Bobozás, elektromos biciklizés, 360 fokos panoráma a Gemeindealpe csúcsáról, hegyi gokartozás, osztrák gasztronómia és vendégszeretet három napba sűrítve.
Hegyeshalomi határátlépésünk után egy schwechati benzinkútnál tartottunk pihenőt, ahonnan délnyugat felé vettük az irányt, hogy megközelítsük úticélunkat, a Mostviertel régióban fekvő Annaberget. A Mostviertel Ausztria legnagyobb tartományának, Alsó-Ausztriának a délnyugati, természeti kincsekben és szabadidős programokban gazdag része. Az 5500 km2 méretű területet északról a Duna, délről Stájerország és magas csúcsai, keletről a bécsi erdő, nyugatról pedig Felső-Ausztria határolja.
Bécs vonzáskörzetétől távolodva a domborzati viszonyok fokozatos megváltozása adja tudtunkra, hogy közeledünk a célállomás felé. Először kisebb, majd egyre magasabb dombok és hegyek ölelik át a végig hibátlan főutat. Ahogy az osztrák mezőgazdaságtól megszokhattuk, sehol nincs elhanyagolt terület, és az út menti békés tehéngulyák bármely táblacsokigyártó vállalat számára tökéletes forgatási terepet biztosítanak. Útközben rendezett kistelepüléseken haladunk át, ahol egyszer csak Hafnerberg lélegzetelállító 18. század eleji katolikus temploma teszi világossá, hogy már régóta vonzza magához az embereket e gyönyörű táj.
A szállásunktól negyedórányira, Türnitzben álltunk meg, ahol egy klasszikus, ízletes osztrák menü elfogyasztása után az Eibl Jet bobpályához látogattunk. A pálya több mint 1000 méter hosszú és 110 méter szintkülönbséget tesz meg, miközben hihetetlen sebességet lehet elérni. Sok másik pályával ellentétben a bobokra szerelt fékkar itt nem design elem. Közben a szemerkélő esőből jégeső kerekedett, de ez sem ütött csorbát a programunkon, mert a bobokon még szélvédő is volt, és esőben is ugyanolyan élvezetes élményt nyújtottak.
Egy jó adag adrenalinnal felruházva nem is tudtak volna jobb hírt közölni velünk Annabergben, a Jufa hotelbe érkezésünkkor, minthogy bekészítettek számunkra feltöltött elektromos kerékpárokat. Az e-bike kirándulásunk a 15 km-re lévő Hubertusseehez vezetett. Ez az apró romantikus hegyi tó vízimadarak paradicsoma, az északi partján pedig egy templom is található, a Walsterkirche. Kellemes meglepetés volt számomra, hogy ezek a kerékpárok emelkedőn is közel olyan sebességre képesek, mint amit korábban lejtőkön értem el.
A Jufa hotelbe visszaérve egy fenséges svédasztalos lakoma várt minket, többféle leves, frissensült, hal és saláta közül választhattak a vendégek. Remélem egyszer eljutok ide a téli szezonban is, mert a roppant kedves személyzettől megtudtuk, hogy a hotel a síszezonban pályaszállásként funkcionál. A Jufa hotel legnagyobb előnye emellett, hogy család- és gyermekbarát, egy óriási játszóbirodalommal felszerelve. A nyári szezonban pedig a sípálya helyett egy mini bikepark üzemel.
A sportosra hangolt első nap után már alig vártuk utazásunk fő apropóját, az Ötscher-Tormauer Naturparkot. Ez Alsó-Ausztria legnagyobb natúrparkja a maga 170 km2-es területével. Megalakulása 1970-re nyúlik vissza, azonban 2015-ben egy modern turistacentrum (Naturparkzentrum Ötscher-Basis) létrehozásával nyomatékosították fontosságát. A turistacentrumban és a natúrpark marketingjében visszatérő elemként találkozunk a medvékkel. Sajnos a medvéknek már csak a történetekben jut szerep, mostanra gyakorlatilag teljesen eltűntek ebből a régióból.
