Pataki Zita, az RTL időjósa 2021-ben vágott bele az Országos Kéktúrába. Férjével, Szárnyas Attilával élményeikről videóblogon mesélnek népes követőtáboruknak. Zitáék a Kéktúrázás Napján is ott lesznek, ezúttal a Putnok és Zádorfalva közötti szakaszon várják a természetjárókat.
Turista Magazin: Tavaly vezettél először túrát a Kéktúrázás Napján. Ez volt az első ilyen alkalom, vagy egyébként is szoktál túrákat szervezni?
Pataki Zita: Igen, szoktunk meghirdetni közös túrákat. Szilveszterkor például nálunk mindig hagyomány, hogy annyit megyünk, ahányadik évbe lépünk. Tavaly 23 km-t tettünk meg, és direkt olyan kéktúra szakaszt választottunk, ahol még nem jártunk. Nagyon sokan voltunk, alig fértünk fel a buszra Fehérváron. Voltunk már közös tókerülő biciklitúrán is a Velencei-tónál. Én ilyenkor nem vezetem a túrát, hanem mindenki beszélget mindenkivel. Azt vettük észre a férjemmel, Atival, hogy számunkra ezek a túrák arról szólnak, hogy kinyitjuk az embereket, hogy ismerkedjenek.
Azt gondolom, hogy a természet szeretete mellett az, hogy együtt mennek vadidegen emberek kilométereken át, sok mindenre megtaníthat, és sok mindent adhat, például azt, hogy nyitott legyen a személyiségünk.
Múltkor az egyik túra után mondta egy hölgy, hogy ő soha nem látta még a férjét ilyen sokat beszélgetni, mint itt. Ha valaki velünk jön túrázni, akkor mi beszéltetjük, kíváncsiak vagyunk rá, arra, hogy ki ő, mivel foglalkozik, milyen hobbijai vannak. Ez a fajta nyitottság szerintem nagyon fontos, és azt látjuk, hogy ezt nagyon jól össze lehet kötni a természetjárással.
TM: Akkor a túrázás – a természet jótékony hatásai mellett – mint közösségi élmény is nagyon fontos számodra? Egyedül nem is szeretsz túrázni?
P. Z.: Minden reggel egy órát sétálok a kutyával, s mivel Sukorón, a Velencei-hegységben élünk, így mondhatom, hogy egy órát minden nap túrázom. Én a Mátrából származom, és régebben volt, hogy elmentem egyedül túrázni oda, de amióta Ati van, azóta együtt járunk. Amikor többen megyünk túrázni, már van valami közös bennünk, a természet, a túrázás szeretete. Van valami, ami összeköt bennünket, és így már sokkal könnyebb beszélgetni, és nyitottnak lenni a másikra.
TM: Tavalyelőtt ősszel kezdtétek a kéktúrát, a Zemplénben. Mi volt a legfőbb a motiváció, ami miatt elindultatok?
P. Z.: A kéktúrázás egy kaland, kicsit több mint egy túra annak, aki játékosabb természetű, és van benne egyfajta teljesítményorientáltság is. Az, hogy ott van nálunk a füzet, a bélyegző, hogy úgy kell megszervezni a túrát, hogy elérd a buszt vagy a vonatot, mert ha lekésed, akkor stoppolni kell. Ebben van egyfajta kalandosság, játékosság. Jó látni azt, hogy telik a füzet, és ez a folyamat egyszer csak kerek lesz. Ez nagyon jó érzés, ahogy az is az, amikor egy-egy túraszakasz végén eljutottunk A-ból B-be.
TM: A szervezési feladatokat hogyan osztjátok fel egymás között?
P. Z.: Én vagyok az, aki elsőként megnézi az útvonalakat, hogy merre menjünk, és én vagyok felelős a szállásért. A részleteket már Ati figyeli, ő az igazi túravezető. Mi túrázáshoz a Természetjáró applikációt használjuk, ő kezeli azt is. Neki ez egy plusz játék. Én is figyelem persze a jelzéseket, hogy el ne tévedjünk, de néha azért előfordul, hogy túlmegyünk pár száz métert.
TM: Az első szakaszokon gondolom, sok gyakorlati tapasztalatokat is szereztetek. Mi az, amit akkor tanultatok, és ma már másképp csináltok?
