Ahol egyesek csak egy halom követ látnak, mások egyértelmű jelzést, művészi alkotást, vallási építményt vagy éppen trollokat fedeznek fel. Mi mindent jelenthet egy kőrakás a természetben?
Túrázás közben ti is találkozhattatok már láthatóan emberi kezek által egymásra rakott kövekkel. Van, aki egyszerűen csak annyit akar jelezni egy ilyen kompozícióval: „itt jártam”, mert persze az ember alapvető sajátossága, hogy szeret nyomot hagyni maga után. A Himalájában ugyanakkor vallási okokból is felhalmoznak köveket a sztúpák mintájára, de az is előfordulhat, hogy a kupacok egyfajta imádságként vagy a halottak előtti tisztelgésre szolgálnak. Norvégiában egyes kövekről azt tartják, eredetileg trollok voltak, akiket a kelő nap sugarai változtattak át.
Ahány kupac, annyi jelentés
A kőrakásoknak gyakorlati funkciójuk is lehet: Ázsiában eredetileg az út jelzésére használták ezeket, ami jól jön ködben, rossz látási viszonyok között, illetve ott, ahol egyébként nincs jelzett turistaút. A szokást idővel Európa hegyvidékein is átvették, és még egy babona is kapcsolódik hozzá. Sokan úgy tartják, hogy aki elmegy egy „kőember” mellett anélkül, hogy egy újabb darabot helyezne a tetejére, azt valamilyen szerencsétlenség éri majd az úton. Bár az Alpokban és a Pireneusokban ezeken a halmokon kívül sokszor semmi más nem jelzi az utat, például Magyarországon vagy Szlovákiában a többféle értelmezési lehetőség miatt már egyáltalán nem biztos, hogy ezek alapján érdemes tájékozódnod.
Persze kövekkel egészen konkrétan is lehet üzenni: feliratokat rakhatunk ki belőlük. Noha ezek nem mondanak sokat, ha a földön állunk, a magasból nagyon megkapó látványt nyújtanak. Jó példa erre a Vértesben található Körtvélyesi-kilátó, ahonnan letekintve ábrák, szerelmes, illetve vicces üzenetek sokaságát olvasgathatjuk, nézegethetjük. Hasonlóval Csákberénynél is találkozhatunk.
Nemcsak jelzés, művészet is lehet
A kövekből való építkezést felsőbb szintre is lehet emelni - ebben az esetben semmiféle hasznos funkcióról nincs szó, pusztán esztétikai szerepet tölt be az alkotás. Ennek az egyik legérdekesebb formája, amikor olyan ügyesen helyeznek egymásra egy-egy darabot, hogy kívülről úgy tűnik, csak a varázslat tartja őket egymáson, holott pontosan a tökéletes egyensúly a titok. A kövek kiegyensúlyozásának több jeles külföldi képviselője is van, például a kanadai Michael Grab és a brit Adrian Gray, hazánkban pedig Kánya Tamás alkotásai között találjuk a legérdekesebbeket.
Tamás izgalmas kompozícióival 2013 óta örvendezteti meg a Római-part környékén az arra járókat. A kövek mellett uszadék fát, virágokat, bogyókat, faleveleket, tobozokat, kagylókat, csigákat használ, egyszóval mindent, amit a természetben az aktuális évszakban megtalál, időnként pedig még a reggelije maradványait is beleépíti az alkotásokba, így került már színes mandalákba például koktélparadicsom vagy pisztáciahéj. A fő, hogy minden természetes legyen. Egyedül az uszadék fák összeillesztésénél használ drótokat, illetve kis szögeket, mert ezek maguktól nem maradnának egyben - avat be minket a kulisszatitkokba.
Az eredetileg ötvös Tamás teljesen spontán kezdte el anno az „építkezést” a Római-parton. Az volt a célja, hogy olyan fotókat készítsen a helyszínről, amilyenek még nem születtek azelőtt, ehhez pedig egy új témára volt szüksége. Így kezdte először egymásra pakolgatni a kisebb köveket, azóta pedig folyton kitalál valami újat. Az ihletből nem fogy ki, ám saját bevallása szerint nem tudja, hogy az honnan fakad. „Annyira élvezem, hogy folyton ezen jár az agyam” - mondja magyarázatképp.
Arra a kérdésre, hogy van-e üzenete az alkotásainak, nevetve csupán annyit mond: nincs, egyszerűen csak szereti ezt csinálni. Ha mégis meg kellene fogalmaznia egy ars poeticát, az talán az lenne, hogy az itthon kevésbé ismert land artot (ha úgy tetszik: tájművészetet) népszerűsítse, és hogy megörvendeztessen vele másokat.
Tamás egyedül szeret alkotni. Sokan akartak már csatlakozni hozzá, de ezt valahogy nem tudja elképzelni, zavarja a közönség. A tevékenység közben megnyugszik, kikapcsol, ami nem lenne ugyanaz, ha más is ott ülne mellette. Időnként mégis akad kivétel. „Előfordul, hogy gyerekek jönnek oda hozzám, és segítenek. Látom rajtuk, hogy mennyire élvezik, és később a szülők is szokták mondani, hogy a gyerekek már nemcsak dobálják a köveket, hanem építenek belőlük valamit, próbálnak utánozni. Ezzel szemben a felnőtteknek sokszor az az első kérdésük, hogy mégis minek csinálja ezt, és érdeklődnek, fizet-e érte valaki. „Nem szeretem ezt a ťminekŤ szót. Azért csinálom, mert tetszik, élvezem. Rengeteg ember kíváncsi rá, örülnek, hogy megosztom velük a munkámat.”
Tamás népszerűsége a kezdetektől fogva töretlen, Római-parti „Kőkert” Land Art in Hungary elnevezésű Facebook-oldalát több mint tízezren követik, és bár itthon is ismerik már néhányan ez a fajta művészetet, nincs más rajta kívül, aki rendszeresen és ilyen magas szinten foglalkozna ezzel.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. júniusi számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
Kapcsolódó cikkeink:
Műalkotássá változtathatjuk az egész erdőt
Messzelátó - Körtvélyesi-kilátó