További információ ide kattintva érhető el.
Az 1893 méter magas Ötscher hegy körül elterülő természetvédelmi területet sziklák, szurdokok, vízesések, mezők, tavak, erdők és változatos alpesi virágok jellemzik. A helyi gazdálkodók elsősorban fakitermelésből és tejtermelésből élnek. Az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a feldolgozott termékek. Például a tej alapanyagként való eladása helyett a sajtkészítés magasabb hozzáadott értékű terméket jelent, ami erősíti az itt operáló mikrogazdaságokat. Emellett megtalálták a módját annak, hogy ezen a jellemzően 600 méteres magasság felett elterülő területen almafákat és körtefákat ültessenek, amelyek ugyanolyan minőségű gyümölcsöt teremnek, mint máshol tökéletes körülmények között. Így kiváló helyi gyümölcsleveket fogyaszthatnak az idelátogatók, és belekóstolhatnak az itteni első osztályú bio körte- és almaborokba is.
A turistacentrumban üzemelő étterem helyi ételeket szolgál fel, és az alapanyagok döntő részét a helyi gazdálkodóktól szerzik be. A natúrpark kollégájával beszélgetve megtudtuk, hogy munkájukat 4 fő pillér mentén végzik: természetvédelem, oktatás, turizmus és régiófejlesztés. Nem volt más hátra, mint előre, útnak indultunk az egész napos kirándulásunkra, amely végállomása az Ötscherhias hütte érintése után a Schutzhaus Vorderötscher volt. A túrán Peter, a túravezetőnk, vagy ahogy ők hívják naturvermittlerünk navigált minket.
Peter egy roppant tapasztalt helybéli, kérdésemre nagyságrendileg sem tudta megmondani, hogy hányszor járta már végig ezt a túraútvonalat. Ennek ellenére a miénkhez hasonló lelkesedéssel tette meg ét az utat sokadszorra. Peter a növények jó ismerőjeként lett felkonferálva, és alaposan igazolta ezt a információt. Amellett, hogy pontosan tudta, hogy melyik növény mérgező, melyik ehető, milyen az illata, milyen az íze, még azt is tudta, hogy pontosan hol lelhető fel. Kijelenthetem, hogy ebben a fél napban nem tudtunk olyan, növényekkel kapcsolatos kérdést feltenni Peternek, amire ne tudott volna pontos választ adni. A teljesség igénye nélkül láttunk Boldogasszony papucsát, alpesi iszalagot, nárciszt, enciánt, gyöngyvirágot, vadrózsát, gólyahírt, réti boglárkát és egy apró méretű, de legnagyobb meglepetésünkre húsevő virágot is.
Az ösvény első kiemelten fontos megállója, némi kapaszkodás után a Kaiserthron, császár trónja, volt, amely a 917 méter magas Sommererkogel egy alsóbb kilátópontja. Ezen a helyen, egy valóban trónra hasonlító építményből szemlélhetjük az Ötscher hegyre és az Ötscher szurdokra nyíló panorámát. Az Ötscher szurdokot “Ausztria Grand Canyonja” néven is szokták említeni. Noha méretében elmarad, és látványában más színvilágot hív életre mint amerikai társa, valóban emlékeztet rá. Ebben a szurdokvölgyben az Ötscherbach, a Lassingbach és az Erlauf folyó mossa folyamatosan egyre mélyebbre az itt található dolomit kőzetet.
A Kaiserthron látványával feltöltődve egy szűk ösvényen kezdtük meg az ereszkedést a szurdok mélyébe, útközben lépten-nyomon az említett híres virágok egyikével találkozva. Egy rövid szakasz megtétele után kereszteztük a Lassingbach patakot, hogy folytatni tudjuk utunkat a szurdokba. A dolomit sziklák mentén kanyargó túraösvény lehetővé tette, hogy számos különböző szögből lássuk a völgyet, amely így más és más arcát tárta elénk.
