Bár már évszázadok óta jelen van Magyarországon, sokan még mindig nem ismerik ezt a fafajt, pedig rengeteg becenevet is kapott: hívják lócitromnak, majomagynak, fustelfának, vadnarancsnak, narancsfának, őszi narancsnak és sárgafának is.
Az Észak-Amerikából betelepített narancsepernek (Maclura pomifera) teniszlabda méretű gyümölcse a közhiedelemmel ellentétben nem mérgező, de élvezhetetlen az íze. Ennek köszönhetően az állatok se nagyon fanyalodnak rá, eredeti élőhelyén csak a mókusok fogyasztják, de ők is csak a gyümölcshúsban lapuló magvakat keresik.
A narancsepernek ugyanakkor nem csupán az ősszel megjelenő termése különleges, hanem a törzse is, ugyanis sárgás színű fája rendkívül kemény, és ellenáll a korhadásnak, kártevőknek, ezért egyes indián törzsek előszeretettel készítettek belőle különböző szerszámokat, hajót és íjat is. Manapság kerítésoszlopként, vasúti talpfaként hasznosul, de jól kiszárítva remek tűzifa.
A Margit-sziget egyik legidősebb fája is ilyen
Ha valaki élőben is szeretne egy narancseper fát látni, akkor a Margit-szigetre kell kimennie, ott látni ugyanis egy matuzsálemkorú példányt, amelynek törzsét állítólag még az 1838-as jeges árvíz nyomorította meg, amely nem mellesleg a sziget legtöbb fáját elpusztította.
A különleges fát a sziget Margit híd felőli oldalán találjuk, kábé a Pozsonyi úti református templom magasságában, az Alsó-nagyrét szélén, és nem fogjuk eltéveszteni, mert egy kis táblácska is felhívja rá a figyelmet.
