Mi is a terepkerékpározás lényege? Az izgalmasabbnál izgalmasabb ösvények? A természet közelsége? Ez mind, de így még nem „kerek” a dolog. A maximális eufóriához szükségünk van egy csipet kalandra is, a pikáns ízhez egy nagy adag, természet iránt érzett alázatra, no és pár jó barátra.
Egy vadregényes kerékpáros túrára kézenfekvő választás az Észak-magyarországi-középhegység egyik legemblematikusabb tagja, a Börzsöny. A különleges kisugárzású erdőket behálózó dózerutak és ösvények ideális alapot nyújtottak egy kalandos útvonal megtervezéséhez.
Az alvóhely kiválasztása nehezebb feladat volt. Legyen vízvételi lehetőség, de ne legyen forgalmas útvonalon, illetve legyen minimális fedél felettünk, de ne legyen túlságosan kiépített helyen. Végül csak sikerült az első napra egy 35 km-es, míg másnapra egy további 30 km-es kört összeállítani úgy, hogy egy minden jelzett túraútvonaltól távol eső erdészháznál alszunk, egy forrással a szomszédságában.
Az enyhén csípős kora reggel még magányos időszaka a Királyrétnek. A madarak csivitelését és az erdő susogását csak a készülődés zaja zavarja meg. Miután menetkész a technika, és a következő két napra minden szükségeset a hátunkra dobunk, célba vesszük a hegyet. No persze korgó gyomorral nem indulhatunk nagy tekerésre, így a túra tényleges kezdete előtt Ákos bá bódéjánál betolunk pár hamburgert.
Irány a hegytető!
Elfogytak a hamburgerek, kiürültek a kávéscsészék, hátunkra kerültek a megtömött és teleaggatott hátizsákok, mi pedig útra keltünk. Hamar az erdőben találjuk magunkat, és föld-, majd dózerúton haladunk egyre meredekebben felfelé. Nem sietünk, hiszen nincs miért. Csak élvezzük a tekerést, a meleget, az enyhe szellőt, az erdő illatát. Bár a lehető legkisebb csomaggal indultunk útnak (egy hálózsák, kevéske étel és folyadék, egy melegebb felső, plusz egy esőkabát), annak súlya egyre jobban húzza vállunk, mire felérünk a Nagy-Hideg-hegyre.
Közkedvelt célpont a sípálya és a hegy tetejére épült turistaház, ezért most is igen sokan vannak fenn, de egy kerékpáros helyet szorít nekünk az asztalnál. Sok van még ma előttünk, így a mászás során elégetett kalóriákat gyorsan sztrapacskával pótoljuk. Bár kényelmes ücsörögni a melengető napsütésben, és talán le is csúszna még egy hűsítő Radler, de csábít az eddigi mászás gyümölcse, az előttünk álló lejtmenet. Nyeregbe szökkenünk hát, és célba vesszük a hegy északi oldalát. Először egy nagyjából szintben hullámzó ösvényen haladunk, majd ráfordulunk a két nap egyik legnagyobb élményét nyújtó szakaszára.
Az északnak tartó ösvényen talán fél éve nem járt már senki emberfia. Rengeteg avar, néhol térdig érő fű takarja a gerincen kacskaringózó, az erdő többi részébe szinte teljesen beleolvadó utunkat. Vadsága és érintetlensége hatalmas „flash” - akaratlanul is kitör torkunkból az önfeledt ordítás. Az élmény hatására felszabadult adrenalintól bódultan érünk le a gerinc aljára. Mielőtt folytatnánk a kört, tartunk is egy rövid pihenőt. Pár korty víz, egy kis energiazselé, és mehetünk is tovább. Bő 4 kilométert tekerünk a komótosan emelkedő aszfaltúton. Az erdő csendjével keveredő gumimorajlást pár motoros és autós zavarja meg.
A nap utolsó emelkedőjéhez érve újfent földúton haladunk, miközben a Nap már narancsfénnyel önti el az erdőt. Ennek ellenére nem rohanunk, hiszen csupán egy 5 km-es szakasz van hátra a tervezett alvóhelyünkig. Pedig a hátizsákjainkat már igencsak ledobnánk… A Fultán-keresztnél elterülő mezőhöz érve felborul a terv, mert az általában stabil vízhozamú forrásból lehetetlen ivásra alkalmas folyadékot kinyerni. Ráadásul az időjárási helyzet gyors áttekintése alapján nagy vihar várható. Szerencsére a GPS-en találunk egy közeli faházat, ráadásul forrást is jelöl a térkép mellette. Biztató, mivel a várható eső elől menedéket nyújthat.
