Sokakat foglalkoztathat az a kérdés, hogy a mentett madarak elengedés után vajon életképesek lesznek-e. Egy megmentett vándorsólyom-fióka élettörténete adhat választ erre az érzékeny kérdésre.
Az utóbbi években egyre nagyobb feladatként hárul a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságra a sérült madarak mentése. Évről évre egyre több bejelentés érkezik hozzájuk bajba jutott, védett madarakról, melyeket a befogás után minden esetben igyekeznek meggyógyítani, felerősíteni, majd visszaengedni a természetbe.
Azonban sokszor előjönnek azok a kérdések, hogy vajon az elengedést követően életképes lesz-e az adott madár? Tud-e majd megfelelő módon vadászni, táplálékot szerezni? Netán annak ellenére, hogy egészségesnek tűnik, nem érte-e mégis valamilyen szemmel nem látható hátrány? Egyáltalán van-e értelme megmenteni a sérült madarakat?
Ezekre az érthető módon felmerülő kérdésekre egy tavaly nyáron, Gyöngyösön megmentett vándorsólyom-fióka biztatónak induló, majd szomorú véget ért történetével próbálnak választ adni a nemzeti park munkatársai.
A mentésre szorult fiókát nevelő vándorsólyompár egy túlságosan kisméretű költőhelyen nevelgette három fiókáját, így a fiókáknak nem volt elég helyük szárnyaikat próbálgatni és megizmosodni. Emiatt csak egy fióka tudott kirepülni, egy másik elpusztult, míg a harmadikat rossz kondícióban találták meg a földre pottyanva. Ez utóbbi fiókát a nemzeti park őrszolgálata elvitte egy szakértő madármentő kollégájuknak, aki megvizsgálta.
Molnár Márton, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa és a megmentett vándorsólyom-fióka
Nagy fejtörést okozott, hogy az igen gyenge kondíciójú fiókának mi lenne a legmegfelelőbb segítség. Felmerült, hogy a mentőhelyükön nevelik fel, ahol bár biztosan nem esik baja, cserébe a szülők nem tudnak átadni neki bizonyos tanult viselkedésformákat. Szóba jött az is, hogy visszajuttatják a költőhelyre, ahol bár kockázatosabb a túlélése, de a szülőktől természetes módon tanulhatja el a vadászatot, és a családi kötelékek is megmaradnak.
Végül úgy döntöttek, hogy egy gyors, egynapos „hízókúra” után visszaviszik a madarat a költőhelyre.
Később kiderült, hogy ez volt a jó döntés, ugyanis február közepén hírt kaptak róla, ami azt bizonyítja, hogy minden bizonnyal teljesen életképes volt, ugyanis túlélte az egész telet.
A mentett fióka a költőhelyre való visszahelyezéskor
A mentett madarakat a lehetőségekhez mérten igyekeznek minél pontosabban nyomon követni, különösen, ha egy ritka, fokozottan védett fajról van szó, mint például a vándorsólyom. A szóban forgó példány esetén is az elengedést gyűrűzés előzte meg, kapott egy ornitológiai jelölőgyűrűt, és egy távcsővel messziről leolvasható színesgyűrűt is. A február közepi bejelentés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Madárgyűrűzési Központjához érkezett be, hogy azonosították a példányt, de sajnos egy szomorú hír kapcsán.
A megmentett vándorsólymot elpusztulva találták meg a hatvani vasútállomáson, és megállapították, hogy halálát súlyos áramütés okozta.
Mondhatnánk, hogy így nem sok értelme volt a mentésnek, de ez az eset inkább azt mutatja, hogy a madár mentésekor igenis megfelelően jártak el, hiszen a fióka sikeresen kirepült. A gyűrűzést követően 247 nap múltán, a költőhelytől 22 km távolságra pusztult el, ennyi ideig csak egy erős, vadászni jól tudó madár maradhatott életben. Viszont arra is rámutat ez a szomorú történet, hogy az áramütés még mindig jelentős veszélyforrás sok-sok védett madárfajra nézve.
