Az illető a 19. században élt, grófi címet viselt, és különösen szoros és furcsa kapcsolatot ápolt a lovakkal: kastélyának felső emeletére például sosem gyalog ment fel, volt, hogy az erkélyről lóháton ugratott le, majd elszívott egy pipát közösen az állattal, és kedvenc hátásanak még diplomát is szerzett.
Sándor Móricot szigorú, művelt és érzelmes nemesembernek tartották, de ha „legkülöncebb” figurát kellene választanunk az egykori hazai előkelőségek sorából, mégis rá voksolnánk. Lovaskunsztjaitól és fura szokásaitól zengett a korabeli sajtó, nem véletlenül nevezték el Angliában Ördöglovasnak (az életéről egyébként film is készült ezen a címen).
Lovas pályafutása viszonylag későn, 18 éves korában kezdődött. Addig egyáltalán nem ült lovon, törékeny alkata miatt ugyanis édesapja eltiltotta ettől a mozgásformától. Ő azonban annyira vágyott lóhátra, hogy nem sokkal apja halála után Bajnára, ott is az istállóba sietett, ahol fogta magát, és egyszerűen betört egy tüzes telivért. Ezt a jó szokását aztán meg is tartotta; már Angliában is ismerték, amikor egyszer egy Anderson nevű lókereskedővel kötött fogadás nyomán nyert el potom pénzért egy lovat, amit előtte senki nem tudott megülni.
Ekkor ragadt rá az Ördöglovas név.
Amikor egy német egyetem meghirdette, hogy pénzért diplomát lehet tőlük vásárolni, Móric nem habozott, és kiállíttatott egyet kedvenc hátasa, Tatár nevére. Hatalmas távolságokat tett meg rövid idő alatt lóval, egyszer egy jó bál hírére például Angliából Párizsba sietett 32 óra alatt. Egy alkalommal budai teraszáról leugratott a lován (illetve többször is, de nem mindegyik ló élte túl a mutatványt…), és a sikeres manővert azzal koronázta meg, hogy lova szájába dugta a pipáját. Bajnai kastélyának lépcsői a mai napig őrzi a lovak patáinak nyomát, ugyanis az emeletre sem járt mindig gyalog. Feleségét első találkozásukkor azzal kápráztatta el, hogy átugratott a hintón, amiben a hölgy utazott.
Sándor Móric lovasmutatványa, a Die Gartenlaube című német újság illusztrációja, 1866-ban
A lovasbravúrok persze nem mindig jöttek össze, sokszor összetörte magát és számtalan csonttörést szenvedett el. 1850-ben Linz felé sietve balesetet szenvedett, és úgy beverte a fejét, hogy onnantól fogva már sosem lett a régi. Dührohamai miatt megkötözve szállították el egy kaszinóból, majd elmegyógyintézetben kezelték. Amikor 78-ban meghalt, már csak árnyéka volt önmagának.
Életét a bajnai Sándor-Metternich-kastélyban lehet behatóan megismerni, amit a következő nyomtatott Turista Magazinban részletesebben is bemutatunk.
