Február 19-én van Zsuzsanna napja, és a néphagyomány szerint, ha ezen a napon megszólal a pacsirta, akkor a tavasz is hamarosan beköszönt.
Ha ezen a napon nem szólalt meg a pacsirta, egyes helyeken azt mondták, hogy „befagyott a szája” és a hideg idő még tovább tart. De nemcsak a pacsirták énekét figyelték ilyenkor, hanem a madarak röptét is. Azt tartották ugyanis, hogyha alacsonyan repül a pacsirta, akkor még hideg idő várható, de ha magasan száll, akkor már közel a jó idő.
A Vajdaságban kedvező jelnek tekintették, ha Zsuzsanna napján csorog az eresz, mert az jó termést ígért. Jó idő esetén elkezdték a trágyát széthordani, megkezdték a szántó-vető munkák előkészületeit és megjavították a szerszámokat. Vannak gazdák, akik úgy tartják, hogy a szőlőt csak ettől a naptól lehet metszeni, hogy ne fagyjon le a rügy.
Zsuzsanna nemcsak a pacsirták énekét hozza magával, hanem a friss füvet is, a hótól pedig elbúcsúzhatunk ezen a napon a néphagyomány szerint - ha pontosak akarunk lenni, a pásztorok például úgy tartották, hogy Zsuzsanna rápisil a hóra, mire az elolvad.
A név a héber eredetű Sosannából ered, ami liliomot jelent. Görög és latin változata Susanna, ez honosodott meg a magyar nyelvben Zsuzsannaként. A katolikusoknál Zsuzsanna a gyümölcsfák védőszentje, akit almával a kezében ábrázoltak. 19. századi szokás szerint a Bánságban a református gyerekek nagyböjt időszakában házról házra járva adták elő a Zsuzsanna-játékot, ami egy szépséges asszonyról szólt, akit meglestek fürdés közben és (hamisan) házasságtöréssel gyanúsítottak meg.
Ami a pacsirtákat illeti, nálunk leggyakrabban két faj, a mezei és a búbospacsirta hangját hallhatjuk. A puszták jellegzetes madara a mezei pacsirta, többnyire rá vonatkozik a Zsuzsanna-napi hiedelem. Rövidtávú vonuló, csak a kemény tél készteti vonulásra, de akkor sem megy nagyon messzire, és már februárban visszatér, de rendszeresen lehet áttelelő példányokkal is találkozni. A mezei pacsirta a földön fészkel, de a magasban énekel, a kora tavaszi nászrepülés után a hím a magasban énekelve adja mindenki tudtára, ez a fészkelőterület már foglalt.
A másik faj, a búbospacsirta, jellegzetes tolldíszéről könnyen felismerhető. Rokonától eltérően, a földön énekel, kedveli az ember közelségét, gyakran látni az utak mentén is. Ez a faj télen nem vonul el délebbre. Évente két fészekaljat nevel, míg a tojó a tojásokon ül, addig a hím csak énekel, a fiókákat azonban már közösen etetik.
