Tudod, mitől különleges a Bolhád?

Bizonyosat nem tudunk, de a kérdés mindenképpen érdekes. Az elmúlt években a Turista Magazin hasábjain mi is kifejezetten sokat foglalkoztunk a szóban forgó, látványos és különleges területtel: a Palóc Olümposszal (Karancs), a Medves-vidék geocsodáival, a határon átívelő Novohrad-Nógrád Geopark látványosságaival, illetve a Vajdavár-vidékkel. Az éles szemű olvasónak is feltűnhetett, hogy bizony nem egyszerű a természeti tájak elnevezését megfelelően használni ezen a vidéken. Sőt, minden bizonnyal előfordult, hogy mi magunk is belezavarodtunk. Annyi bizonyos, hogy mind a hivatalos magyar, mind a szlovák tájfelosztás szintén nagyon bizonytalan, amikor ennek a nagyrészt üledékes kőzetekből (Szécsényi Slír Formáció, Pétervásárai Homokkő Formáció) felépülő, medencedombság jellegű, erősen tagolt térszín elnevezéséről értekezik.

Aki természetjáróként felfedezi ezt a csodálatos és országosan is egyedülálló vidéket, észreveheti, hogy részben a zömében homokkő alapkőzet, részben a sok helyütt rátelepülő különleges vulkáni formák miatt a táj valóban egyedi és különös arculatú, amelyet tágabb környezetétől azért jól el lehet különíteni. Annak ellenére, hogy a szóban forgó táj erősen szétszabdalt, az egyes kistájak a környezetétől markánsan elkülönülő, önálló középtájjá állnak össze. Északon az Ipoly (Ipeľ) és a Rima (Rimava) medencéje választja el a Gömör–Szepesi-érchegységtől, délnyugaton a Nógrádmegyeri-patak a Cserhát-vidéktől, míg délen és keleten a Zagyva völgye, valamint a Hódos-patak és a Leleszi-patak különíti el Mátra-vidéktől és a Bükk-vidéktől. A Bükk és a Mátra amúgy is bástyaként zárják a látóhatárt.

Pont ezért vetik fel egyes kutatók, hogy Anonymus a Gesta Hungarorumban használt kifejezéssel a Mátrától és a Bükktől északra fekvő tájat illethette, azt a tájat, amely ma mindkét ország felől nézve periféria, s amely akár csak a természeti látnivalók gazdagsága folytán mindkét ország felől nézve jobb sorsa érdemes.

Ez a több szempontból elkülönülő táj ugyanakkor rengeteg kistáj mozaikjából épül fel. A szlovák oldalon a Cseres-hegység kifejezést használják összefoglalóan, igaz, csak az 1960-as évek óta (Cerová vrchovina). Korábban nem használták. Ugyanakkor az egyes vulkáni, zömében bazaltból felépülő fennsíkokat külön hegységként kezelni valóban furcsának tűnik - még laikusként is. A magyar oldalon újabban Magyarország Nemzeti Atlasza vágott rendet ebben a bonyolult kérdésben, de ettől még a Bolhád elnevezés használata jogos felvetésnek tűnik itt is. A természeti tájak rendszertani felosztása szerint ugyanis a Cserhát-vidék része a Karancs-vidék, míg a Medves-Vajdavár-vidék önálló kistájcsoportként magában foglalja az igazán problémás részeket: a Medves-vidéket, a Felső-Tarnai-dombságot, a Gömöri-Erdőhátat, a Vajdavár-vidéket, a Pétervásárai-medencét és az Egercsehi-Ózdi-medencesort.

Körbetekintve a Bárna feletti Nagykőről, vagy az Ajnácskő feletti vulkáni csúcsok valamelyikéről, valóban adja magát a kérdés, hogy miért is nem illetjük ezt a végtelen erdős hátakat hordozó tájat egy közös névvel? A felvetés ráadásul nem is új, neves földrajztudósunk, Prinz Gyula is használta a Bolhád nevet a „Magyarország hegy és vízrajza” című térképén, valamint „A Magyarország tájrajza" című munkájában.

Egyet biztosan tehetünk: fedezzük fel a Bolhád igen gazdag geológiai látványosságait (Ajnácskő, Sőreg, Salgó és Somoskő látványos alakzatai, vagy éppen az egyedi homokkő sziklafalak), kultúrtörténeti emlékeit (a bányászkodás múltja és a csodás várak Fülektől Salgó váráig) és végtelen erdőségeit. A Medves-fennsík környékén látogatóközpontok (Eresztvény, Salgóbánya, Salgótarján-Baglyaskő) és tanösvények segítenek a táj megismerésében és megértésében, de ha kevésbé ismert terepen akarunk mozogni, azt is bőven megtehetjük.

A cikk a Bábakalács Füzetek – Tájban élő eredetmondák: Jeles kövek, regélő helyek a Bolhád területén című kiadvány felhasználásával készült.