Hazánk állatvilágának e páratlanul impozáns képviselője nemcsak azzal büszkélkedhet, hogy a legnépesebb rovarrend tagja, hanem azzal is, hogy az 1997-ben alapított Duna-Ipoly Nemzeti Park szimbóluma. Nem véletlenül élvez ugyanakkor természetvédelmi oltalmat. Ha megpillantjuk kifejlett példányait, ragadjuk meg fényképezőgépünket, és ne habozzunk exponálni.
A több mint 350 ezer fajt tömörítő bogarak (Coleoptera) rendjének cincérfélék (Cerambycidae) családjába tartozó havasi cincér (Rosalia alpina) legjelentősebb hazai populációi a Dunántúli-középhegységben, a Mecsekben, a Dunántúli-dombság magasabb térszínein, illetve az Észak-magyarországi-középhegység bükköseiben élnek.
A 18-40 milliméter hosszú bogár fekete alapszíne gyakorlatilag láthatatlan a testet sűrűn beborító, a legtöbb helyen kékesszürke szőrök miatt. Az úgynevezett előhátat egy, a vékony, lapos szárnyfedőket pedig rendszerint három-három, változó kiterjedésű és formájú, bársonyfekete folt díszíti. A nőstényekkel szemben a hímek csápjai jóval hosszabbak a testüknél. Az egyes csápízek töve világoskéken szőrözött, míg vége ecsetszerűen elálló, sűrű, fekete szőrökkel fedett. E pompás színösszeállításnak köszönhetően a szürkés fatörzseken időző havasi cincér szinte észrevehetetlen.
Kedvenc élőhelyei a bükkösök, ritkábban azonban más erdőtársulásokban (főként gyertyános-tölgyesekben) is előfordul. A sérült, kidőlt fák törzse a 2-4 évig fejlődő havasicincér-lárvák számára egyet jelent a lakóhellyel és a táplálékkal, az „utódok” ugyanis a holt faanyagban rágnak, keresztül-kasul furkálva a fatestet. Május végén bebábozódnak, de előtte még elkészítik, majd betapasztják azt az ovális formájú kimeneti röpnyílást, amelyen keresztül imágóként (kifejlett rovarként) fognak távozni szeretett otthonukból. Utóbbi eseményre júniusban kerül sor - először a hímek jelennek meg, egy hét elteltével pedig a nőstények is követik őket. Az „erősebb nem” képviselői egyfajta territóriumot jelölnek ki maguknak, és a júliusi párzás után még egy ideig kísérgetik a nőstényeket, nehogy azok más hímre is szemet vessenek, mielőtt leraknák petéiket. A melegkedvelő, meglehetősen aktív imágók levelekkel és a fák kifolyó, friss nedvével táplálkoznak. Augusztusra mind a hímek, mind a nőstények elpusztulnak, előbbiek valamivel korábban. Évek telnek el megint, mire a petékből végül kifejlett havasi cincérek lesznek.
A fejlődés nyugalmát és sikerét azonban több tényező veszélyeztetheti. Az erdőterületet érintő tarvágás (amelynek minden fa „áldozatául esik”) végzetes a lárvákra nézve, tápnövény híján ugyanis nincs hol lakni, nincs mivel táplálkozni. A kidőlt vagy sérült fák gazdasági célú erdőkből történő eltávolítása szintén ellehetetleníti az azokban fejlődő lárvák kifejlődését. Ugyanez a helyzet azokkal a farakásokkal is, amelyeket nem szállítanak el nyár elejéig az erdőkből. Az óvatlan nőstények által lerakott peték akkor ítéltetnek halálra, amikor a felhalmozott faanyagot hónapokkal később eltávolítják az érintett területről.
A havasi cincér (Rosalia alpina) a védett fajok közé tartozik Magyarországon. Természetvédelmi értéke 50 000 Ft egyedenként. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján szintén szerepel e színpompás bogár - besorolása VU (Vulnerable), azaz „sebezhető”. Hazánkban a cincérfélék (Cerambycidae) családjának 53 képviselője élvez természetvédelmi oltalmat. Eszmei érték szempontjából a pusztai gyalogcincér (Dorcadion fulvum cervae) és az atracélcincér (Pilemia tigrina) a két fokozottan védett rekorder (100 000 Ft/egyed).
Megjelent a Turista Magazin 2014. szeptemberi számában.
