Új villamosok a Magas-Tátra sínjein

Június közepén a Magas-Tátrában is eljön a nyár ideje, és látogathatóvá válnak a magasabb hegyek turistaútjai. Bár 2021 eseményeinek alakulása még szinte megjósolhatatlan, az optimista forgatókönyvek szerint idén visszatér az élet a normál kerékvágásba. Ehhez nagyban hozzájárulhat, hogy a hegység legfontosabb közlekedés beruházása is elkészül, és már kora tavasztól átszállás nélkül utazhatunk végig a hegyek déli lejtőin, bármelyik csomóponttól eljutva szinte bármelyik fontos turistaútig.

Egy ilyen közlekedési mód legnagyobb előnyét talán épp a visszaúton domborítja ki: sötétedésre pont le lehet érni a hegyekből, majd távolodva viszontlátni őket az ablak fűtött oldaláról. Az utazás legkényelmesebb módja, amelyet hamarosan az eddigieknél is kevesebb korláttal, eggyel kevesebb átszállással tapasztalhatunk meg.

Hóhatár a szomszédban

A Magas-Tátra a világ egyik legkisebb alpesi hegyvidékeként ismert. A Mátránál alig nagyobb területű hegység népszerű célpontjai, tavai és hegycsúcsai egymáshoz közel, könnyen feltérképezhető területen fekszenek, amely a térség tucatnyi városából érhető el pár órás utazással, akár hazánkból is. A hegység ennek megfelelően évszázadok óta népszerű úti cél: az 1600-as évek végén Daniel Speer német író már egy magas, hófödte csúcson elhelyezett vendégkönyvről számolt be. A hegység lábánál vezető Kassa–Oderbergi Vasút 1872-es megnyitása után pedig már virágzott a turizmus a hegyek között. A változóan járható szekérutak mellett az első sínpár Tátracsorba településről ágazott ki, meredek, fogaskerekű pályán haladva egyenesen felfelé, egészen az 1346 m-es magasságban fekvő Csorba-tóig. A gőzmozdonyokkal kiszolgált vasút hamarosan óriási népszerűségre tett szert, és főszerepet játszott a ma ismert Csorbató község turisztikai központtá válásában. A közeli Poprádi-völgy hamarosan tömegeket vonzó úti cél lett, hasonlóan a környékbeli hegycsúcsokhoz. A térségben számtalan kisebb menedékház épült, amelyek legtöbbje ma már csak könyvekben és képeslapokon létezik.

Hegymászó trolibusz helyett erdei villamos

A fellendülő turizmusból a hegység délkeleti lejtőjén fekvő ótátrafüredi szállodák sem kívántak kimaradni, a növekvő forgalmat azonban elszívta a jól kiépített csorbatói üdülőfalu. A szálloda- és étterem-tulajdonosok összefogása nyomán, az 1900-as évek elején először autóbuszjárat indításával próbálkoztak, azonban az akkoriban elérhető, belső égésű motorokkal hajtott járműveket még megoldhatatlan feladat elé állította a Poprádtól induló, hosszú emelkedő. Így rövidesen inkább villamos hajtású járművekkel futottak neki a hegyoldalnak: 1904-re elkészült hazánk első trolibuszvonala. Az áramot az erre a célra épült gőzgépes erőmű termelte, amely később a település villamoshálózatának is kiindulópontja lett. A poprádi vonatokhoz csatlakozó járatok hamar népszerűek lettek, és néhány év múlva már napi több ezer utast szállítottak. Ez már meghaladta a buszok lehetőségeit, így mindössze négy év után ismét újabb eszközt kellett találni. A sikert látva ezúttal már jóval több forrás felhasználásával megépülhetett a tátrai villamosvasút első szakasza Poprád és Ótátrafüred között. A pálya a ma is létező sikló nyomvonalán folytatódott, egészen az erdőhatárhoz közeli Tarajka üdülőkomplexumáig. A továbbra is töretlenül népszerű vonal hamarosan tovább épült a hegyek oldalában, és 1912-re elérte a csorbatói fogaskerekű végállomását, létrehozva egy hatalmas félkört a hegység oldalában, amelyet a völgyben futó Kassa–Zsolna-vasútvonal tett teljessé. Szárnyvonal épült Tátralomnicra is, létrehozva egy újabb csatlakozási pontot a nagyvasúti hálózathoz. A pálya ma is az eredeti, 1000 mm-es nyomtávon fut, tele szűk kanyarokkal és meredek emelkedőkkel, amelyek az elérhető sebességet 30–60 km/h-ra korlátozzák.

