Remek kilátópontok, az ország legmagasabb természetes vízesése, a Károlyi családhoz kötődő emlékek; többek között ezek a látnivalók várják azt, aki Kékestetőről indulva Parádfürdőig ereszkedik.
A webkamerákon előzetesen láttam, hogy Kékestetőn még van hó, így nem ért meglepetésként, ilyen zord zimankóra azonban nem számítottam. Ahogy a buszmegállótól felsétáltam, a szél egyre erősebb, a köd pedig egyre sűrűbb lett.
A felhőkbe bújt tévétoronyból semmit nem látszott, arról, hogy ott van, csak a hangok árulkodtak, a torony ugyanis hihetetlenül felerősítette a szél süvítését. Rajtam kívül csak egy család volt fent. A másfél év körüli kislány egy szánkón ült, és cumival a szájában rezignáltan szemlélte a szokatlan viszonyokat.
Fent igazi tél fogadott
Másfél órányi tél
Elindultam a fák közé bevezető kék jelzésen, a szelet a fák között már kevésbé éreztem. A pár napja esett és párszor már megfagyott hó hangosan ropogott a bakancsom alatt.
Élveztem, hogy végre hóban túrázhatok, ha tudtam is, hogy egyre lejjebb ereszkedve, hamarosan magam mögött hagyom majd a fehérséget.
De a Sas-kő felé tartva erre egyelőre még nem kellett számítanom.
A Sas-kőnél található emlékmű avatását 1930. június 9-én, pünkösdhétfőn tartották, ugyanazon a napon, amikor átadták a Mátra Egylet Kékes oldalában épült új menedékházát
A Sas-kő tetején álló, az első világháborúban meghalt turisták emlékét őrző emlékműhöz felkapaszkodva és onnan leereszkedve a jeges talajjal, a kilátóponton pedig a hideg széllel gyűlt meg a bajom. De itt már volt mit nézni, a felhők ugyanis szétoszlottak, sőt néha még a nap is kibújt a takarásukból. Jól látszott innen Recsk, a túrám célpontja Parádfürdő, mellette Parádsasvár, a tornyos Károlyi-kastéllyal. Dél felé a Markazi-víztározót szúrtam ki először, és persze a mátrai hőerőművet, ami bőszen pöfékelt.
Kilátás a Sas-kőtől dél felé
A Sas-kő és Disznó-kő között már inkább jeges volt az ösvény, mint havas, egyre több avar és fűcsomó bukkant ki a hó alól, a 672 méteren lévő Markazi-kapu elágazás után, ahol a kék jelzésről átváltottam a zöldre, pedig már nem is maradt semmi belőle.
A telet és a havat lassan magam mögött hagytam
A legnagyobb, csökkentett üzemmódban
Hamarosan a zöld jelzésről áttértem a zöld kör jelzésre, ami az Ilona-völgyi vízeséshez vezet. A turistaút egy kicsit együtt halad a Mátra híres aszfaltos erdészeti feltáró útjával, a Hurok úttal, ami itt ér véget egy nagy hajtűkanyarral.
A Hurok-út vége
Az Ilona- völgyben kanyargó patak, annak vízesése és maga a völgy is Károlyi György unokájáról, Dessewfy Ilonáról kapta a nevét.
Az Ilona-völgy vadregényes eleje
A grófi család 1847-ben vásárolta meg a parádi-debrői uradalmat, ami 1921-ig volt a család kezében, a családtagok nevét számos hely-és épület őrzi ma is.
A vízesés most hétköznapi arcát mutatta, nagyobb esőzések vagy hóolvadás után sokkal látványosabb, akkor a mostani víztömegnek sokszorosa zúdul alá.
A sötétszürke, közel 10 méteres andezitsziklák közül előbukkanó vízfüggöny azonban ilyenkor, alapállapotban is nagyon jól néz ki, olyan mintha a vízesés mentén ketté nyílna a sziklafal. A vízesés után egy darabig még a kanyargó patak mellett halad az út a hangulatos völgyben, és a kis hidacskákon át ide-oda visz az egyik partról a másikra.
Az Ilona-völgyi vízesés átlagos "üzemmódban" is nagyon szép
Geológusok és bányamérnökök előnyben
A turistaösvény hamarosan aszfaltos útra vált, amin egészen Parádfürdőig haladunk. A vízeséstől ez már a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Ilona-völgyi tanösvényének a nyomvonala is. A 6,5 km-es tanösvényen hagyományos tájékoztató táblák nincsenek, csak számok jelzik az egyes állomásokat. A BNPI oldalán, a tanösvény leírásánál megtalálhatók az egyes állomásokhoz tartozó információk.
