A vonulásra készülő madarak száma szeptember közepén tetőzik az alföldi pusztákon, hogy október elején elinduljanak Afrika déli csücske felé.
A Körös–Maros Nemzeti Park kedvelt állomáshelye a vonuló kék vércséknek, rendszeresen vannak itt jelentős gyülekezések, nem történt ez másként idén sem, mert már az augusztus 30-i számláláskor több mint 1600 kék vércse éjszakázott a nemzeti park területén. A legnépesebb táborokat a Dévaványa–Ecsegi-pusztákon találták a szakemberek – olvasható a nemzeti park honlapján.
Magyarországon már hosszú évek óta zajlanak kék vércse szinkron-számlálások, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a nemzetipark-igazgatóságok munkatársai és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei, valamint hozzáértő madárbarátok augusztus második felétől október elejéig heti egy alkalommal (szerdánként), azonos időpontban, számos helyszínen mérik fel az éjszakázásra gyülekező kék vércséket.
Megfigyelések szerint a Duna-deltától és a Krímből október elején, egyszerre indulnak el a kék vércsék csapatai.
Az apró termetű ragadózómadarak Dél-Afrikába, Angolába mennek, ahol 2-3 hétig tartózkodnak, majd szétszóródnak a környező országokba: Namíbiába, Botswánába, Zimbabwéba és a Dél-Afrikai Köztársaságba. Március közepén újra visszatérnek Angolába, ahonnan aztán április első hetében indulnak vissza költőhelyükre.
Csak a hímek „kékek”
A kék vércse a hímek kékesszürke színéről kapta a nevét, népiesen hamvas, vöröslábú vagy palaszürke vércsének, illetve bogárzó sólyomnak is hívják. A tojók más színűek, inkább barnásak, farktollaikon és szárnyaikon sávok húzódnak. A madár 28-31 cm, szárnyfesztávolsága 65-75 cm, tömege 130-197 gramm. Sok rovart fogyaszt, de előszeretettel vadászik gyíkra, mezei pocokra vagy éppen barna ásóbékára is.
A kék vércse 1906 óta védett és 1954 óta fokozottan védett faj Magyarországon, természetvédelmi értéke 500 000 Ft. Hazai fészkelő-állománya a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) adatai szerint 700-1200 párra tehető (2003-2012) és csökkenést mutat (1997-2012).
A Dévaványa–Ecsegi-puszták a nemzeti park legnagyobb, egyben legmozaikosabb, szikes gyepek és a Hortobágy-Berettyó folyó által uralt, szántókkal, facsoportokkal tagolt részterülete, mely Dévaványa mellett Ecsegfalva, Túrkeve és Gyomaendrőd határait érinti. Az 1975 óta védettség alatt álló terület 13 085 hektáron őrzi a valamikori Nagy-Sárrét peremterületén fekvő, a folyószabályozásokat megelőzően a Tisza és a Berettyó áradásai által táplált egykori mocsárvidék jellemző élőhelyeinek maradványait, a hozzájuk kötődő jelentős növény- és állatfajokkal. A fokozottan védett részek kiterjedése 2659 hektár. Még több információ a területről, ide kattintva érhető el.
