A településen belüli, nemzetségek szerinti elkülönülés az egyik legrégebbi településszervező erő, amelynek nyomai egyes helyeken még ma is megfigyelhetők a Kárpát-medencében.
A történelem folyamán a települések egyes részei számos módon különültek el egymástól: például vallási, nyelvi, foglalkozási, vagy a társadalmi helyzet alapján. Emellett létezik egy nagyon ősi településszervező erő: amikor az egy nemzetséghez tartozók, illetve egymással rokoni viszonyban álló családok egymás szomszédságában telepedtek le. A palócok erre a jelenségre használták a hadas település fogalmát, amely külön izgalmas, ugyanis mára a feledés homályába veszett, hogy régebben hadnak mondták az együtt élő nagycsaládokat vagy egymással rokonságban álló családokat is.
Hangulatkép Terényből
A téma egyébként korántsem új, a nemzetségi alapon szerveződött településrend a néprajz egy széles körben kutatott területe. Nemcsak a letelepülés maga, azaz, hogy az egy nemzetségbe valók egymás közelében telepedtek le, de az is a jelenséghez tartozik, hogy a leszármazottak az ősi ház környékén építették föl házaikat, s ennek a folyamatnak különböző, néha a mai napig létező lenyomatai lettek.
Terény központi része szépen őrzi a hagyományos faluszerkezetet
Ilyen lenyomat lehet például a szabálytalan alaprajzú halmazfalu, vagy az említett Palócföldre éppenséggel nagyon is jellemző utcás-soros szalagtelkes falu, ahol a hosszú udvarok, közös udvarok alakultak utcává. A nemzetségek ősi megtelepedési helyének tekintik a kutatók a Göcsejben és az Őrségben megtalálható, kis házcsoportokból álló szereket is.
A Nógrád megyei Bárna látképe 1933-ban
Terény történeti faluképe viszonylag hűen őrzi régi arcát (halmazfalu), a Palócföld más helységeiben pedig a hadas udvarok létezése mutatható ki (pl. Rimóc, Felsőtárkány, Tarnalelesz, Borsodnádasd, Sajónémeti, Bükkszenterzsébet). A palóc hadas települések sorában azonban Nagyvisnyó a legismertebb és az egyik legjobban kutatott település. A laikusok számára ma is egyértelműen beazonosítható hadas emlék az utcácskává formálódott nemzetségi közös udvarok, hosszúudvarok jelentősen átalakult, városi rokonainak tekinthető kézdivásárhelyi udvarterek, vagy a szintén székelyföldi Kászonokban megfigyelhető, az egyes nemzetségek után elnevezett zsákutcák.
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban látható „Észak-magyarországi falu tájegység” is ezt a településszerkezeti megoszlást igyekszik bemutatni, egy patak menti völgyi úti falu képével, a domboldalra felfutó keskeny szalagtelkekkel, a telkek végén keresztcsűrökkel.
