Látványos sziklaalakzatokat és kőcsodákat szerte az országban találunk, de a kicsiny, egy nap alatt is bejárható Velencei-hegységben igazán hihetetlen értékekben gyönyörködhetünk.
Az inkább dombság jellegű szigetszerű táj alacsony vonulata ellenére is markánsan emelkedik a Velencei-tó fölé. Két-háromszáz méteres magaslatairól, bámulatos kőtömbjeiről nagyszerű kilátás nyílik a környékre, benne a számtalan élményt kínáló pompás víztükörre és festői településeire. A hegység fő látnivalóit mégsem az innen elénk táruló panoráma adja – bár ez sem utolsó –, hanem egyedülálló sziklakertjei, melyek némelyike zavarba ejtő formációkkal nyűgözi le az embert. Ez hazánk egyik legöregebb hegysége, aminek közel 300 millió éves csodáit akár egy nap alatt gyalogosan vagy kerékpárral, kényelmesen, kb. 20 km-es túrával is bejárhatunk.
A Bodzás-völgy sziklás katlanja magasabb hegységek hangulatát idézik
Az alappontól a Gyapjaszsákig
Sűrűnek mondható turistaúthálózata miatt a Velencei-hegységet gyakorlatilag bármelyik irányból, oldalában fekvő településről indulva felderíthetjük. Körtúránkat a látnivalókban gazdag Pákozdról, a nádtetős házairól nevezetes Sukoróról, Velence Ófalujából is kezdhetjük, de akár a tótól két kilométerre északra fekvő Nadapról is, ahol Magyarország legfőbb térképészeti és építészeti viszonyítópontját, a nadapi szintezési ősjegyet találjuk. Itt a hajdani etalonnál a kocsit is lerakhatjuk, s rögtön belevághatunk a velencei sziklavilág megismerésébe.
Nadapon 1888-ban létrehozott alappont azért számít kuriózumnak, mert akkoriban még kevés európai ország határozta meg ily módon a szintezési hálózatát. Nadapon egyébként két ősalappont is van. Az ismertebb az adriai szint feletti, a másik a később meghatározott balti szint főalappont, melyek nem véletlenül lettek itt kialakítva, ugyanis hazánk egyik legöregebb és egyben legstabilabb területe a Velencei-hegység, ahol több helyen is felszínre bukkan a 300-350 millió éves gránit látványos kőtömbjei. Hogy Nadapon miért van két fixpont? Anno minden ország saját tengerének középszintjét határozta meg viszonyító magasságul, ami számunkra az Osztrák–Magyar Monarchián belül az Adriai-tenger középszintjét jelentette, amit a trieszti kikötő mólóján mértek meg. A másik a Balti-tenger szintje, amit a Varsói Szerződés államainak egységes katonai magasságmérésére szolgált, és amely a civil életben is meghonosodott. A kettő között 63,5 cm a különbség, ami kavarodásokhoz vezetett, sőt a dolgot az is bonyolította, hogy a későbbiekben újramért középvízszint 9 cm-el eltért a korábbitól, valamint kiderült, hogy a nadapi szint meghatározásakor súlyos hibákat vétettek, amit a vesztes első világháború után már nem lehetett korrigálni. A II. világháború után a nadapi alapszintről áttértünk a kelet-európai, azaz a balti alapszintre, amely 0,6747 m-rel feljebb van, mint a nadapi alapszint, ami napjainkban is hibás számítást okozhat. A mai főalappont magassága 173,1638 mBf a balti alapszinthez viszonyítva.