Mint a filmekben…
Külföldi honlapokon nyálcsorgatva lesett észak-amerikai kerékpáros kalandok fotói elevenednek meg az égig érő, hatalmas és sűrű erdőben lapulevelekkel körbevett gerendaházhoz érve. A tornáca elég nagy, hogy kényelmesen elférjünk mindhárman rajta, és ha még a ház „farába” harap is a vihar, akkor is tutira megússzuk szárazon.
Az erdő elegendő száraznak tűnő gallyat, faágat és avart kínál, hogy egy meleg vacsora képével kecsegtessen minket. Hamar „tudományosan megalapozott” tűzrakásba kezdünk. Pár papír zsebkendőre kétmaroknyi avar, majd apró gallyak kerülnek, amelyeket vaskosabb ágakkal kerítünk körbe. Bő 20 perccel - és egy egész doboznyi gyufával - később vékony, de stabilnak tűnő füstcsík kezd felszállni, amelyet egy kis unszolás árán lángnyelvekké kovácsolunk.
Előkerülnek az egész nap cipelt étkek. Nincs megnyugtatóbb és felemelőbb érzés, mint egy kiadós tekerés végeztével a tűz hangja mellett, a melegedő vacsoránk és a lángnyelvek vörösesen izzó fényével jóllakatni szemünket, s a jó társasággal és a természet közelségével szabadjára engedni lelkünket. Időközben az erdő fekete, fura hangokkal teli függöny mögé bújt. A szél erősödése és a fák felett fel-felvillanó távoli, még hangtalan fények jelzik: érkezik a vihar. Ideje hát bevackolnunk magunkat. A tűzre még egy nagy halom fát rakunk, amely az égszakadás érkeztéig kellő meleget sugároz. Szerencsére a vihar, a nagy fák által megtörve, a ház „hátára” csap le, így csak kevéske vízpermetet kavar ránk a szél. Az istenek haragja csak rövid ideig tombol, majd csendes, hajnalig tartó esővé csitul.
Viharvert másnap
A hajnal első fénysugarai vízcseppek milliárdjain megcsillanva érkeznek. A nyirkos levegőben jólesik egy kicsit tovább lustálkodni a téli hálózsákomban. Kikukucskálva a többiekre, ez a komfortérzet nem mondható el róluk, de a hideg éjszaka ellenére is vidáman ébredezik mindenki. Lassan szedelődzködünk. Jólesne egy forró tea vagy kávé, de erre most nincs esélyünk. Az erdő teljesen felázott a kiadós esőtől, ezért úgy döntünk, a mai kört módosítjuk. Felfaljuk a maradék kaját reggeli gyanánt, aztán tábort bontunk.
A vihar útját hatalmas pocsolyák és leszakadt ágak mutatják. A felhős időben nem nagyon akaródzik javulni az idő, de mire a Királyrétre vezető gerincútra érünk, mindannyian bemelegszünk. Leheletünk mozdonyfüstként kúszik el mellettünk. A fák között látszódó távoli hegycsúcsokat felszálló párapamacsok fonják körbe, s az erdő élénken zöldellő ruhájában kényezteti szemünket.
Az útvonal-módosítás miatt nem sok időbe telik leérni a kiindulási pontunkra vezető aszfaltútra. Jobb ez most így - nem gyilkoljuk sem a technikát, sem az erdő talaját. Királyréten autók garmadája gurul be mellettünk a parkolóba, és ontja magából a rengeteg embert. Néhányan érdekesen néznek minket, ahogy a délelőtt közepén már sárosan, de fülig érő vigyorral orcánkon érkezünk a hegyről. Felszabadultságunknak azonban egyszerű oka van. A két nap alatt átéltek jelentik számunkra a terepkerékpározás esszenciáját. Ez az, amiért az ember elindul tekerni, ami miatt újra és újra nekivág. Kaland, élmény, társaság, természet. És ezt nehéz csak szavakkal átadni másoknak… ezt át kell élni!
A cikk megjelent a Turista Magazin 2013 októberi számában.
Kapcsolódó cikkeink:
Egynapos kaland - biciklivel a Dunakanyarban
Bringázz a családdal a Gerecsében
Körbe karikába - biciklitúra a Visegrádi-hegységben
