Felhőkarcolók között vadászó vándorsólymok, pizzán és sajtburgeren élő egerek, kukázó rókák, autókkal diót törető varjak: csak néhány példa az urbanizálódó állatok egyre népesebb táborából. Cikkünkben szakértő bevonásával körüljárjuk az izgalmas témát, amely – kis túlzással – szinte naponta tartogat érdekes, új felfedezéseket.
A varjak köztudomásúan okos állatok. Rájöttek többek között arra is, hogy ha a diókat leejtik az útra, akkor az arra járó autók összetörik azokat, így ők könnyebben hozzáférhetnek a dióbélhez. A varjak példája nem egyedi, egyre több állatfaj találja fel magát a városokban, idomul az ember alkotta környezethez, és próbálja kihasználni annak előnyeit.
A Föld lakosságának 55%-a, közel 4,2 milliárd ember él városokban, az előrejelzések szerint ez az arány 2050-re már 68% lesz. Az emberek által teremtett környezet számos állatfaj számára jelent alkalmas élőhelyet, de csak akkor, ha tudnak alkalmazkodni a sajátos viszonyokhoz.
„Az állatok képesek a változó környezethez plasztikusan alkalmazkodni. Környezeti igényeik egy szélesebb vagy keskenyebb sávon belül helyezkednek el, és ha ezen a sávon belül változnak a környezeti tényezők, akkor az állat képes valamennyire alkalmazkodni hozzájuk. Minden egyednek más a tűréshatára, és mindig lesznek olyan egyedek, amelyek – a faj tűréshatárain belül – az alternatív környezeti feltételekhez jobban tudnak alkalmazkodni. Teljesen normális folyamatról van szó, csak itt most az az érdekes, hogy az új ökológiai feltételeket az ember által létrehozott környezet, maga a város jelenti” – mondja Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének igazgatója.
Evolúció egy szemvillanás alatt
Azt hihetnénk, hogy az evolúció valami olyasmi, ami a múltban ment végbe, a jelenben pedig már csak annak eredményét lehet tanulmányozni. Az evolúció azonban most is zajlik, és ennek vizsgálatához nem feltétlenül kell a Galápagos-szigetekre elutazni. Lehet, hogy elég csak kimenni a hátsó kertbe vagy egy nagyvárosi parkba megnézni, hogy milyen változások történtek az elmúlt pár évben.
A városok, speciális viszonyaikkal – például a lebetonozott utakkal, a fény- és zajszennyezéssel, a hőszigetekkel – azonban merőben új élőhelyeket kínálnak az élővilág számára.
Ahhoz, hogy ebben a környezetben megtalálják a maguk helyét, alkalmazkodniuk kell. Az alkalmazkodás pedig számos változást hoz magával, például az egyed viselkedésében fiziológiájában vagy akár fizikai megjelenésében. Ráadásul mindehhez nem kellenek évmilliók, olykor már néhány generáció után is szemmel látható a változás.
Az egyiknek sikerül, a másiknak nem
A városi viszonyokhoz való alkalmazkodás nem sikerül mindenkinek, sok faj kiszorul a terjeszkedő városokból, aki viszont képes változtatni, az nagyot nyerhet. Ki gondolná például, hogy a Föld vándorsólymok által legsűrűbben lakott városa New York? Pedig ha belegondolunk, mindez logikus. A vándorsólymok úgy vadásznak, hogy nagy magasságból, függőleges zuhanórepüléssel indítják támadásaikat. Ehhez alapesetben nyílt sziklafalak kellenek, ahonnan belátják a környéket, illetve elstartolhatnak. Bár New Yorkban égbe törő sziklafalak nincsenek, felhőkarcolók annál inkább, amelyek ugyanazt a szerepet képesek betölteni számukra. Ráadásul a város tele van galambokkal, így terített asztal a sólymok számára.
De nem kell ilyen messzire mennünk urbanizálódó állatokért, elég csak körülnézni a hazai nagyvárosokban, és máris számtalan példát találunk itthon is. Itt vannak például a szarkák, a dolmányos varjak vagy a sarlósfecskék. Ez utóbbi madarak a természetben magas fák odvaiban és sziklafalak repedéseiben költenek, de ha ilyeneket nem találnak, kiválóan megteszi számukra egy tízemeletes panelház is.
„A városi életmód hatásai kapcsán, szemléletes hazai példaként, a fehér gólyákat is érdemes kiemelni – mondja Garamszegi László. – A városi mikroklíma és a folyamatos táplálékellátottság, például a szeméttelepek környékén, olyan irányba terelik az állatokat, hogy itt maradjanak télire, mert az áttelelés ilyen körülmények között nem lesz gond számukra.” De hogy ne csupán madarakról beszéljünk, itt van például a nyest, amely mára a városlakó állatok mintapéldája lett. A nyest számára leginkább azért vonzóak a városok, mert azokban bőséggel talál ideális búvóhelyeket, konkurenciából és veszélyes ragadozókból is kevesebb van, ráadásul könnyedén jutnak táplálékhoz is.
