Az európai erdők fenséges csúcsragadozója rejtőzködő életmódja miatt ritkán kerül szem elé, leginkább csak a nyomai árulkodnak róla. Egy téli hétvégén kis csapatunkkal a Börzsönyben indultunk nyomkeresésre.
A Börzsöny északi szegélyén található Kemencén szombaton délelőtt nem sok mozgás volt. Csak mi, a hiúznyomkereső túra résztvevői készültünk izgatottan a nagy kalandra. A faluközpontból egy darabig terepjárókkal haladtunk, hogy minél nagyobb területet tudjunk bejárni ott, ahol esély van arra, hogy ráakadhatunk a börzsönyi hiúz nyomaira.
A Kemence feletti hegyekben szép nagy hó fogadott bennünket
Helyszínelők a Börzsönyben
Idén ennyi havat még nem láttam, mint itt, a Kemence feletti hegyekben, úgyhogy már csak ezért is nagyon jólesett kint lenni. Bár látszólag nem sok mozgás volt az erdőben, ahogy elkezdtük a nyomokat olvasni a hóban, feltárultak a környék mozgalmas hétköznapjai. Ehhez persze kellett egy olyan profi nyomolvasó, mint Darányi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, aki mint egy igazi helyszínelő, úgy képes rekonstruálni az erdőben történteket. Itt egy szarvas bandukolt, itt megállt, megrázta magát, amott egy vaddisznókonda csörtetett a havon, elszóródott kukoricaszemeket keresve. Itt egy róka zsinórozott, vagyis lépegetett egy nyomvonalon, mint egy kötéltáncosnő a kötélen. De láttunk borz-, vadmacska- és mókusnyomokat is, a hiúz nyomaiba azonban órákon át nem futottunk bele.
Hozhattunk volna hótalpakat is
Darányi László tősgyökeres börzsönyi, itt nőtt fel, és már kisgyerekként a környékbeli erdőket járta. Hamar el is döntötte, hogy erdész lesz, végül egy rokonszakmában, vadőrként kezdett el dolgozni, több mint harminc éve pedig már természetvédelmi őrként járja a Börzsönyt. Jól ismeri a környéket, a túrán is szívesen mesélt érdekes helyekről, nevekről, emberekről. A Tamásvár-bérc környéke, amelyet bejártunk a túrán, tele van beszédes helynevekkel. Maga a Tamásvár egy itt felfedezett földvárra utal, a Tüdős-völgy pedig nyilván egy jó kis kaptatóra, amelyen kiköpi az ember a tüdejét, amíg felér. A Fatál-kút és a Köpű-gödrök neve pedig onnan ered, hogy régen a bükkfát nem tartották igazán értékes fának, és leginkább csak faedények, például vajköpülő, tányér készítésére használták. A közelben van az az emlékmű is, amelyet József főherceg tiszteletére állítottak, aki itt lőtte ki az ezredik szarvasbikáját. A vadászterület akkori bérlője Szokolyi Alajos, Hont vármegye levéltárosa volt, aki nem mellesleg az újkori olimpiák történetében az első érmesünk lett: az 1896-os athéni olimpián bronzérmet nyert 100 méteres síkfutásban.
Az erdőben nem volt nagy mozgás, útközben csak egy terepfutóval és két, a Csóványosra tartó túrázóval találkoztunk
Pár órával előttünk járt ott a hiúz
Délután három óra körül lehetett már, amikor végre rábukkantunk a hiúz nyomaira. Kiderült, a nyomok frissek, alig néhány órásak lehettek. A macskaszerű nyomok a házi macskáénál jóval nagyobbak, és szabályos mintázatot alkottak a hóban. Egy darabig követtük őket, mígnem egy meredek hegyoldal alatt, egy fakidőléses területen eltűntek. Távcsővel alaposan átnéztük a helyszínt, ugyanis még az is elképzelhető volt, hogy a hiúz valahol a kidőlt farönkök alatt húzódott meg. Ezt sosem tudjuk meg, de már a közelségének gondolata is izgalmas volt.
Délután akadtunk a hiúz nyomára
Hiúz már valószínűleg az 1970-es évek végétől kezdve élt a Börzsönyben, 1987-től 1995-ig folyamatosan találtak nyomokat, de utána tíz évre eltűnt az állat. 2005 novemberében volt a következő hiúznyomészlelés, és azóta minden télen megtalálták a nyomait, sőt 2007-től sok kameracsapdás felvétel is készült erről a gyönyörű, termetes „cicáról”. Darányi László már 1988 óta keresi, kutatja a hiúz nyomait és egyéb életjeleit, és egyszer sikerült is meglátnia. Az emlékezetes találkozás során a hiúzt kb. 15 méterre sikerült megközelítenie egy nappali pihenőhelye közelében. Még fotót is tudott készíteni róla.
A börzsönyi hiúz télen főleg őzekkel táplálkozik, de kondától elszakadt vadmalacot vagy legyengült szarvasborjút is elejt, illetve a kismadártól kezdve a pockokon át bármit elkap. A nagyobb zsákmányt nem eszi meg egyszerre, elméletileg egy-másfél hétig is rájárhatna, de a legtöbbször erre nincs módja, mert a vaddisznók eltakarítják a tetemet.
Hiúzlábnyom vaddisznónyomban
Az erdő szelleme
Az eurázsiai hiúz egykor egész Európában elterjedt volt, azonban a 20. század elejére a túlzott mértékű vadászat miatt Nyugat- és Közép-Európa nagy részéről kipusztult. Hazánkban jelenleg 10 körüli lehet a hiúzok egyedszáma. A Börzsönyben a feltételezések szerint egy hiúz él csak, de ő hatalmas területeket be tud járni. Az Északi-középhegységben több helyen is élnek már hiúzok, például a Zempléni-hegységben és az Aggteleki-karszton. A nyomaikon kívül azonban jóformán csak kameracsapdás felvételek árulkodnak róluk. A hiúz ugyanis nem szívesen mutatkozik, elméletileg előfordulhat, hogy az erdőt járó ember összefut vele, de megpillantani nem sok esélye van, ugyanis a hiúz, ahogy észleli az embert, igyekszik minél gyorsabban eltűnni. Arra pedig, hogy vadon élő hiúzkölyköket láthasson az ember, még kevesebb az esély. A ruszinok épp ezért úgy tartották, hiúzkölykök nem is születnek, hanem minden hetedik farkaskölyök változik azzá.
Kameracsapdás felvétel a börzsönyi hiúzról Forrás: ifj. Darányi László
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság túráiról itt lehet tájékozódni.
A cikk először 2018 februárjában jelent meg.
