Korábban Szárligettől Kőhányásig jártuk be a Vértest várak és romok után kutatva, ezúttal pedig az Oroszlánkőtől a Vértes legjobb állapotban lévő erősségéig, Csókakő büszkeségéig vezet az utunk.
Kőhányási pihenőnk után nyugat felé, a kék jelzésen folytattuk romkereső túránkat. Változatos terepen kanyarogtunk, alig több mint 3 kilométert, majd elértük a vár jelzését, amelyen felkapaszkodva megtaláltuk a Csáki várromot vagy más néven az Oroszlánkövet. Egykor a várat és környékét a Szapáry família is uralta. A rege szerint a család feje, Szapáry Péter, a török elleni küzdelemben hősként harcolt, többször is megsebesült, majd négy évig raboskodott az érdi Hamza bég, majd a budai basa fogságában. Szörnyű kínzásokat kellett kiállnia, amíg Lotaringiai Károly, a keresztény seregek fővezére, Budát vissza nem foglalta. Szapáryt kiszabadították, majd kezére adták egykori fogvatartóját, Hamza béget. A hős Szapáry megbocsátott egykori kínzójának, és szabadon engedte, de mire nagylelkűségének híre elérte volna a béget, az Szapáry bosszújától tartva halálos mérget vett be. Hamza bég utolsó órájában - megrendülve a keresztényi nagylelkűségtől - maga is keresztény hitre tért, és a Szapáry ellen elkövetett szörnyű tettei miatt bűnbocsánatért fohászkodott istenéhez.
Még egy darabig a kéken folytattuk utunkat, aztán a kék négyzet jelzést követtük Mindszentpusztáig, majd onnan tovább murvás úton a Szentgyörgyvári erdészházig. Bár a térkép itt nem jelöl romot, az erdészház neve gyanúra adott okot. Útikalauzunk az egykori vár helyét a közeli Templom-dombon jelölte. Sem út, sem ösvény nem vezet fel a pár méter magas földnyelvre, de belevágtunk a kutatásba. Negyedóra is beletelt, mire megtaláltuk a sűrű csalánosban az alig felismerhető falmaradványokat.
A vár felderítése után a zöld jelzésen folytattuk utunkat a reményeink szerint magából sokkal többet mutató Gerencsérvár felé. Sajnos csalódnunk kellett, mert a vár romjai jobban le voltak pusztulva, mint az gondoltuk. Ráadásul, ami keveset lehet látni, azt is a természet akarja visszafoglalni. A leírása alapján próbáltuk elképzelni a vár egykori 2 vagy 3 emeletes, majd 9 méter széles és 13 méter hosszú épületét. Nem is gondolnánk, hogy a mára csak sziklákra emlékeztető, habarcsos kőkupacok között az 1440-ban ellopott Szent Korona is megfordult.
A történet az alig másfél évig uralkodó Albert király 1439. október 17-ei halálával kezdődött. Az ekkor még csak várandós özvegy, Luxemburgi Erzsébet magyar királyné, születendő fiának akarta biztosítani a trónt, amelyet időközben a magyar rendek III. Ulászló lengyel királynak ajánlották fel. A királyné ebből kifolyólag komornáját, Kottaner Jánosnét bízta meg a korona Visegrád várából való ellopásával. A komorna későbbi emlékirataiban részletesen beszámolt a korona kicsempészésének veszélyes történetéről. Az így megszerzett ereklyével Erzsébet királyné Komáromba távozott, ahol 1440. február 22-én megszületett a későbbi V. László magyar király. Két hónap sem telt el, és Székesfehérvárra indultak, hogy megkoronázzák az ifjút. Útjuk során a náluk lévő Szent Koronával megszálltak a Gerencsérvárban is, amiről így emlékezik vissza Kottanerné: „Itt nagyon rideg szállásunk volt, szívesen ettünk volna, de nem sokat találtunk.”
