Felsőhuta, Ötházhuta, Fiskalitáshuta, első hallásra furcsán, idegenül csengő helységnevek a legtöbb magyar ember számára. Mátraszentistván, Mátraszentimre, Mátraszentlászló. Így már ismerős, ugye? A Felső-Mátra vidékének szlovák üvegfúvók által alapított kis falvai, az ország legmagasabban fekvő települései mára kirándulók, a kristálytiszta hegyi levegőt kedvelők és nem utolsósorban a síelés szerelmeseinek paradicsomai.
A Nyugati-Mátra bérceit bejárva, alig tizenöt kilométeren, kis kitérőket téve felkereshetjük mindhárom települést, és négy, alig ismert, különleges vármaradványt is, Galyavárat, Ágasvárt, a vele szemben emelkedő impozáns Óvár-tetőt, és a rendkívüli kilátással kecsegtető hasznosi Cserteri-várat is. Galyatető késő ősztől kora tavaszig nagyon gyakran van abban a szerencsés helyzetben, hogy csúcsa a felhőhatár fölé emelkedik, így aztán főleg a reggeli órákban pazar fényképek készíthetőek egy jó géppel.
Jó fényképezőgépem nekem ugyan nincsen, de egy hétvégi, Galyatetőn töltött éjszaka után egy ködös, őszi reggelen ismét egy ilyen időjárási tüneménnyel ajándékozott meg a jó szerencsém, így aztán túrakezdés előtt, már korán reggel felszaladtam a kilátóba, ahonnan életem első felhők feletti kilátásában gyönyörködhettem! Elképesztő volt, le sem lehet írni, pláne a kis kompakt fotómasinával visszaadni azt az élményt, de azért tettem pár (valljuk be, igen csak gyenge) kísérletet.
Miután jól kinézelődtem magam, a fogadóból összeszedtem a lusta és erről az élményről így lemaradó családot, és reggeli után irány a Nyugati-Mátra gerince, Ágasvárig a kék, majd onnan Pásztóig a zöld sáv jelzésen!
Még egy kilométert sem nagyon mentünk, de már tehettünk is egy kitérőt Magyarország mai területének legmagasabban fekvő várhelye, a Galyatető északnyugati nyúlványára épült 837 méter tengerszint feletti magasságban emelkedő Galyavár felé. Sáncai szépen kivehetőek, története azonban nem ismert, valószínűleg bronzkori földvár lehetett itt, melyre a középkorban egy kisebb kővár is épült. Jelenleg legérdekesebb látványossága egy szomorú emlékű, de nagyon tanulságos idézet, melyet egy fémtáblába vésve a Galyavár egyik sziklájára erősítettek.
A kék jelzésre visszatérve, a Lengyeldi-Galyát oldalazva hamarosan az MTA Piszkéstetői Obszervatóriumának kupoláját pillanthatjuk meg egy évszázados bükkerdőben megbújva. A hatalmas csillagvizsgáló a '60-as években épült, megtekintése csupán egyeztetéssel, csoportok számára, belépőjegy ellenében lehetséges. Mindenesetre impozáns látvány a hatalmas félgömb az erdő közepén, annyi bizonyos.
Piszkéstetőről egy villanypászta mentén ereszkedünk le az első szlovák és sváb telepesek által alapított egykori üvegműves faluba, Fiskalitáshutára, azaz mai nevén Mátraszentlászlóra. A Felső-Mátrában szétszórtan elhelyezkedő kicsiny falvakat 1948-ban közigazgatásilag összevonták, így mára ezek a békés, nyugodt kis üdülőtelepek, mint Fallóskút, Bagolyirtás, Galyatető, Mátraszentistván, Mátraszentlászló és Mátraszentimre tulajdonképpen egyetlen, összesen alig 500 lelket számláló települést képeznek.
Múltjukra alig emlékeztet valami, a jelenkor megélhetését biztosító vendéglátó létesítmények viszont annál látványosabbak, ezek közül kiemelkedik a kéktúra útvonaláról is jól látható Mátraszentistváni Sípark. A Sípark közelében áll egy ikonikus építmény, az 1942-ben felszentelt Három Falu Temploma, amely értelemszerűen a három település számára készült, azonban nem tudtak megegyezni: hol épüljön fel, ezért az egri érsekség úgy határozott, hogy mindhárom falutól egyenlő távolságra legyen. Egy félórás kitérővel könnyen felkereshető, érdemes megnézni.
Mátraszentlászló után hamarosan Mátraszentistván következik, az ébredező kis falu csendes utcácskáit emelkedő szekérúton hagyjuk el. Az egykori krumplitermelő földek, az úgynevezett Rebeka-kerten keresztül vezet utunk, melynek kősáncokkal védett parcelláit mára már csaknem teljesen visszahódította az erdő. A klasszikus, pengeéles Mátrabércen Ágasvár felé tappancsolunk, majd a Szamárkő sziklájánál válaszút elé érünk, a kék jelzésen a hegyoldalban ereszkedve egy negyedóra alatt az Ágasvári turistaháznál vagyunk, de tehetünk egy kitérőt az Ágasvár csúcsa felé is, ahol bronzkori és Árpád-kori vár is magasodott egykoron. Kilátása korlátozott, de a várakat kedvelők számára különleges csemege jól kirajzolódó sáncaival, és itt-ott az avarban lapuló faragott köveivel, melyek közül páron még mészhabarcs nyomai is sejthetők. A csúcsról meredeken ereszkedve 10 perc alatt szintén az Ágasvári turistaházhoz jutunk.