Megtanulták a menetrendet
Egy adott faj természetes élőhelyeken és városokban élő populációi között egy idő után jelentős különbség alakulhat ki, amelyet a kutatók különböző viselkedési jegyek vizsgálatával tesznek mérhetővé. Garamszegi László és munkatársai például széncinegéknél vizsgálják az úgynevezett csipkelődő magatartást, vagyis azt, hogy a kézbe vett madarak mennyire csipkednek, mennyire lesznek stresszesek. Általánosságban igaz, hogy a városban jobban elviselik a madarak, ha az ember megfogja őket.
A városok fényszennyezése is hatással van a madarak viselkedésére, például arra, hogy mikor és hogyan énekelnek. A közvilágítás miatt például a városi madarak hajnalban hamarabb elkezdenek énekelni. Ez előnyt biztosíthat a hímeknek a szaporodásnál, ugyanakkor kockázatot is rejt magában, mivel a madarak nem tudnak eleget pihenni, így könnyebben zsákmánnyá válhatnak.
A városi zajszennyezés szintén bezavarhat a madarak énekébe.
Egy tanulmány arról ír, hogy a madarak a nagy repterek környékén kis túlzással „megtanulták a menetrendet”, illetve rájöttek arra, hogy a hajnali első gépek előtt érdemes elkezdeni énekelni, mert akkor nincs olyan zajhatás, így eljut a többi madárhoz az üzenet. Egyes szöcskefajoknál is megfigyelték azt, hogy hangjuk magasabb frekvenciájú lett a nagyon zajos városi helyeken.
A nagyvárosok belső, sűrűn beépített, lebetonozott részein jó pár fokkal magasabb lehet a hőmérséklet, mint a városon kívül. A városi hőszigetek hatása természetesen az élővilágot is érinti. Egy holland kutatás során ligeti csigák esetében figyelték meg, hogy a hőszigetek hatását az állatok házuk színével próbálják mérsékelni. A nálunk is gyakori ligeti csiga házának színe nagyon sokféle lehet, sárgás, fehéres, barnás vagy vöröses, vannak csíkos változatok és csík nélküliek is. A kutatók nyolcezer minta vizsgálata során arra jutottak, hogy a városközpontokban a csigaházak sokkal inkább voltak csík nélküli világossárgák, mint barnák vagy rózsaszínek. Feltételezéseik szerint azért van mindez, mert a világos szín jobban visszaveri a napfényt, a csigák pedig ezekben az egyébként is melegebb városrészekben így próbálják mérsékelni testük túlhevülését.
Emberi pajzshatás
Egy néhány hónapja a PLOS Biologyban publikált nemzetközi kutatás, amelyben Garamszegi László Zsolt is részt vett, azt vizsgálta, hogy a ragadozók és zsákmányállataik közötti viszony hogyan változik a nagyvárosokban.
A tanulmány szerint a városokban jelentősen csökken a zsákmányállatok ragadozóelkerülő viselkedése. Ennek oka az úgynevezett emberipajzs-hatás, ami azt jelenti, hogy az ember jelenléte és tevékenysége miatt a ragadozók a városokban kevésbé bántják beköltöző prédaállataikat. Ezt a jelenséget különböző mérőszámokkal lehet szemléletessé és összehasonlíthatóvá tenni.
Az egyik ilyen a felreppenési távolság, vagyis az, hogy egy adott állat mennyire enged közel magához egy potenciális ragadozót.
„Bárki megtapasztalhatja például a fekete rigók esetében, hogy a városokban élő egyedek viszonylag közel engedik magukhoz az embert, könnyen meg lehet azokat figyelni, de egy erdőben nem nagyon lehet meglátni őket. Hasonlóan érzékletes a különbség, ha megnézzük, hogy egy fészekben milyen mértékben találhatók ragadozásra utaló nyomok. Egy erdőben sokkal több ragadozó van, akár azok faj-, akár egyedszámát nézzük. Gyakran alkalmazott vizsgálat az is, amikor egy táplálkozó állat felett elreptetünk egy ragadozómodellt, mondjuk egy karvalyt. Az állat ezektől megijed, és ilyenkor azt mérjük, hogy az adott egyed milyen gyorsan folytatja a félbehagyott aktivitását, például a fiókák etetését.”
