30 °C felett túrázni bizony kihívás. Ezért a Természetjáró heti válogatásában olyan, rövid útvonalakat ajánlunk, amelyeken az erdő árnyékából kilépve vagy a túrát befejezve tópartot is találunk.
Magashegységek hiányában ebben az időben a tópart a legjobb menekülési útvonal a hőség elől. Ennek szellemében mutatunk egy túrát a Balaton-felvidéken, amely képletesen két tavat, valójában pedig csak egy elmocsarasodott beltavat tartalmaz: a Fekete-hegy egykori lávatavának bazaltsapkájára a Balaton egyedi díszletekkel megszínezett panorámája miatt érdemes felkapaszkodni. A Bakonyban erdei tó és bővizű, sebes hegyi patak hűsíti a Gaja-szurdok amúgy is árnyas talpát, de akár a szép fekvésű Fehérvárcsurgói-víztározót is körbesétálhatjuk. A Mecsek északi lábánál az orfűi tórendszer legismertebb tagját és két, alig ismert erdei tavát is felkeressük, de mivel a túra végén az Abaligeti-tóhoz érkezünk, két strand közül is választhatunk. A Dél-dunántúli Kéktúrán göcseji szakaszán pedig az egyik megszakítási, éjszakázási lehetőség éppen a Kustánszegi-tó partjára esik.
És egy tanács a végére: mivel a csapadékos tavasz után erdőben járva sem kell keresni a vizet („megtalál” az minden apró útbarázdában és gödörben), és a szúnyoghelyzet sem valami rózsás, vízparti túra esetén javasolt arcot fedő rovarhálóban túrázni.
1. A Gaja-szurdok színe-java
Bakony
Népszerű és hangulatos, könnyen bejárható körséta patakparti ösvényeken, a tájba horpadó szurdokerdőben és a felette húzódó fennsíkperemen. Az élményekről festői tavacska, kalandos betyárbarlang és erdei forrás is gondoskodik. Gyerekes családoknak és kényelmesen túrázni vágyóknak is ideális ez az útvonal, karnyújtásnyira Székesfehérvártól és Mórtól a Bakony keleti szegletében.
- Táv: 8,4 km
- Szintemelkedés és szintcsökkenés: 250 m
- Időtartam: 3:30
- Kiinduló- és végpont: a Gaja-völgyi Tájcentrum parkolója
- Fő látnivalók: Gaja-szurdok, Alba Regia-forrás, Ádám-Éva-fa, Károlyi-kilátó, Pisztrángos-tó, Fehérvárcsurgói-víztározó
2. Karsztvizek igézetében a Mecsek lankáin
Mecsek
Nagyrészt jelzetlen utakat követő túránk a Mecsek északi lejtőinek karsztvizekből duzzasztott tavait járja körül. Abaliget víztükre után az orfűi tórendszer ismert és mellőzöttebb tagjait is meglátogatjuk; strandtól a fülledt égerlápig fedezzük fel ezt az ember által teremtett természeti édenkertet.
- Táv: 13,2 km
- Szintemelkedés és szintcsökkenés: 308 m
- Időtartam: 3:50
- Kiinduló- és végpont: Abaliget
- Fő látnivalók: Abaligeti-tó, Abaligeti-barlang, Pécsi-tó, Herman Ottó-tó, Kovácsszénájai-tó
3. A fekete-hegyi lávató peremén
Balaton-felvidék
A Balaton-felvidék egyik legizgalmasabb panorámáját kínálja a Fekete-hegy platója. A ligetekkel foltozott rétekről a Káli-medence és a Balaton, valamint a tanúhegyek látványa nyílik, de a rövidke hegyi séta során ellátogatunk kisebb tóhoz, kószálunk szőlőkben, és felkeresünk kilátót is.
- Táv: 9,6 km
- Szintemelkedés és szintcsökkenés: 352 m
- Időtartam: 3:00
- Kiinduló- és végpont: Szentbékkálla
- Fő látnivalók: a Fekete-hegy panorámás rétjei és tavai, Eötvös Károly-kilátó
4. Dél-dunántúli Kéktúra: Zalalövő – Rádiháza (RPDDK-04.)
Göcsej
A DDK 4. szakaszát nevezhetjük akár göcseji túrának is. A Göcsej néprajzi tájon kívüli részek Zalalövő és Kustánszeg között, erdőségben haladnak, a dombhátak között rejtőző tavak közül pedig a kustánszegit keresik fel.
- Táv: 40,9 km
- Szintemelkedés: 800 m
- Szintemelkedés: 810 m
- Időtartam: 2-3 nap
- Kiindulópont: Zalalövő vagy Rádiháza
- Fő látnivalók: szeges települések, Pató-hegyi borházfalu
A Természetjáró.hu folyamatosan bővülő katalógusában országszerte több mint ezer közül válogathatsz: gyalogos túrákat éppúgy találsz benne, mint kerékpáros- és vízitúrákat, terepfutásokat vagy teljesítménytúrákat. Mindegyikhez fotógaléria, részletes leírás és térképes nyomvonal tartozik, ami akár le is tölthető. De még erre sincs szükség, hiszen telefonon egyetlen gombnyomással megnyithatod a túrát a Természetjáró appban, amivel lementheted térerő nélküli használatra, és a terepen navigálhatsz is. Ha pedig inkább magadnak keresnél útvonalat, azt is megszerkesztheted a Túratervezővel, nyomon követve a közeli látnivalókat és szállásokat, sőt áttekintheted a térképen az aktuális terepi figyelmeztetéseket, lezárásokat is.