Egy észak-dunántúli túraútvonal mellett bukkant rá kirándulás közben Ehmann Gábor az első nemesfém veretre, az ásatások során később 125 darabra bővült a felbecsülhetetlen értékű leletegyüttes. Hasonlót még soha nem tártak fel.
Ehmann Gábor februárban akadt rá - falevelek mellett - a veretre, amit beszolgáltatott a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A régészek nyáron folytatták le a helyszínen a műszeres kutatást talajradarral és magnetométerrel, majd sor került az ásatásra. Kiderült, hogy az északi tájolású platón patkóalakban földelték el a tárgyakat, egymástól két-három méterre, nyolc-tíz csoportban. A leletek a felszínen vagy ahhoz közel kerültek elő.
A „patkó” nyugati szárát egy nyereg és szügy- vagy farhám, keleti oldalát egy zabla és fejhám veretei alkotják, középen egy valószínűleg férfiviselethez tartozó együttes darabjait (arany lábbeligarnitúrát, vasból készült, almandin - vörös gránát - berakásos övkészletet, aranyveretes tőrt) és egy nyílcsúcsot tártak fel. Szenthe Gergely ásatásvezető régész elmondása szerint sír, embercsontok a leletek környezetében nem kerültek elő, ami arra utal, hogy a tárgyak egy áldozati rítus során kerülhettek a földbe, Attila uralkodása idején.
Ezt az áldozati rítust a sztyeppei népek hagyományához kötik, melynek során bizonyos idővel a halál után tárgyakat ástak el a sír szűkebb vagy tágabb környezetében - közölte az ásatásvezető. A kedvező talajviszonyok között a leletek kiváló állapotban maradtak fenn, főleg az ezüst és aranytárgyak eredeti felülete vizsgálható kiválóan. Ennek alapján a legtöbb tárgy új, egyes esetekben félkész, és kiválóan megfigyelhetőek rajtuk a szerszámnyomok, míg használatból fakadó kopásra nem utal semmi - olvasható a Nemzeti Múzeum oldalán.
Arra lehet következtetni, hogy kimondottan a rítus számára készültek a tárgyak, és a tudatos roncsolás nyomai is jól megfigyelhetők. Ez utóbbi azért fontos, mert a rituális rongálás eddig csupán a kutatói közbeszédben volt jelen, de valójában soha nem bizonyított feltételezésként tartották számon.
A kivételes leletegyüttes révén gyakorlatilag először válik lehetővé a hun kori áldozati rítus leírása, illetve kulturális összefüggések közé helyezése. A leletek nem csak, hogy felbecsülhetetlen értékűek, jelentőségük szakmai szempontból is beláthatatlan, teljesen átrajzolja a korszak temetkezési rítusáról, illetve a Kárpát-medence és a sztyeppe közötti kapcsolatokról alkotott képünket.
A leletek restaurálása, tisztítása folyamatban van, a hun kori tárgyakat ezt követően, egy-két éven belül mutatja be az MNM.