A különleges erdei villamosvasút 1922-ig maradt magyar tulajdonban; az első, járműcserével is járó, átfogó felújításra pedig a hatvanas években került sor. Ezt egy további követte tizenöt évvel ezelőtt, ennek nyomán került sor az újabb járművek beszerzésre is, kialakítva a vasút mai képét. A választás a hazánkban is ismert svájci Stadler cégre esett, amely Európában az egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkezik a különféle kisvasúti, hegyvidéki és hasonló, speciális járművek gyártásában. Az ide szánt villamosok esetében szerencsére nem volt szükség teljesen egyedi fejlesztésekre: a cég GTW elevezésű, moduláris felépítésű típuscsaládjában már korábban is létezett keskeny nyomtávú, szűk kanyarokhoz is alkalmas kivitel, így csak némi testreszabásra volt szükség, például a gépészeti berendezések és az utastér berendezése terén. A korszerű, légkondicionált járművek részben alacsony padlószinttel és kényelmes ülésekkel várják a kirándulókat, ideális esetben még hosszú évtizedeken át.

Egy fogaskerekű két születésnappal

A Csorbatóra érkező fogaskerekű vasút története a szomszédos villamoséhoz képest jóval fordulatosabban alakult. A párhuzamos buszjárat és az Ótátrafüredről érkező járatok együtt olyan veszteséget okoztak az üzemeltetésben, hogy 1934-re a vasút teljesen bezárt, a síneket pedig felszedték. Hogy ma mégis utazhatunk itt, az főként az 1970-es csorbatói sívilágbajnokságnak köszönhető: a várható hatalmas tömeg kiszolgáláshoz szükségesnek tűnt a fogaskerekű újjáépítése, ami bölcs döntésnek bizonyult. A szintén 1000 mm nyomtávú pályára az újjáépítés idején is svájci járműveket vásároltak, amelyek a mai napig közlekednek. Az elmúlt közel ötven év a mindenre kiterjedő karbantartásnak köszönhetően alig hagyott nyomot a vasúton: a tátracsorbai alsó végállomás pompás üvegcsarnoka és a vonatok is olyan tiszták, akár egy repülőtér és járművei.

Az idő előrehaladtával azonban itt is eljött a teljes felújítás ideje, ami egy jelentős előrelépési lehetőséget is tartogat: ma már nagy sorozatban gyártanak olyan fogaskerekű járműveket, amelyek fogaskereke felhúzható, így nincs útban a kevésbé meredek pályák hagyományos váltóin és útátjáróiban sem. Csorbató térségében pedig nagy igény lenne ilyesmire, hiszen Tátracsorbától Ótátrafüreden át az egész hálózat átszállás nélkül átjárhatóvá válik. A jó hír az, hogy ez idén már valóság lesz. A választás ismét a már jól ismert Stadler GTW típusra esett, amelynek „kétéltű”, fogaskerekű és hagyományos pályán is közlekedni képes járművei váltják le a jelenlegieket, számos új, közvetlen eljutási lehetőséget kínálva. A részletes menetrend kidolgozása még folyamatban van.

Színre lép Bibircs, a „fogasvillamos”

A magyar szlengben terjedő „fogasvillamos” név talán túlzónak tűnik, hiszen majd minden fogaskerekű jármű manapság igazi, áramszedős villamos, méghozzá budapesti sárga társaihoz hasonlóan közepes feszültségű egyenárammal táplálva. A Bibircs nevű jármű azonban olyat tud, amiben sem a hazai villamosok, sem a budai fogaskerekű nem ered a nyomába: kétéltű. Képes a fogaskerekeit visszahúzni, így nincs már akadálya annak, hogy Csorbatótól továbbguruljon Ótátrafüredre vagy akár még tovább, Poprádig. Az év során még további négy társa érkezik, valamennyien saját névvel, amelyet a hegység kevésbé ismert csúcsairól kaptak.

A járművekkel együtt a fogaskerekű pályája és állomásai is teljesen újjászületnek, egy új kitérő építése mellett pedig természetesen sor kerül a sínek összekötésére is Csorbatón a menetrend szerinti forgalom kiszolgálásához. A forgalom gördülékenységének segítésére egy hatodik jármű is érkezik: az egyedi építésű, szintén kétéltű dízelmozdony a pálya fenntartását és a rendkívüli helyzetek kezelését segíti, ehhez hómaróval is felszerelhető, és saját áramszedőjével a villamos-felsővezetékből is nyerhet energiát. Az új menetrend részleteiről és a járvány utáni utazási lehetőségekről természetesen igyekszünk majd részletesen beszámolni.