A tanösvény elsősorban a környék geológiai érdekességeit és a hajdani ércbányászat emlékeit mutatja be.
Az egyik állomás például az Ördög-gát nevű formáció, ami száz méteres kitérőre van az úttól. Jelzés nem vezet hozzá, csak egy keskeny kis ösvény, ami az állomást jelző táblától indul be az erdőbe. A hegyoldalból előbukkanó, az idősebb és puhább üledékes kőzetet áttörő fiatalabb andezit telérek tényleg olyanok, mintha hatalmas kőgátak lennének.
Láthatunk régi bányavágatokat is, ahol a 18. század második felétől kezdve érceket kerestek.
Az első tárót 1780-ban nyitotta meg a környék akkori birtokosa, Orczy báró. A Veresvár-hegy oldalában is láthatunk két tátongó lyukat. 1850-es évekből származó Róza-és Pál-tárók, ahol réz-és ezüstérc után kutattak, olyanok, mint két nagy ásító száj.
A Veresvár-hegy oldalában nyíló táró
De nemcsak érceket, egy egészen más jellegű anyagot, pontosabban agyagot is bányásztak itt. Az alunit (kálium-alumínium-szulfát) tartalmú kőzetből nyerték ki a hidrotermális oldatok hatására képződő gyógyhatású anyagot, amit a parádfürdői kórház fürdőkúráin használtak, timsó néven. A timsó-kádakat – ahol a kőzetből a víz kioldotta gyógyhatású anyagokat – ma is lehet látni a kórház mögött.
Az Ilona-völgy gyönyörű fái
Bár mi még azt tanultuk, hogy szintén a hidrotermális utóvulkáni működéshez kötődnek a mátrai savanyúvíz források, mint amilyen az itt található Szent István csevice is, ma már a szakemberek más véleményen vannak, a mélyben található és a nagy nyomás miatt átalakuló üledekés kőzetekhez kötik a szénsavas vizek létrejöttét.
A Szent István-csevice kútháza
Akit bővebben érdekel a magyarázat, annak ajánljuk a Kövek mesélnek blog mátrai csevicékről szóló cikkét.
Az utat két oldalról, kilométereken át gyönyörű fasor szegélyezi egészen Parádfürdőig.
A 100-150 éves hársakat és vadgesztenyéket még a Károlyi grófok idejében ültették. Van azonban itt még egy ezeknél is hatalmasabb fa, egy óriási, 25 méter magas kocsányos tölgy, aminél kevés nagyobbat láttam eddig életemben. A koráról sajnos nem találtam adatokat, de szerintem 200 évesnél biztos idősebb lehet.
A hatalmas tölgy, tövében a Mária-képoszlop
A fa mellett álló Mária-képhez ma is sokan járnak imádkozni, erről a kőoszlop körül elhelyezett sok virág is árulkodik. A Mária-képhez több legenda is kapcsolódik. Az egyik szerint a Károlyi család egyik tagját vadászat közben felkergette egy vadkan a tölgyre, a gróf pedig hálából emeltette a Mária-képoszlopot, amiért megmenekült a vaddisznótól.
Még üresen áll, de lehet, hogy már nem sokáig?
A tanösvény útvonaláról is jól látható a gyönyörű, 2008 óta üresen álló Károlyi-kastély. Egy korábbi épület helyén Károlyi György építtetett itt egy klasszicista vadászlakot Ybl Miklóssal, majd ezt bővítette tovább Károlyi Gyula 1889-ben.
Akkor a kastély 44 szobás volt és már vízvezeték is volt benne.
A kastély sokáig volt gyermeküdülő, majd 2008-ig öregek otthona működött benne. 2023-ban egy magánbefeketető vásárolta meg 170 millió forintért, de egyelőre nem történt még semmi látható változás.
A parádfürdői Károlyi-kastély egyelőre még mindig üresen áll
Parádfürdőre beérve érdemes még megállni a Rákóczi-fánál, ami már nem él, de hogy elképesztően nagy fa volt, arról földön fekvő, és ma már tető alá került törzse is árulkodik.
Állítólag ennél a fánál pihent meg II. Rákóczi Ferenc, és fához kötötte ki a lovát.
A történet akár igaz is lehet, a fa ugyanis 300-350 éves lehetett, amikor 2015-ben egy vihar kidöntötte.
A Rákóczi-fa törzsét ma már egy tető védi
A túrám Parádfürdőn véget ért, de akinek ideje és kedve engedi, az sétáljon még egyet a településen, ahol sok érdekes épületet láthat még. Ráadásul a település felett idén adták át a Fehérkő-kilátót, ahová a kórház mögötti tanösvényen juthatunk fel. Nekem erre már nem volt időm, de legközelebb, ha erre járok, innen folytatom a túrámat.
