Különös éjszakai fotózásra indultunk a Börzsöny vadregényes Fekete-völgyébe, de nappal is izgalmas felfedezéseket tettünk a környező hegygerinceken, ahová nem csak a panorámáért érdemes felkapaszkodni.
Életkép a Csarna-völgyből
Fotós kollégám, Gulyás Attila a napokban megkérdezte tőlem, mennyire ismerem a börzsönyi Fekete-völgyet. – Elég jól – válaszoltam neki, és máris a hajdanán itt közlekedő – a kilencvenes években a Fekete-patak által elmosott – kisvasút pályaszakaszairól kezdett érdeklődni. Vasútrajongóként Attila számára sem volt teljesen ismeretlen ez az egyszerre vadregényes és utópisztikus völgy, de ezúttal konkrét helyszíneket keresett az éjszakai fotós projektjéhez, melynek fókuszába a tönkrement sínpálya kerül. A térképen és a korábbi túráimon készült fotókkal beazonosítottuk a leglátványosabb helyeket, és a kérdés már csak az volt, segítek-e neki a terepen a fotós munkában, mely nem csak egyszerű kattintgatásról szólt. Nagy lelkesedéssel mondtam igent az érdekesnek ígérkező feladatra, melyről csak annyit tudtam, hogy az éj leple alatt egy „szellemvonatot” fogunk végiggördíteni a Fekete-völgy sejtelmes sötétjében.
A patak áradásai az 1990-es évek végén tették járhatatlanná a vasúti pályát
Még az indulásunk előtt meggyőztem Attilát, hogy ha már a Börzsöny egyik legszebb részére készülünk, akkor ne csak a Fekete-völgyre, hanem az azt övező hegyekre is szánjunk egy kis időt, melyek legalább annyi izgalmas felfedeznivalót tartogatnak, mint a patakmederbe belecsúszott sínpárok. Attila nemcsak a keskenynyomtávú vasút, hanem a természet szerelmese is, így az éjszakai fotós projektet megtoldottuk egy kirándulással és sátrazással.
A kisvasút folyamatos karbantartást igényel, amit lelkes önkéntesek végeznek a szabadidejükben.
A legnagyobb kánikulában a Csarna-völgyön keresztül – Kemence felől – érkeztünk meg a Fekete-völgy bejáratához. A településtől a Feketevölgy Panzióig még üzemel az erdei vasút, ezért Ati már az utunk elején a pályát fürkészte, hátha a síneket éppen felújító lelkes önkéntesek között ismerős arcra talál. A korábban kizárólag erdészeti célokra használt vasutat 2000-ben a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület tagjai állították helyre, tartják karban és üzemeltetik napjainkban is. Elnézve a lelkesedésüket, ha csak rajtuk múlna, a vasúti pálya újból a Hajagosi kulcsosházig tartana, mint régen.
A Kemencei kisvasút jelenleg a Feketevölgy Panzióig közlekedik, de van remény az elmosott pálya felújítására
A Feketevölgy Panziónál – vagy régi nevén Vilati üdülőnél – kétszemélyes csapatunk szétvált. Ati még nappal szemrevételezte az utunk fő célpontját képező völgyet, míg én egy 10 km-es körtúrával várak és vulkánok nyomait kerestem a környező hegygerincen. A panziótól a piros négyzeten, majd a piros jelzésen jobbra fordulva kezdtem meg panorámában bővelkedő gerinctúrámat. A hegygerincen elsőként a Jancsi-hegyet érintettem, ahol egy földvár nyomait kutattam kisebb-nagyobb sikerrel.
Lánczi Péter
Jancsivár alig felismerhető kősánca
A gerincen heverő sziklák közt látni véltem az egykori sánc maradványait, de más földvárakkal ellentétben itt sokkal nehezebb dolgunk van a felismerésükkel. Továbbhaladva déli irányban újabb felfedezések felé vettem az irányt, miközben Holló-kőről is megszemléltem a Börzsöny gyönyörű és egyben páratlan kalderáját.
Kilátás a Holló-kőről a kalderára
A hullámvasutazó gerinctúra Holló-kő után a Kövirózsáson keresztül ért a Vár-bérchez, melyen a középkorból már csak pár fallal ránk maradt Salgóvár áll. Erről az erősségről is keveset tudunk, de a szabályosan egymáshoz tapasztott kövek egyértelműen azt jelzik, hogy itt nemcsak a vulkáni tevékenység építkezett, hanem az ember is. Bár a falmaradványok csekélyek, a sziklacsúcsra mindenféleképpen érdemes felkapaszkodni a pazar kilátásért. Ezt a környező fák szépen lassan évről-évre kezdik kitakarni.
Kilátás a Salgóvárról
Salgóvár falmaradványa
Miután körbejártam és megleltem a Salgóvár még felismerhető falmaradványait, a térképen is feltüntetett Vár-kúti-forrás és Vízesés kutatásába kezdtem, melyhez nem vezet jelzett turistaút. A hegyről déli irányba leereszkedve érintettem a mesébe illő kis vadászházikót, majd innentől bevettem magamat a kidőlt fákkal és gallyakkal tarkított erdőbe. Megtaláltam a forrást, sőt nem sokkal lentebb a Szecskó-patak szurdokvölgyében még a csöndben csörgedező vízesést is, ami ebben a száraz időben felért egy csodával.