P. Z.: Például ma már sokkal inkább megnézem azt, hogy a szállás közel legyen az útvonalhoz, mert ha már megtettünk 25 km-t, de még át kell menned 4 km-t a szállásig, az már lehet, hogy nem esik olyan jól. Az időjárás is fontos tényező. Nem mindegy, hogy lassú eső vagy zivatar van. Ha látom, hogy nagyon zivataros nap lesz, akkor inkább eltoljuk a túrát. A szakmámból kifolyólag ebben tudok segítséget kérni, a diszpécser kollégától például meg tudom kérdezni, hogy egy adott helyen mennyi és milyen intenzitású eső várható.
qrf
TM: Ha kéktúrázik az ember, akkor a közlekedés is kulcsfontosságú tényező.
P. Z.: Nagyon fontos a menetrendet tartani, mert vidéken, például a Zemplénben, az utolsó busz elmegy a város felé mondjuk három órakor. Ha azt nem érjük el, akkor csak a stoppolás marad, de az sem egyszerű. A negyedik tényező, amire figyelni kell, az az étkezés. Nagyon jól át kell gondolni, hogy mit hozunk magunkkal otthonról, mi az, amit vásárolni kell, és mikor vásárolunk be, mert a kis élelmiszerboltok nincsenek nyitva sokáig. Mi egyértelműnek vesszük Budapesten vagy a nagyvárosokban, hogy minden könnyen elérhető, bármikor, akár vasárnap este is, de sok helyen, ahol a kéktúra megy, ez nem így van, és előre kell tervezni, hogy legyen vized és legyen ételed.
TM: A kéktúrázásban az is jó, hogy a helyi emberekkel is lehet beszélgetni. Úgy képzelem, hogy te gyakran szóba elegyedsz azokkal, akikkel útközben találkoztok.
P. Z.: Ha bemegyünk egy boltba, kocsmába kávézni, ott sokszor beszélgetünk. Ati is itt tanulta meg, hogy amikor túrázol, a vidéket járod, tényleg nyitottabb leszel. A férfiak kevésbé beszédesek, itt ez sokkal könnyebben megy. Ha jönnek velünk szembe túrázók, akkor köszönünk egymásnak, néha meg is állunk beszélgetni. Ez is azt a fajta nyitottságot és tiszteletet tükrözi, hogy valami összeköt bennünket.
TM: A túráitokról videós blogot is készítetek. A Zemplénbe több napra mentetek, és a túrázás mellett megnéztetek még egyéb látnivalókat is. Általában így szoktátok szervezni a kéktúrázást?
P. Z.: Ha messzire megyünk, ahol még nem jártunk, akkor autóval megyünk, hogy a kéktúrázás mellett körbe tudjunk nézni. Azért is indítottunk a Zemplénnel, mert az mindkettőnknek kimaradt. Imádtuk azt a szakaszt, ez egy fantasztikus és nagyon vadregényes része az országnak. Ilyenkor egy napot túrázunk, egy napot szétnézünk, aztán megint túrázunk. A hozzánk közel eső kéktúraszakaszokra egy napra szoktunk menni, általában vonattal vagy busszal.
TM: Hol tartotok most? Mennyit jártatok már be az OKT-ből?
P. Z.: Nem sorban haladunk, azt a szakaszt csináljuk éppen, amihez kedvünk van vagy ami elérhető. Évszakonként két-három kéktúrázás szokott beleférni. A Dunántúlról még sok hiányzik, most ősszel is biztos megyünk oda. Sok ismerőst szereztünk már a kéktúrázás révén, és amikor látom, hogy ki merre járt éppen, akkor néha irigykedem, hogy milyen jó nekik, hogy ennyit tudnak menni. Én gyakran dolgozom hétvégén is, ami megnehezíti a szervezést, ráadásul ősszel és tavasszal a kertben is sok a munka, így sokszor emiatt sem tudunk menni, de kedvünk az mindig lenne.
TM: Van olyan része az országnak, ami különösen tetszett?