1231-ben Csák Miklós végrendeletében már említi ezt a várat, amelyet akkor Wdvorhelnek hívtak. Neve a Csákoktól királyi kézre kerülése után változott lassan Gerencsérvárrá, talán a környékre települt gerencsérek (fazekasok) miatt. I. Lajos király kedvelt vadászháza volt, amelyhez egykor halastó is tartozott. A vár feltehetőleg Székesfehérvár, majd Csókakő várának elfoglalása (1544) után pusztult el. 2-3 méter magas romjai és a vizesárok nyomai még ma is láthatók. 2008-ban végezték az első régészeti feltárásokat. Edények töredékei, fejszék, sarkantyúk, díszített kések, pénzérmék kerültek elő, és több díszes kialakítású, gótikus kályhaszemet is találtak.
Mielőtt délnek vettük volna az irányt, a zöld rom jelzés aszfaltútján ellátogatunk a Vértesszentkereszti kolostorromhoz. Ne csodálkozzon a látogató, ha a kolostor és a templom látványa helyett kerítésbe és az itt lakó „csőszbe” botlik. Az igen jelentős romot körbejárni, de még rendesen lefotózni sem lehet a kerítéstől és a sűrű növényzettől. Számunkra érthetetlen, hogy a hosszú évek óta elzárt területet - ahol nem mellesleg egy magánház is áll - miért csak külön engedéllyel lehet látogatni. Erre a tényre a mogorva „csősz” nyomatékosan hívta fel a figyelmünket.
Szentgyörgyvári erdészház
Visszafordultunk a zöld rom jelzésen, utána Gerencsérvártól a piros sávot követve visszatértünk a Szentgyörgyvári erdészházhoz, ahonnan a zöldön, majd megint az országos kéken ereszkedünk le tematikus túránk utolsó célpontjához. Csókakő várát már messziről beazonosíthatjuk megújult fehér tornyairól. Valószínűleg nem a legszebb, de kétségtelenül a Vértes legjobb állapotban lévő vára. A korábbi célpontjainkhoz képest itt már több látnivalót tartogatnak a renovált falak, és a környékre is pompás kilátás nyílik.
Magyarország lovagvárai című művében Mikszáth Kálmán is feldolgozta Csókakő várának egyik regéjét. Zsigmond király korában játszódik a történet, amelyben két asszony, Éva és Kata vonult hadba a török ellen gyáva férjeik, a Berkészi fivérek helyett. Az asszonyok vitézül helytálltak, ezért senkinek sem tűnt fel, hogy a páncélzat nem férfiakat rejt. A szóbeszéd eljutott a királyhoz is, miszerint Berkészi Balázs és Berkészi István otthon rejtőzködnek a harc idején. Az uralkodó maga elé rendelte a két „lovagot”, és megparancsolta, hogy fedjék fel magukat. A sisakot levéve nem kis meglepetést okoztak az asszonyok, akik azonnal kegyelemért kezdtek könyörögni férjeik számára. A csodálkozó király a következőket mondotta: „Amely országban ennyi bátorság van a női szívekben, ott fölösleges büntetéseket szabni a gyávaságra.” Ahogy az egy mondában lenni szokott: az uralkodó Csókakő várát és annak uradalmát adományozta a vitéz asszonyoknak, és elrendelte, hogy emlékükre utódaik az Éva és a Kata nevet használják családnévként, a szégyenletes Berkészi név pedig örökre elenyésszen.
Túránk megkoronázása volt Csókakő vára. Itt már nem kellett a képzeletünkkel falakat emelni. Elég volt körbetekinteni, és a történelem magától is megelevenedett a teljesen helyreállított felvonótoronyban vagy a várkápolnában. Hosszú utunk végén fáradtan összegeztük élményeinket: sok éve túrázunk, de egy adott tematikát követve még az ismerős környéken is új dolgokat fedezhetünk fel, illetve szélesíthetjük ismereteinket.
Térkép: Bába Imre
A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. júliusi számában.
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.
