Hazánk legnagyobb bagolyfaja ritka fészkelő nálunk, leginkább hegységeink peremén találkozhatunk vele. Legerősebb állománya a Zempléni-hegységben él, de Békésben is feljegyezték a fészkelését.
Magyarország az uhu elterjedési területének szélén helyezkedik el, így soha nem volt magas a fészkelőpárok száma. Az 1940-es években még 60 költőpárról írtak, akkoriban azonban gyakori volt a fészkek kifosztása és az öreg madarak kilövése, és ez jelentősen hozzájárult az állomány zsugorodásához, amely napjainkban 30 párra tehető. A hazai állomány azonban növekszik, néhány évtizeddel ezelőtt alig volt néhány ismert költőpár, s több, korábban ismert klasszikus költőhelyéről is eltűnt. Mára legtöbb régi költőhelyén ismét megjelent.
Csak a fiókák fele éri meg a felnőtt kort
Az uhu esetében a veszélyeztető tényezők mára megváltoztak, ma már leginkább a fiatal madarak körében gyakori a pusztulás, áramütés és az autókkal való ütközés miatt. Átlagban a fiókák ötven százaléka éri csak meg az ivarérett kort.
1987 és 91 között egy uhuvédelmi program keretében 139 madarat engedtek szabadon egy német uhuvédelmi szervezetnek köszönhetően. Ezek közül 18 madár sorsáról tudnak, amelyek autóval, vonattal történő ütközés miatt pusztultak el, de volt olyan madár is, amit lelőttek. A többi egyedről, azok költési sikeréről nincsenek adatok.
A sünök legnagyobb ellensége
Az uhu, vagy ahogy régen hívták: a „nagyfülesbagoly” nem épít fészket, sziklapárkányokon, ritkán más ragadozómadarak vagy fekete gólya gallyfészkében is költ. Jellemző rá az akár évtizedekig tartó területhűség.
Az uhu minden nála kisebb termetű madárra zsákmányként tekint, beleértve ebbe a baglyokat vagy az egerészölyvet is. Leggyakoribb zsákmányállata a vándorpatkány, de gyakran vadászik sünökre is, így költőhelye környékén sok tüskés bundát láthatunk szanaszét.
Régen az uhut gyakran használták csalimadárnak, dúvadnak tartott madarak – például a varjú, szarka, szajkó – gyérítése céljából, ezért is fosztogatták a fészkeket. Az uhuzás során az uhut kiültették egy jól látható helyre, ugyanis nappal a madarak gyakran támadják a szunyókáló baglyokat, ha felfedezik őket. Az emberek egy közeli leshelyről figyelték az eseményeket, és lövöldözték az uhut zavaró madarakat.
