A vízjárta, ősi erdőségben utat törő vasút a modern kor egyik legnagyobb vívmánya: legfőbb érdeme, hogy örökre megváltoztatta a tájat. Közel kétszáz évvel később viszont maradt egy hely, ahol a vasút az ártéri erdő megőrzését segíti: a Gemenci Állami Erdei Vasút a vasparipa hőskorába repít.
A civilizáció sorra meghódította a dombokat, majd a magasabb hegyeket, végül pedig lecsapolta a mocsarakat is. Megszokhattuk, hogy az ország nagy részén kétféle vidék létezik: amelyet az ember épített, valamint amelyet kisebb-nagyobb mértékben átalakított. Még a Bükk-fennsík híres Őserdejéről is „csak” a 19. század eleje óta tudjuk biztosan, hogy nem látott baltát és talicskát.
Talán csak kétféle terület maradt, ami az idők kezdete óta eredeti: a meredek sziklák (azok, amelyek megúszták a fenyők telepítését) és azok a láp- vagy ártéri erdők, ahol még lánctalpakon is csak az év legszárazabb napjain lehet közlekedni. Utóbbiak közül a Gemenci-erdő az egyik legnagyobb Európában. Ami az elmúlt évszázadokban még hátrányos, a művelésbe vonást akadályozó tényező volt, az a 20. századra szinte véletlenül vált a természet menedékévé, és ebben a formájában Tolna és Bács-Kiskun megye egyik legértékesebb tájává: ma ezen a területen fontos biológiai kutatások és népszerű turisztikai célpontok mellett az ország egyik legértékesebb vadállománya él, ahonnan már többször került elő világrekorder trófea is.
A természet feltárása, a legyőzése nélkül
A Gemenci-erdő sokáig valóban áthatolhatatlan vadon volt: az évente többször elöntött, ingoványos talajú vidéken máig nem épült a hegyvidéki erdőkhöz hasonló feltáróút-hálózat, a faanyag, és a távolabbi vadászterületek megközelítésére a vasút volt az egyetlen megbízható megoldás. A huszadik század elején főleg a máshol is megszokott félállandó, rövid vasúti pályák épültek az aktuális igények kiszolgálására. Ezek bekapcsolása az országos vasúti hálózatba a Baja-Bátaszék-vasútvonal Pörböly állomásán volt a legcélszerűbb.
Kivitelezése a második világháború után vett lendületet, és a hatvanas évek végére fejeződött be, ezzel a vasút kis híján elnyerte mai formáját; az utolsó új építésű szakasz Keselyűs és Bárányfok között 1982-re készült el. Bár a szárnyvonalak egy részét az évtizedek alatt üzemen kívül helyezték, néhány esetben pedig fel is szedték, a vasút ma is 32 kilométer hosszan kanyarog, és a kirándulók szállítása mellett jelenleg is az erdei faanyag szállításának fontos eszköze. A járművek között (a sík vidéki vasutakról ismert típusok mellett) egyedi színfoltokat is találni. A napi munkában öregedő, C50 sorozatú dízelmozdonyok felújítását olyan mélyrehatóan végezték, hogy azok már új típusként kezdték meg második életüket: megszületett hazánk legkorszerűbb kisvasúti mozdonysorozata, a C50Z.
A jelenleg két példányban létező típus első képviselője 1997-ben készült el, az eredetihez hasonló arányú, de szögletesebb, nagyobb ablakokkal ellátott felépítménnyel. A 2010-ben épült második példány már teljesen egyedi formát és nagyobb méretű vezetőfülkét kapott, amelyben a mozdonyvezetőn kívül 3-4 főnyi pályamunkás vagy favágó is kényelmesen utazhat. Alapos felújítás után 2000-ben hosszú, részben máig ismeretlen életúttal a háta mögött érkezett a vasútra Rezét, a gőzmozdony, a nyári hétvégék nosztalgiajáratainak népszerű vonóereje.
Hív az út
A vasút személyszállító vonatai egyedi, Y alakú pályán közlekednek, amelynek két végpontja Pörbölyön és Keselyűsön, az erdőség szélein, jól megközelíthető helyen található, a harmadik pedig a vadon mélyén, ami pedig nem más, mint a Duna főágának partja. A vonatok lakóhelye a pörbölyi ökoturisztikai központ fűtőházában van, amelynek jól felszerelt műhelyét többek között a tulajdonos Gemenc Zrt. bérelhető kerékpárjaival és kenuival társbérletben lakják. Utóbbiak általában vezetett túrák során jutnak szerephez.
Az erdőszéli látogatóközpont távolsági buszokkal és vasúton is jól megközelíthető, Szekszárd és Baja irányából egyaránt. A vonatok innen nyáron mindennap, télen hétvégenként indulnak az ártéri erdő mélyébe. Bár vadászati idényben rendszeresek a természetjárást érintő korlátozások, a vasút ilyenkor sem áll le, az erdei megállók és az onnan induló rövid tanösvények, a vadmegfigyelő helyekre vezető utak általában ilyenkor is járhatók.
Aki pedig becsülettel végigüli a közel másfél órás utat, a végállomáson sétálhat egy kellemeset a Duna-parti füvön vagy a közeli Forgó-tavi tanösvényen. A Duna-partról a vonatok zöme továbbhalad Keselyűsre, ahol a közelmúltban megújult végállomáson a büfé mellett hétvégén napi három, hétköznap öt, Szekszárdra induló buszjárat is szolgálja a kirándulókat.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. júliusi számában.
Kapcsolódó cikkeink:
Zselici csillagok: Almamelléki Erdei Vasút
Megújulnak a Börzsöny kisvasútjai