A Szintezési Ősjegy Nadap határában
Nadap pompás kőtömbjétől a piros, majd a sárga kereszt jelzéseit követve jutunk el az idilli Sukoró határába, ahol a panorámán túl egy látványos gyapjaszsákot, valamint az Olasz gránitfejtő hatalmas sziklahalmát csodálhatjuk meg. Ezek az egyedi képződmények egyszerre mesélnek a sok millió éves természeti eseményekről és helytörténetről, ami a Velence név eredetére is magyarázattal szolgál. Kezdjük azzal, hogy ezek a hatalmas sziklák létrejöttükett a 280 millió évvel ezelőtt zajlott vulkánikus tevékenység során lassú kihűléssel gránittá szilárdult szilícium-dioxidban gazdag magmának köszönhetik, amiket a későbbi eróziós folyamatok formáltak ilyen látványos „ingó” köveké. Ezeket a látványos sziklaalakzatokat hívják a helyiek gyapjaszsákoknak. A térképen is jelölt Gyapjaszsáktól egy rövidke tanösvény vezet el az Olasz gránitfejtőnek nevezett sziklakupachoz, ami egyesek szerint Velence máig is vitatott néveredetének legendáját igazolja.
Ez a gyapjaszsák Sukoró határában nőt ki a földből
A népmonda egészen Mátyás király koráig vezeti vissza a Velence név keletkezését, mikor olasz építőmesterek érkeztek Buda felől, köztük három fivér, hogy újjáépítsék Fehérvárat. Megálltak itt piheni az akkor még Fertőnek nevezett tó déli partjánál, és lenyűgözte őket a táj szépsége. Gyönyörködés közben megpillantottak egy földből kiálló lovas szobrot, amit rögvest ki is ástak, hogy azt Mátyás udvarába vigyék ajándékba. Miközben kocsira rakták, a szobornak letört a feje, s a nyakából temérdek aranypénz ömlött ki. A fivérek ezek után már egy tapodtat sem akartak továbbmenni. Úgy határoztak, hogy a hazájukra emlékeztető tóparton megalapítják saját Velencéjüket, aminek emlékét egyesek szerint a térképen feltüntetett: Olasz kőfejtő helynév is őrzi. A történethez hozzátartozik, hogy a mai település határában, a Csont-réten, valóban előkerült egy római kori lovas szobor töredéke, csak úgy, mint más korok emlékei.
Az Olasz-gránitfejtő sziklakupacait meg is lehet mászni
„Likas” kőszobor és látványos sziklaszoros
Sukoró panorámás és sziklakertes határából bevesszük magunkat a hegység belsejébe, és annak legmagasabb pontja felé vesszük az irányt. A mindössze 352 méter magas Meleg-hegyen semmi különös nem vár minket, ezért nem is megyünk fel az átjátszótornyával kitűnő lapos dombra. Nyugati oldalában viszont érdemes kitérőt tenni a piros háromszög jelzésen, mert nem akármilyen kőszobrot figyelhetünk meg. Ez a Likas-kő, ami nevéhez hűen tényleg „likas”, és aminek egymásnak támaszkodó gránittömbjei valóban egy épített szobor hatását keltik.
A Likas-kő is hálás fotótéma
A hegység északi tölgyerdős, helyenként csalitos, de kényelmesen járható platóján folytatjuk az utat. A piros út érinti az Angelika-forrás pihenőhelyét mielőtt beereszkedik a vadregényesnek ható és jóval magasabb hegységeket idéző Bodza-, illetve Hurka-völgy sziklás szorosába. E látványos katlan bejárása előtt a piros négyzeten tett kis kitérővel felkereshetjük a völgy feletti fennsík egykori bronzkori erődített telepének ma is látszó földsáncait. A térképen Pákozdvárként feltüntetett három részből álló vár oldalában egy rejtélyes „barlang” vezet a föld alá, ami voltaképpen egy mesterséges kb. 60 méter hosszú, löszbe vájt járat, amiről az 1920-as évektől folytatott feltárások sem derítettek ki sokat. Találtak benne pár cseréptöredéket, de keletkezésének ideje és funkciója máig ismeretlen.
A titokzatos üreg bejárata a Pákozdvár oldalában
Az Ingó-kövek sziklakertjében
Kiérve a völgyből, a tájat kettéválasztó Sági-hát löszplatóján kelünk át, és enyhe emelkedéssel a híres Pákozdi-ingóköveket vesszük célba. Számos régi monda szól a különös pákozdi sziklák keletkezéséről, napjaink új legendái pedig már csodaerővel ruházzák fel azokat. Vannak, akik gyógyító rezgésről, sugárzásról beszélnek, s az itt tapasztalható energiát a Föld szívcsakrájának kikiáltott Dobogókőéhez hasonlítják. Állítólag még a szkeptikusok is megtapasztalhatják „sárkányáramnak” nevezet jótékony erőt, csupán el kell ide látogatniuk. Ha ezt esetleg mégsem éreznénk, a Velencei-hegység jellegzetes sziklái már puszta látványuk miatt is megérik a látogatást.