További egy kilométer séta után a Stierwaschbodenhez érünk, amely egy elektromos erőmű az Erlauf folyó és a Lassingbach összefolyásánál. Ez az erőmű biztosítja a térség meghatározó közlekedési infrastruktúrájának, a Mariazellerbahnnak az energia ellátását. Az erőművet 1907-ben építették, és kezdetben fatüzelésű volt, majd 1911-től vízerőműként működött. Az erőmű bájos épülete és annak patyolattiszta gépháza önálló látványosságként is érdekes, és több túraútvonal is érinti.
Az Erlauf folyón átkelve, annak jobb partján folytattuk tovább kirándulásunkat a kanyonmenti ösvényen. Egy, különösebb szintemelkedés nélküli, élvezetes sétaszakasz vezetett el minket az Ötscherhiasig, amely a civilizáció egyetlen lenyomata ezen a szakaszon. Ez a kedves kis völgyhütte szolgált ebédünk helyszínéül is. Klasszikus osztrák ételekkel és versenyképes árakkal várják a megpihenő túrázókat, a menüben elsősorban levesek és különböző helyi virslik, kolbászok szerepelnek. Az asztaloktól jó hosszan belátni az odavezető látványos túrautat, ezért nagyon kellemes ez a pihenőhely.
Ebéd után felkerekedtünk, hiszen az aznapi táv még több mint fele előttünk hátra volt. A továbbra is gyönyörű ösvény következő természetes megállóhelye a Mirafall vízesés volt. A korábbi csapadékban szegény hetek miatt az átlagosnál alacsonyabb volt most a vízhozama, de így is különleges látványt nyújtott, a nagy esése és szélességbeli kiterjedése miatt. Ezen a ponton Peter elbúcsúzott tőlünk és visszaindult a bázisra, a túra utolsó harmadát nélküle tettük meg. Ez a szakasz a korábbinál erdősebb részen vezetett, de a térség gyönyörködtető flórája itt is érvényesülni tudott. Egy minimális kitérővel megnéztük a Schleierfall vízesést is, amely a Mirafallnál némileg kisebb, de hasonló szépséggel büszkélkedhet. Innen már kevesebb, mint egy órás séta vezetett ki minket az erdőből, kisebb szintemelkedéssel társítva.
A hosszú és élményekben gazdag túránk végén megérkeztünk a Schutzhaus Vorderötscherhez, amely a második napi szállásunk is volt egyben. Ez a családias vendégház erdőkkel körülvéve egy lejtős tisztás tetején terül el, és maga az élő história. 200 évvel ezelőtt 30 család élt itt, akik fakitermeléssel foglalkoztak, a kitermelt tüzifát pedig a Dunán leúsztatva Bécsbe, Budapestre és Pozsonyba értékesítették. A közösségnek szüksége volt egy vendégházra és étteremre, így összefogással építettek egyet maguknak, majd mindig megállapodtak, hogy ki üzemeltesse azt. A napjainkban 40 férőhelyes vendégház egyik sajátossága, hogy a szobáknak nincsenek kulcsai. Nem is merül fel a magántulajdon védelmének aggodalma, itt egy nagy boldog családként száll meg a természetjáró közösség.
A mostani házigazda és felesége érkezésünkkor azonnal itallal kínáltak, miközben több asztalnál már szimultán vacsora kiszolgálást folytattak, úgy, hogy ők maguk főztek a konyhán is (nem akárhogy), ráadásul kislányukat is itt nevelik. Mindenféle segítség (pl. pincér) nélkül fantasztikus vendégélményt nyújtanak, és a városi ember számára ismeretlen lelkesedéssel és jókedvvel teszik ezt minden nap. A közlekedési infrastruktúra fejlődésével, és a mindennapi élet átalakulásának hatására az eredetileg itt élő családok mind elköltöztek. A Schutzhaus Vorderötscher most már magányosan áll, csak a házigazda család és a természet idelátogató szerelmesei töltik meg lélekkel.
