A török kori harcokról elsőre mindenkinek automatikusan az egri vár jut eszébe, pedig van olyan várunk, amit háromszor annyi ideig sem lehetett bevenni.
Érdekes, hogy a gyulai várnak (talán az elhelyezkedése miatt) nem annyira jó a PR-ja, mint mondjuk az egrinek vagy a szigetvárinak, pedig a 16. század közepén pont ugyanakkora jelentősége volt a magyarországi végvári rendszerben. Eger várát a török 21, Szigetvárat 31, Temesvárat 35, és végül Gyulát 63 nap alatt vette be. Ráadásul nem is a szó szoros értelmében: a védők megadták magukat. Azt is érdemes tudni, hogy
a várat hadi cselekménnyel tulajdonképpen soha nem sikerült bevenni, sem ezelőtt, sem ezután.
A heroikus harc története a következő: 1566-ben Szulejmán szultán kettéosztotta a seregét. Ő maga Szigetvár felé vette az irányt, Pertev pasa, a sógora pedig Gyula ellen indult mintegy 30 ezer katonával. Ez hatalmas túlerőt jelent, mert a várban mindössze nagyjából 2000 védő volt, de emellett nők és gyerekek is beszorultak.
A vár ekkor nemcsak magából az épületből (azaz a derékvárból), hanem egy azt körülvevő, jókora területet magában foglaló (körülbelül a mai kastélyig húzódó) palánkfalból állt, így az ostromlóknak először ide kellett bejutniuk. Ezt nagyjából 13 nap alatt sikerült megoldaniuk, ezután belülről ágyúzták a várat.
Az épület akár még tovább is tartotta volna magát, azonban a temetetlen halottak miatt kialakult járványok, az élelem és az őrség fogyatkozása, a kutak kiapadása egyre jobban nehezítette a bennlévők helyzetét.
Végül a kapitány, Kerecsényi László a gyulaiak érdekében úgy döntött, átadja a várat a törököknek.
Kivégzés lett a “jutalma”: a törökök Nándorfehérvárra vitték és megölték.
A gyulai várban még részletesebben megismerheted az ostrom történetét, de nemcsak ezért érdemes ellátogatni a környékre. Gyulán sétatávolságnyira találhatóak egymástól a programlehetőségek, az Almásy-kastély és a vár például egymással szemben helyezkedik el, köztük a híres várfürdő található.
Nyitvatartás:
Március 1-től június 30-ig hétfő kivételével mindennap 10-től 18 óráig
Július 1-től augusztus 31-ig mindennap 9-től 19 óráig
Szeptember 1-től október 31-ig hétfő kivételével mindennap 10-től 18 óráig
November 1-től február 28-ig hétfő kivételével mindennap 10-től 16 óráig
Belépőjegyek:
Teljes árú: 2800 Ft
Kedvezményes: 1400 Ft
Kombinált jegy (a kastélyba, a képtárba és az Erkel Ferenc Emlékházba is érvényes): 6200 Ft, kedvezményesen 3400 Ft
További jegyárak és infók: gyulavara.hu