A Vár-forrást a Salgóvártól párszáz méterre keletre találjuk
A Szecskó-patak szurdoka nehezen járható a bedőlt fáktól
Lejtmenetben átvergődtem a szurdok bedőlt fáin, és nagy nehezen kiértem a Hamuházhoz, ami a Fekete-völgy felső végét jelenti. Hosszú léptekkel hol a patakmederben, hol a félig elmosott vasúti pályán siettem vissza túrám kiindulópontjára, ahol Ati már várt, hogy csatlakozzon hozzám a nap utolsó hegymászására, ami a Fekete-völgy fölé magasodó Godóvár felderítése volt.
Hamuház a Fekete-völgy végénél
A lemenő nap fényében kapaszkodtunk fel az 574 méteres magaslatra. A hegycsúcs déli részén a bronzkori vár több méter széles földsáncai tökéletesen kivehetőek voltak, de mégsem ez volt a legnagyobb felfedezésünk. Az egykori várfalat képező kőrakásban érdekes színű és formájú kövekre lettünk figyelmesek. Sem itt, sem máshol hazánkban nem találtunk még ilyen szép állapotú lávafolyást, mint itt, a Godóvár tetején. Bár az olvadt kőzet feltehetőleg közel 15 millió éve keletkezett, mégis úgy látszott, mintha csak tegnap hűlt volna ki.
A 15 millió éves kőzet, mintha csak tegnap keletkezett volna
A Börzsöny többi földvárához hasonlóan a Godóvár is valamikor az őskorban épült. Egyesek szerint a honfoglalást követően a területet birtokló Hunt-Pázmány nemzetségbeli Godó főúr volt a közeli Kemence település alapítója és a vár építettője. Innen ered a vár neve. Az 1966-os próbaásatás alapján a várat a késő bronzkori Kyjatice kultúra idejére keltezik a régészek, de a belső vár esetében nem zárható ki az Árpád-kori keltezés lehetősége sem. A fapalánkkal védett várnak ma már csak sáncai láthatók, alapfalait is betemette a föld. A vár egy felső és egy, azt északkeletről övező alsó részre oszlik. A felső rész észak-déli irányban elnyúló, nyugati lejtésű terület. Keletről a természetes sziklafal, a többi oldalról sáncok védték. A déli oldalon található földsáncok – melyek dacolnak az idő múlásával és ma is kivehetőek – 1,5 méter magasan húzódnak. A felső vár területe közel egy hektáros. A rövid életű vár történelméről csak keveset lehet tudni. 1156-ban II. Endre király a zólyomi uradalmához csatolta. Egy 1291-ben kelt oklevél szerint III. Endre király egy bizonyos Ferencnek adományozta a János nevű birtokostól elfoglalt területet. 1293-ban a király visszavette 6 márka ellenében, és Ladomér esztergomi érseknek adta el. A birtok – csakúgy, mint a Börzsöny többi területe – 1945-ig az esztergomi érseké maradt.
A Godóvár tetején
Ahogy leereszkedtünk a hegyről, elkezdett sötétedni. Számunkra ez azt jelentette, hogy az élményekkel teli nap még közel sem ért véget. Sőt, csak most kezdődik igazán. A Fekete-völgy először szürkébe, majd koromsötétbe borult. Fejlámpa nélkül az érzékszerveknek csak a csörgedező patak adott némi távpontot a tájékozódáshoz. Eljött az éjszakai fotózás ideje, illetve hogy Attila felfedje a hatalmas táskájában megbúvó házi készítésű gördülő szerkezetet.
Helyére kerül a kisvasút legkisebb "járműve"
Az elemlámpák fényében előkerültek a szerszámok és a vonat alkatrészei. Ati elkezdte az összeszerelést, én pedig a pályát tisztítottam meg a ráhullott gallyaktól, közben kíváncsian szemléltem, ahogy a guruló szerkezet lassan összeáll. A kis hajtányt lényegében egy lécekből összeszögelt faváz, két menetes szár és nyolc műanyag tányér alkotta, melyeket csavarok tartottak egyben. A sebtében összeállított, és egyébként sem túl stabil szerkezetnek nem volt más feladta, minthogy pár elemlámpát elbírva végiggördüljön a girbegurba síneken, miközben Attila hosszú expozíciós beállítással lefotózza azt.
Az utolsó utáni járat
Hol egyikünk, hol másikunk tolta a kis hajtányt, és volt, hogy a folyamatos mozgatás érdekében, illetve a nehéz terep miatt kézről kézre adtuk a szerkezetet a patakmederben. Eleinte kételkedtem a kis gép sikerében, de tányérkerekeken gördülő vonatunk – egy-két kisiklást leszámítva – kiállta a próbát, és jelesre vizsgázott.
A „szellemvonat” a Fekete-kúti szálláshelyünk mellett is elhaladt
Ennek a kirándulással egybekötött szellemvonatozásnak az apropóját anno (2017-ben) a Csarna-völgyben vezető vasúti pálya tervezett felújítása adta. Ekkor, illusztrációként kollégám látványos fotókat készített a Kemencei Erdei Múzeumvasút megújulásáról szóló cikkünkhöz, ám végül – egy évvel később – maga a projekt környezetvédelmi okokból nem valósulhatott meg. A vasút alsó szakaszának felújítása ugyanakkor elkezdődött, a szerelvények csak Kemence és Godóvár állomások között közlekednek, 2020. augusztus 23-tól pedig néhány hónapra teljesen leáll a közlekedés. A Csarna-völgy háborítatlansága ma is zavartalan. Egyedi hangulatát, utópisztikus látványt nyújtó vasúti emlékeit ma is megcsodálhatják a természetjárók.
A cikk először 2017 júliusában jelent meg.
