Van a Gerecse lankái között a Bocsájtó-völgyben egy különleges erdő, ami nagyon más, mint a többi az országban. 2014 óta már hazánkban is elérhető a zöld temetkezés egy nem mindennapi formája, az emlékerdő. Ahol az elhunytak hamvai lebomló urnában egy fa gyökeréhez kerülnek, és ahol a hagyományos sírhelyek helyett méltóságteljes, öles fák állítanak emléket nekik.
Az ország első és eddigi egyetlen kegyeleti erdője 2,5 hektáron terül el szép és csendes természeti környezetben, a Gerecse Natúrparkban, az Agostyáni Arborétum szomszédságában, Tata-Agostyán határában, és egy 20 hektáros dombos terület része.
Az Emlékerdőben semmi nem emlékezetet a hagyományos temetők világára, talán csak a fákon lévő névtáblák utalnak arra, hogy nem egy sima parkban sétálunk
Ahol minden az életről és a természetről szól
Az emlékerdőben a halottak hamvait biológiailag lebomló urnában a fák gyökereinél helyezik el polgári vagy egyházi szertartás keretében. Legfontosabb gondolata, hogy a növény gyökerei a lebomló urnából felszívják a tápanyagokat, így mindenki visszakerül a zöld körforgásba, illetve metaforikusan fennmarad az élet örök körforgása. Emléket állítva ezzel az egykoron élőknek, míg az itt maradottaknak emlékeztetőül, hogy mi is csupán átutazók vagyunk, hiszen halálunkat a születésünkkel együtt kaptuk „ajándékba”.
Itt nincsenek fejfák, koszorúk, márvány síremlékek, helyettük fák állítanak emléket az elhunytaknak.
Nagy figyelmet fordítanak a természetvédelemre, és hogy ne tegyenek kárt az erdőben, ezért a fa törzsére oldható kötéssel kerülnek fel a névtáblák, melyeket rendszeresen a növény növekedéséhez igazítanak.
Ahol egy fa vagy tisztás a végső nyughely
További különlegessége, hogy hivatalos besorolása szerint horizontális örökerdő, ami már önmagában is nagy szó és komoly természetvédelmi érték. Ez azt jelenti, hogy gazdasági célokra nem használható, és csak készletgondozás megengedett benne (pl. kidőlt vagy balesetveszélyes fák eltávolítása), az is csak az ösvények mentén. Ám ez az erdő nemcsak rendeltetésében, de fafajaiban is kivételes, az összes középhegységi keménylombos fafaj előfordul – köztük bükk, tölgy, cser, gyertyán, hárs, kőris, juhar – 1-300 éves korig.
A faválasztás lehetőségei
A kegyeleti erdőben mindenki olyan fát választ, amilyet szeretne. Lehetőség van egyedi és páros fa megváltására 1–50 évig, de arra is, hogy egy közösségi fához, több ember hamvai mellé kerüljünk. Olyan megoldás is lehetséges, hogy egy egész családot helyeznek el egy fa köré. De lehet olyan opció is, ha valaki igazán szabad lélek, hogy a hamvakat az erdő valamelyik különleges szegletében, vagy hatalmas ősfák tövében szórják szét.
Itt nincs szükség sírmellékletekre, csupán néhány szál virág jelzi az emlékezetet
Az agostyáni Emlékerdő ingyenesen látogatható minden nap 8 órától 17 óráig. Előzetes bejelentkezés szükséges. Bővebb információ az Emlékerdő honlapján és közösségi oldalán található.
Tömegközlekedéssel
Tatáról a Vértestolna és Tardos felé közlekedő helyközi buszról a Tata (Agostyán), Tábor elnevezésű megállónál szálljunk le. A buszmegállótól a természetvédelmi sorompón át a parkolóig, illetve az emlékerdő széléhez (kb. 150 m).
Autóval
Tatán áthaladva az 1-es úton a 11-es kilométertábla
után jobbra (kitáblázva: Ökofalu), a természetvédelmi sorompón át az Ökofalu
parkolójáig.