Nem sokkal érkezésünk előtt tudtuk meg, hogy a harmadik napi program jelentősen változik. A heves szélfúvások hatására sok fa kidőlt a túraútvonalon, így annak első szakaszát lezárták. A természetvédelmi park munkatársai már dolgoztak a helyreállításon, de nem lett volna biztonságos elindulni. A Schutzhaus a civilizációtól elszigetelve áll az erdő közepén, így maga a polgármester nyújtott nekünk segítséget a közeli 500 fős Mitterbach falujából, hogy tartani tudjuk az ütemtervet. Korán reggel autóval jött értünk, hogy a program többi részét teljesíteni tudjuk.
Az út során az Erlaufsee mellett haladtunk el, amely Alsó-Ausztria harmadik legnagyobb tava. A kevés eső miatt a szokásosnál jóval alacsonyabb volt a vízállása, de így is fantasztikus látvány volt az erdőben hosszan elnyúló tiszta, halványzöld hegyi tó. A polgármester úr az 1626 méter magas Gemeindealpe hegycsúcs aljában található mitterbachi síliftig fuvarozott minket. A székes libegővel 800 méterről 1300 méterre vitt fel bennünket. Egy másik lifttel egészen 1622 méterig is fel lehet jutni, tehát gyakorlatilag a hegy tetejéig, azonban mi inkább túrázni szerettünk volna, így gyalog üzemmódra váltottunk. Mindössze szűk egy órát vett igénybe a felkapaszkodás, mert ezt a bő 300 méteres szintemelkedést a csúcsig viszonylag meredek részen lehet megtenni. Felérésünk után azonban megállapítottuk, hogy a látvány, amely elénk tárult, ennek többszörösét is megérné. Jártunk már jóval magasabb hegyeken is, a Gemeindealpe panorámája mégis különleges.
A hegyet minden irányból völgyek és hasonló méretű hegyek veszik körül, így bizton állíthatjuk, hogy a Gemeindealpe csúcsa maga a 360 fokos csoda. Majdnem egy teljes órát gyönyörködtünk a tetőn, aztán célba vettük a sílift 1300 méteres megállóját. Mitterbachba szerettünk volna visszajutni, de a feljövetelnél egy sportosabb megoldást választottunk. Az üzemeltető, felismerve a sípályák hasznosítási lehetőségét a nyári szezonban is, az egyik kék pályát hegyi gokart pályává alakította. Egy kis tereprendezést és védőhálók felszerelését követően kész is lett a pálya, amely nem- és korfüggetlenül mindenkinek egyaránt élvezetes extrémsportot nyújt. A 3 kerekű mountainkartokon nincs pedál, a meghajtás a gravitációra van bízva, és nem véletlenül szereltek fel rá erős fékeket, ráadásul külön megfékezhető a bal és a jobb hátsó kereke is, így könnyen farolásra is bírhatóak.
A mountainkartozás egyetlen negatívuma, hogy ez volt az utolsó programunk is egyben. A turistacentrumba még visszalátogattunk egy ebéd erejéig, és megállapítottuk, hogy az itt főzött helyi ételek legalább olyan finomak és jó minőségűek, mint ahogy a tulajdonos hölgy mesélt róla még az előző napi beszélgetésünk alatt.
Nem maradt más hátra, mint útra kelni. Boldogan konstatáltuk, hogy a hazaút is alig több mint három és fél óra autópályán Budapestig, és megállapítottuk, hogy ide bármikor visszajöhetünk, akár csak egy hosszú hétvégére is. Ha Magyarország határain túl gondolkozunk, akkor a programlehetőségek, árak, távolság viszonylatában fiataloknak, baráti társaságoknak és családosoknak is attraktív úti cél a Mostviertel régió, kortól függetlenül mindazoknak, akik aktív kikapcsolódásra vágynak.
(X)