A híres kőkocka
Túránk ezen szakaszának első gránitcsodája a bizarr látványt keltő „kocka”, ami szintén emberkéz alkotta konstellációnak hat, pedig azt csupán a természet formálta ilyen látványos és bizonyos szögből szabályos alakúra. Valószínűtlen, instabilnak ható alátámasztása az idők során kikopó puhább rétegeknek köszönhető. Az egyensúlyozó kocka az egyik legkedveltebb fotótémája az erre járó turistáknak, aminek egyedi formája számos ötletet kínálnak egy szellemes vagy épp meghökkentő kép készítéséhez. Hogy miképpen, azt az olvasó fantáziájára bízzuk.
A Kockától a Pandúr-kő csodájáig
A se jobbra, se balra nem dőlő „Kockától” pár lépésre találjuk a Pogány-követ. Akár fel is mászhatunk a bozótosból kiemelkedő összefirkált kőhalomra, aminek „díszítését” még az 1991-ig itt gyakorlatozó szovjetek kezdték meg, de sajnos később is akadtak dekoratőrök, akik itt akarták megmutatni művészetüket. A széttöredezett gránittömb éles peremei a roppant hosszú idő, illetve a természeti behatások következtében lekerekedtek, íves és gömbölyded formákat vettek fel, továbbá kikoptak közülük az egyéb puhább rétegek. A sziklákról kitekintve körpanorámából szemlélhetjük a Velencei-tó víztükrével szegélyezett környéket.
Pogány-kő szikláit is könnyen megmászhatjuk. Pazar kilátás nyílik innen is a laposnak ható tájra
Túránk sziklaélményét még mindig tudjuk fokozni, hiszen a Pákozdi-ingókövek Természetvédelmi Terület legizgalmasabb alakzata még hátra van. A lombok közül előtörő Pandúr-kő „egymásra pakolt” hatalmas kőkupaca első pillantásra lenyűgöző. Sőt, másodikra is. Hazánkban ritkán látni ily módon tornyosuló, egymástól elvált, de mégis egységet képező monumentális kőhalmot. Mintha csak óriások építőkockáztak volna ezekkel a hatalmas sziklákkal, vagy akár azt is gondolhatnánk, hogy daruval rakták egymásra ezeket a lekerekített formákat. Aki nem fél a magasságtól, fel is kapaszkodhat a Pandúr-kő tetejére, ahonnan újfent megpillanthatjuk a mesés panorámát.
A Pandúr-kő lenyűgöző sziklahalmaza
A Pandur-kő sziklamonstrumja oldalról és az alatta futó völgy felől is megkapó látványt nyújt. Egészen elvarázsoltnak hat ez a tájrészlet is, ami Pákozdtól egyébként csupán két kilométerre van. Ha nem akarunk a település irányába egyből kitörni e változatos környezetből, akkor részben már járt úton, de új részeket is megismerve visszafordulhatunk a nadapi kiindulópontunkhoz, ezzel pedig egy körtúra kényelmével teljesen bejárjuk a Velencei-hegységet.
Visszatérünk a korábban járt Sági-hát lapos, löszös síkjára, ahonnan már nem a Hurka- és Bodza-völgyet fogjuk bejárni, hanem az ördögszántásos Polák-, illetve Csúcsos-hegy elnyúló platóját. Itt a piros háromszöget követjük, ami egészen Sukoróig vezet, melynek hangulatos utcáit is érdemes bejárni. A rendezett településről a kerékpárutat követő sárga kereszt vezet el minket Nadap irányába, amely település felfedezése szintén megér egy sétát.
Sukoró régi és modern házai egyaránt őrzik a helyi formavilágot
A cikk először 2021 februárjában jelent meg.