P. Z.: Nagyon nehéz kiemelni egyet, vagy néhányat az eddigi szakaszok közül, mert mindegyiknek megvan a maga szépsége. A Zemplén csodálatos volt, és nagyon vadregényes, örülök, hogy azzal kezdtük a kéktúránkat. Nagyon szeretem a Bakonyt is. Mondjuk, amikor ott jártunk olyan vihar volt, hogy sajnos abba kellett hagynunk a túrát, mert azért az veszélyes, amikor a villámok melletted csapkodnak. Egy fát szállító teherautó mentett ki bennünket az erdőből. Nagyon tetszett a Balaton-felvidék is, ott meg hihetetlen hőhullámban mentünk át a Badacsonyon. A vízért való küzdelem nagyon megmaradt bennem. Itt hosszú kilométereken át nincs kút, muszáj volt az ott lakó, ott nyaraló embereket megkérni arra, hogy hadd tölthessük meg a kulacsunkat. Ez azért is volt tanulságos, mert a férjem nagyon nem szeret kérni. Na, ott megtanulta.
TM: Nemcsak gyalogosan, de két keréken is túráztok. Nyáron az Eurovelo 6 Bécs és Budapest közötti szakaszát tekertétek le. Erről is készült vlog, és ebben nemcsak a szép dolgokról meséltek, de elmondjátok azt is, ami nem olyan jó, például azt, hogy egyes hazai szakaszokon lenne azért tennivaló.
P. Z: Én azt gondolom, hogy ez az igazi úti beszámoló, amikor arról is beszélsz, hogy rád milyen hatással volt egy adott hely. Amikor a Bakonyban kéktúráztunk, volt egy olyan rész, ahol folyamatosan meg kellett állni, mert olyan hirtelen emelkedők vannak, amiktől nagyon kiugrott a pulzusom. Az is benne van a vlogban, hogy időről időre megállok, ellenőrzöm a pulzusomat, és elmondom, hogy ez itt most nehéz. Szerintem fontos, hogy erről a részéről is beszéljünk.
TM: Sokan követnek benneteket a közösségi médiában, sokan nézik a vlogotokat. Gondolom, vannak olyanok, akik a ti példátokat követve indulnak el túrázni. Szoktál ilyen visszajelzéseket kapni?
P. Z.: Igen, és ez nekem nagyon jólesik. A bringatúránál például rám írt egy hölgy, hogy annyira inspiráló volt számukra a videó, hogy úgy döntöttek, ők is megcsinálják. Azt is nagyon jó látni, hogy sokan jelentkeznek a túrámra. Én egyébként szeretek mindig adni valamit a túratársaknak. A tavalyi Kéktúrázás Napjára például természettel kapcsolatos idézeteket vittem, és mindenki húzott magának egyet.
TM: Idén a Putnok és Zádorfalva közötti szakaszt vezeted. Itt jártatok már?
P. Z.: Ezt a szakaszt még nem jártuk be. De tavaly is borsodi szakaszt vezettem, és a borsodi kötődésem miatt ilyenkor én kicsit haza is megyek. A szüleim Borsod megyeiek, és én is ott végeztem a gimnáziumot. Szeretek olyan helyre menni, ami valamiért számomra fontos. Én egyébként gyöngyösi születésű vagyok, szóval jó lenne majd a Mátrában is vezetni túrát, ott, ahol felnőttem.
TM: Ha jól láttam, a szombati szakasz után másnap folytatjátok a túrát Jósvafőre.
P. Z.: Igen, és többen is jelentkeztek, hogy ők is jönnének majd velünk tovább. Múltkor is így volt, velük azóta is tartjuk a kapcsolatot a Facebookon.
TM: És ha már egy időjóssal beszélgetek, akkor nem hagyhatom ki a kérdést; ugye jó idő lesz a Kéktúrázás Napján?
P. Z.: Az előrejelzés az esemény előtt egy héttel, tíz nappal lehetséges, de a jó hírem az, hogy a magyar néphagyomány szerint október közepéhez, Teréz naphoz kapcsolódik a vénasszony nyara kifejezés. Reméljük, idén is élvezhetjük majd a Kéktúrázás Napján.
Zitáék kéktúrás kalandjait ITT és ITT tudod követni.
Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapja a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében, október 14-én, szombaton lesz. Ha te is szeretnél részt venni az idei Kéktúrázás Napján, nem kell mást tenned, mint kiválasztani a neked tetsző szakaszt, és regisztrálni.
Az esemény részleteit ITT találod.