Bármelyiket is választjuk, a Szamár-kő kilátását ne hagyjuk ki, észak felé csodaszép panoráma nyílik. Érdekesség hogy a Szamár-kőt sokan más néven ismerik, Newton-sziklaként is emlegetik olykor, ugyanis nem tudni mikor és ki, de sok munkával belevésett egy érdekes kis félmondatot a kilátópontnál lévő sziklába, melyet kis odafigyeléssel szépen ki lehet betűzni.
A 789 méter magas Ágasvár tövében egy madárdalos, vadvirágos kis tisztáson megbúvó Ágasvári turistaház egy kis tünemény a maga nemében, érdemes itt megpihenni egy félórát, enni egy jó rántottát, vagy inni egy frissítőt, és csodálni a turistaház pazar környezetét. Maga a ház szinte már turistatörténeti emlék. A régebbi épület 1925-óta áll a túrázók szolgálatában báró Hatvany Endre egykori erdőbirtokos jóvoltából, az újabb szállóépület a '60-as években épült. Jelenleg - úgy tudom - egy család üzemelteti, panzió jelleggel, meleg étel, ital, szállás is kapható, emellett és nem utolsósorban kéktúrás bélyegzőhely.
Ágasvár után a zöld sáv jelzésre váltunk, amely az Óvár hatalmas tömbjét oldalazva, majd a Hasznosi-víztározó felett magasodó Cserteri-vár érintésével éri el Pásztót. Az Óvár jellegzetes alakú hegyét körülölelő egykori avar sáncvár a maga 28 hektáros területével alighanem az egyik legnagyobb kiterjedésű hazai földvár lehetett, még a magasabban fekvő, lényegesen kisebb fellegvárának területe is meghaladta a 12 hektárt. A csúcsot elfoglaló egykori fellegvár töltéseit az Árpád-korban átalakították, kőfalakat emeltek a sáncokra, melyek hossza 1370 méter. Ezek vonalai még ma is kiválóan felismerhetőek, lenyűgöző méreteik elismerésre méltóak.
Pásztó irányába továbbhaladva a zöld jelzés érdekessége, hogy egykoron, 1938-ban ezen az úton ereszkedett Pásztó felé a Szent-István Vándorlás csapata, majd 1952-től 1957-ig itt haladt át az Országos Kéktúra nyomvonala is, és bármilyen elképesztően is hangzik, de sziklákon, öreg bükkfákon jól felismerhető, szépen látszó, több mint 60 esztendős kék jelzések máig emlékeztetnek arra, hogy a hőskorban bizony ezen a csodás útvonalon vezetett a Nagy Kék Út!
Számomra az Óvár évszázados bükkerdejében vezető régi kék ösvény volt a túra legemlékezetesebb szakasza, amelyet a Pásztó közelében található hasznosi Cserteri-vár panorámája koronázott meg. A zöld jelzésről talán pár száz méteres kitérő az egykori erősség, mely a mátrai hadi utat vigyázó három vár egyike volt. Bár csupán csak a 18. században vált rommá, mára már mindössze néhány falmaradvány emlékeztet az egykoron itt élt Pásztói és Hasznosi család valamikori sasfészkére. A várhegy 3 hektáros területe természetes sziklakert, ahol kora tavasztól késő őszig rengeteg virág nyílik, de a romokat felkereső kirándulók számára minden bizonnyal az innen nyíló kilátás lesz felejthetetlen.
Kelet felé tekintve a ’80-as évek elején épített víztározó csillámló víztükre mögött fenségesen magasodó 754 méter magas Óvár, és a 789 méter magas Ágasvár kettős kúpja gyönyörű, képeslapokra kívánkozó panorámát ad, nyugati irányban pedig Pásztó és a távolban magasodó, 500-as csúcsokat felvonultató Tepke-gerinc zárja a látóhatárt. Percekig fotózgattunk, majd a fárasztó túra után a gyönyörű táj felett picit lepihenve erőt gyűjtöttünk a túrát befejező, alig másfél kilométerre. Pásztó szélső házait szőlőültetvények közt, széles szekérúton értük el, majd a közeli buszmegállóban lerogyva megvártuk a kissé későn érkező, ámde egyetlen és utolsó Galyatető felé induló buszjáratot.
A cikk először 2017 októberében jelent meg.
Kapcsolódó cikkeink:
Élet a Kéken 8. rész - Mátraverebélytől Szarvaskőig
A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe
Hegyi minimalizmus újracsomagolva - Galyatető
