Legutóbbi beszélgetésünk óta bezárult az Országos Kékkör a Traveladdict blog szerzőjének, ugyanis teljesítette a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli és az Alföldi Kéktúrát is. A több mint 2550 kilométer gyaloglásnak nemcsak sportosabb fizikumot, hanem jó adag önbizalmat is köszönhet az utazó blogger. Interjú Szombati Orsolyával.
MTSZ: 2021. januárjában indultál el az Országos Kéktúrán, és novemberben zártad a teljesítést az alföldön. Hogyan tekintesz erre a 11 hónapra?
Szombati Orsolya: Számos pozitív hozadéka van számomra az Országos Kékkör teljesítésének. A legnagyobb tapasztalatom a stabilitás, mert a sport és azon belül is a természetjárás az életem része lett. Egyszerűen hosszútávra kialakult bennem a gyaloglás igénye. Az elején csak 10-15 kilométert tudtam menni a főváros környéki szakaszokon, aztán az idő előrehaladtával szép fokozatosan emeltem a távokat, annak megfelelően, ahogy erősödtem és fejlődtem. Novemberben már nem okozott gondot a 40-45 kilométer sem.
A fizikai átalakulás mellett egy intenzív lelki utazás részese is voltam. Az Országos Kékkör kb. 70 %-át egyedül tettem meg, mert nehéz volt olyan túratársakat találni, akik hétköznap ráértek volna és még bírták is volna követni a tempómat. Így viszont jobban figyeltem a körülöttem lévő világára. Az alföldi monotonitás kifejezetten jó lehetőséget adott a befelé figyelésre. Jó adag önbizalmat köszönhetek a teljesítésnek, mert egyedül kellett megoldanom az útközben felmerült problémákat és nem utolsó sorban leküzdöttem a vélt vagy valós félelmeimet.
Hogy kezelted az eltéréseket és hasonlóságokat a három útvonalon?
Sz.O.: A terepviszonyokon kívül az évszakok is különböztek, így más felszerelést és más öltözetet használtam télen az OKT-n, mint nyáron az RPDDK-n. Az biztos, hogy infrastruktúra szempontjából az Országos Kéktúra a legjobban kiépített, hiszen számtalan pihenő, kilátó található útközben. Az Alföldi Kéktúrára ez kevésbé jellemző, így volt, hogy útközben, folyamatos gyaloglás közben ettem meg a szendvicsemet. Ugyanakkor az utóbbi mellett szól, hogy sokkal több vendéglátóhelyet, élelmiszerboltot találtam, mint például a hegyvidéki terepeken. A bélyegzők szinte majdnem mindenhol elérhetők voltak, talán egy-két helyen fordult elő, hogy a nyitva tartás ellenére zárva volt az üzlet. Szerencsére mindig megoldódtak ezek a helyzetek is.
Ami közös volt mindhárom túrán, az a segítőkészség. Egyszerűen visszanyertem az emberekbe vetett hitemet, annyi jószándékkal találkoztam. Kezdve onnan, hogy az Őrségben több porta előtt becsületkasszás megoldással lehet vásárolni kézműves termékeket, vagy például amikor Mesztegnyő után elfogyott a vizem. Megláttam, hogy az udvaron valaki épp kint van, és egyszerűen megszólítottam, kértem, hogy töltse meg a kulacsomat. Nemcsak vizet, hanem jó szót is kaptam útravalóul. Vagy Bélapátfalva magasságában lekéstem a buszt, amivel eljutottam volna a másik településen lévő autómig. Kiálltam stoppolni és egy roma férfi vett fel. Útközben beszélgettünk és megtudtam, hogy bár ő nagyon sokat stoppolt, amíg nem volt autója, mégsem vették fel a bőrszíne miatt. Megfogadta, hogy ha egyszer lesz autója, akkor segíteni fog a stopposoknak és én kerültem épp aznap az útjába.
Hálás vagyok azért, hogy megtapasztalhattam az érdek nélküli segítőkészséget és azt, hogy milyen érzés az, amikor az embert nem a félelmei vagy a sztereotípiák vezérlik. Igazán felszabadító!
Mi jelentette a legnagyobb kihívást?
SZ.O.: A sötét és a világos órák száma télen és késő ősszel, valamint a felázott, sáros utak. Például novemberben, a Bodrogközben nagyon nehéz volt fizikailag és lelkileg is. Helyenként akkora sár volt, hogy azt éreztem, inkább leveszem a bakancsot és mezítláb megyek tovább.
Az Alföldi Kéktúra kilóg a sorból, mert sem hegyek, sem erőt próbáló szintkülönbségek nincsenek útközben. Éppen ezért szerényebb érdeklődés övezi, mint az OKT-t vagy az RPDDK-t. Neked hogy tetszett a végtelen rónaság?
SZ.O.: Magam is meglepődtem, de az AK jobban tetszett, mint az RPDDK. Annyi váratlan természeti csodában volt részem, mint amennyin az Országos Kékkör másik két részén nem. Egyedi, meseszerű és megismételhetetlen pillanatokat éltem át, kezdve azzal, hogy találkoztam egy gímszarvassal a Gemenci erdőben, vagy dámszarvasokkal Gút közelében, a naplementében vonuló vadludakról nem is szólva Biharugra közelében. Érdekes élmény volt a tanyavilágot, a kis falvakat látni, és a földmunkából élőket is sokkal jobban becsülöm az Alföldi Kéktúra teljesítése óta.
Mit tanácsolnál a kezdő kéktúrázóknak?
SZ.O.: Mindig készüljenek B tervvel, mert előfordulhat, hogy abba kell hagyni a túrázást, például fáradtság vagy sérülés miatt. Biztonságot ad, ha papírral kiírjuk a menetrendet, mert bármikor lemerülhet a telefonunk és éppen ezért jó, ha powerbank is van nálunk. Eltévedés esetére nem árt, ha van egy telefonra letöltött navigációnk. A másik lényeges dolog, a fokozatosság elve. Nem kell elsőre nagyon nekiugrani, elég kisebb távokkal és szintekkel indulni. Még egy fontos és praktikus tanács: ha tudjuk, hogy valahol van vízvételi lehetőség, akkor vegyük számításba és töltsük meg ott a kulacsunkat. Ne pakoljuk túl a hátizsákot több liter vízzel, ha nem muszáj.
MTSZ: Milyen túraterveid vannak 2022-ben?
SZ.O.: Tulajdonképpen a kéktúrázás ízelítőt adott Magyarországból, meghozta a kedvemet ahhoz, hogy jobban megismerjem a tájegységeket. Konkrétan olyan hosszú távú túrázást, mint az Országos Kékkör nem tervezek, viszont a teljesítés alatt és azóta is már többször visszatértem bizonyos szakaszokra barátokkal, mert annyira megtetszettek, hogy más évszakban is látni szerettem volna az ottani tájat. Konkrétan a bükki részeket legalább háromszor végigjártam. A Bakonyt, a Mátrát és a kelet-magyarországi részeket, különösen a Tisza-tó környékét biztosan fel fogom fedezni, remélhetőleg még az idén.
