hogy a mai Vérhalom téren temették el a Martinovics-féle összeesküvés kivégzett áldozatait.

A Szemlő-hegyet elhagyva hangulatos utcákon ereszkedünk le a Gül Baba nemrég felújított síremlékéhez. Ha végignézzük a budai dűlőkeresztelő neveit és összevetjük azokat a mai turistatérképpel, láthatjuk, hogy az akció (sokszor tükörfordítás, néha visszamagyarosítás vagy új névadás) nagyrészt sikeres volt. A történelmi epizód szép emléke a forradalomban kicsúcsosodó reformkornak, a dülőkeresztelőt bejáró túra pedig kiváló alkalom a természeti- és kulturális értékekben egyedülállóan gazdag Buda megismerésére.