A vizát a királyok halának is nevezték, mert nagyon értékes halnak számít, és az uralkodók is rendszeresen nézői voltak a vizahalászatoknak. Mindez azonban már a múlté. Magyarországon 1987-ben fogták ki az utolsó vizát a Dunából Paksnál.
A Duna magyarországi szakaszán a 11-15. században volt a tokhalászat virágkora, ekkor évente 1000-1500 tonna halat is kifoghattak. Később Mátyás király is nagy becsben tartotta a folyók óriásait, és több tucat vizát hozatott a Dunából a tatai Öreg-tóba, hogy ő és vendégei kedvükre gyönyörködhessenek a fejedelmi halakban.
Vizafogás és feldolgozás a Duna középső szakaszán Marsigli Danubius Pannonico-Mysicus (1726) című művében
Tengerből a folyókba
A tokfélékhez tartozó vizák hossza a 4-5 métert, tömegük az 5-600 kg-ot is elérheti. A vizáknak nemcsak a mérete, de a kora is tekintélyes, a százéves kort is megérhetik, a hímek 10-13 éves korukban, a nőstények 13-15 éves korukban válnak ivaréretté.
A tokfélék közé tartozó viza a Fekete-, az Azovi-és a Kaszpi-tengerben él, de anadrom halfaj, vagyis íváskor felúszik a nagyobb folyókba, több száz vagy ezer kilométert vándorolva.
A Dunán évszázadokon keresztül közismert ívóhelyeik voltak például a Szigetköz és a Csallóköz térségében található mérsékelten áramló, kavicsos aljzatú, mélyebb mederszakaszok. Az ország leghíresebb vizafogó helyei Komáromban és környékén voltak, de például a budapesti Vizafogó név is egy ilyen hely emlékét őrzi.
Vizát jelképező fémszobor a Vizafogó parkban, Budapest XIII. kerület
Eltűntek a folyóvizek óriásai
A vizákat általában egy speciális rekesztő csapda, a szégye segítségével fogták ki. Ez az aljzatba levert cölöpsorból készült, mellyel a medret parttól partig lerekesztették.
A kifogott vizákat olykor élve tárolták, ilyenkor egész folyórészeket rekesztettek el. Ilyen hely lehetett például az óbudai Hajógyári-sziget melletti kis Duna-ág is. A sózott, darabolt halakat hordóban szállították Bécsbe, Krakkóba, sőt még Párizsba is. Ritkán az is előfordult, hogy a hatalmas halakat hajók után kötötték, és úgy úsztatták Bécsig azokat. A vizának a húsa is jó minőségű, de legnagyobb értéke az ikrája, amiből a világ legdrágább kaviárja készül.
Illusztráció
A túlzott mértékű halászat miatt a 16. századtól kezdve már egyre kisebb számban jelent meg a viza a vizeinkben, a 19. században pedig már annyira megritkult, hogy megszűnt a rendszeresen vizahalászat.
Magyarországon a 20. században már csak összesen 42 vizafogást jegyeztek fel.
A túlhalászat mellett aztán a Duna vaskapui vízlépcsőjének megépítése pecsételte meg a vizák sorsát, azon ugyanis az ívóhelyre vonuló méretes halak nem tudtak átkelni.
Az 1920-as és 30-as évekből a fajnak van még egy-egy adata a Tiszából, de az 1950-es évek végétől már csak a Dunából fogtak vizát, onnan is csak nagy ritkán egy-egy példányt. A legutolsó ismert vizafogás Pakson történt, 1987-ben egy 3 méteres, 180 kilós példányt fogtak ki a Dunából. A Filmhíradó alábbi bejátszásában egy 1957-ben Paksnál kifogott viza látható, amit egy ideig a budapesti állatkertben lehetett megnézni.
A vizákkal kapcsolatban még több érdekességet találsz ebben a cikkünkben.
Ha élőben szeretnél vizát látni, a Poroszlón található Tisza-tavi Ökocentrumban teheted meg.