Új környezet, új étrend
A városi viszonyokhoz való alkalmazkodás egészen speciális életmódbeli változásokat is eredményezhet. Egy dél-franciaországi kisvárosban, Albiban, a várost átszelő Tarn folyóba 35 éve telepítettek harcsákat, amelyek mára egy különleges étrendre álltak át: halak mellett már galambokat is esznek. A városi galambok ugyanis egy folyóba nyúló kis félszigetre járnak inni, a harcsák pedig rájöttek, hogy a vízből kivetődve könnyedén el tudják ragadni azokat.
Az új környezeti viszonyok nemcsak a viselkedés megváltozását válthatják ki, hanem hosszú távon morfológiai, sőt akár genetikai változásokat is eredményezhetnek, amely folyamatnak az lehet a vége, hogy különböző alfajok, fajok alakulnak ki a városi és a természetes élőhelyeken.
Angol városi rókáknál megfigyelték például, hogy azok arckoponyája lerövidült az idők során, fejük pedig kutyaszerűbb lett, mint a természetes élőhelyeken előforduló társaiké. Ennek az lehet az oka, hogy az ilyen felépítésű állkapocs erősebb harapást tesz lehetővé, és a gyakran kukázó rókák így könnyebben meg tudják enni a csontos maradékokat.
Shakespeare után szabadon
Hasonló testfelépítésbeli változást figyeltek meg az Amerikai Egyesült Államokban élő seregélyeknél. A seregélyek eredeti élőhelye Eurázsia, de a fajt a Föld számos országába betelepítették. Az USA-ba is így került be 1890-ben, egy meglehetősen romantikus motivációtól hajtva. Akkoriban még másként tekintettek az idegenhonos fajokra, és egy, feltehetően Shakespeare-rajongó ornitológus szeretett volna minden olyan madárfajt betelepíteni az országba, amely előfordul a híres angol drámaíró műveiben. A madárfajok többsége nem tudott megtelepedni, a seregélyek azonban sikeresen alkalmazkodtak az új világhoz. 120 éve hatvan egyedet vittek New Yorkba Angliából, ma már 200 millió körül van a számuk az országban.
A seregélyek nemcsak országszerte vannak jelen mindenhol, de a nagyvárosi populációk az elmúlt száz évben más módon is alkalmazkodtak. Megfigyelték, hogy a városi madarak szárnya észrevehetően lekerekítettebb, mint őseiké volt. Pontosan nem tudják még, miért, ám a kutatók úgy vélik, hogy az újonnan kialakult szárnyforma lehetővé teszi, hogy a madarak gyorsabban felreppenjenek, ha például egy autó vagy egy macska túl közel kerül hozzájuk.
A városi élet nemcsak az állatokra, hanem a növényekre is hatással van, és mindennek már szemmel látható következményei is vannak.
Egy 2008-as francia kutatás kimutatta például egy zörgőfűfajnál, hogy a városokban élő növények magjai nehezebbek lettek. Ennek előnye, hogy ezek a magok lepottyannak a növény mellé, és így jóval több esélyt kapnak a túlélésre. A könnyebb magokat ugyanis messzire viszi a szél, de ezek a városokban nagy eséllyel lebetonozott felszínekre esnek, ahol nem képesek kicsírázni.
A Central Park egerei junk foodon élnek
A nagyvárosokban sok faj esetében az alkalmas élőhelyek gyakran egymástól távol eső fragmentumokban maradtak fenn. Az Észak-Amerikában honos fehérlábú egér Kanadától Mexikóig erdei élőhelyeken fordul elő. New Yorkban is eredetileg ilyen élőhelyeken élt, az elmúlt évszázadokban azonban a város növekedésével párhuzamosan a természetes élőhelyek egyre kisebb területre szorultak vissza. A New York-i fehérlábú egerek ma már leginkább egymástól elszigetelt városi parkokban tanyáznak, és ahogy Darwin pintyei a speciális táplálkozási módhoz, úgy ezek az egerek is elkezdtek alkalmazkodni a számukra otthont adó park sajátos adottságaihoz. Például a Central Park egereinek emésztése úgy változott meg, hogy képesek legyenek olyan zsíros ételeket hasznosítani, mint a sajtburger, a pizza vagy a csipsz, amelyek ma már táplálékuk nagy részét kiteszik.
Az állatok számára a városi környezet új lehetőségekt jelent, a kérdés az, hogy meg tudnak-e küdeni annak hátrányaival, és a maguk javára tudják-e fordítani annak előnyeit. Nem vitás, ma már az evolúció „forró pontjait” a nygavárosokban kell keresni, a változások itt és most, a szemünk előtt zajlanak.
A cikk a Turista Magazin 2021. februári számában jelent meg.
