A 18. század végén veszedelmes állatnak tartott mezei hörcsög állományait ma már a kihalás fenyegeti. Pedig az egykor túlszaporodott hörcsögöt akkoriban az ember is kihasználta, élelemhez juttatta a háztáji állatokat, a bőréből készült dohányzacskók pedig sok embert gazdaggá tettek. Persze e helyes gyűjtögető alaposan megdézsmálta a gazdaságokat is, mégis jó lesz-e nekünk, ha végleg eltűnik a földekről? E cikkben egy kis hörcsögtörténelem mellett mindenre választ kapunk.
A korabeli krónikák és a néphagyomány emlékezete szerint a Nagykunságban, a Hortobágyon, illetve a Nagy-Sárréten még a 20. század első évtizedeiben is minden ősszel kiásták a hörcsögök és a güzüegerek földalatti fészkét, majd a benne felhalmozott sok kilónyi kukoricát, gabonát bezsákolták. Ha a szerencse rámosolygott a gyűjtögetőkre, akkor ily’ módon tekintélyes mennyiségre tehettek szert, amit aztán a háztájiban baromfi vagy akár disznó etetésére használtak. Az ilyen gyűjtögetést akkoriban misinázásnak nevezték – kezdi írását Bakó Botond a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság gerinces zoológiai szakreferense. A mezei hörcsögről (Cricetus cricetus) készült cikkének apropója az a kérdés, hogy vajon kell-e tenni e rágcsáló állományainak megőrzéséért, amelyet egykori nagy létszáma és a gazdaságokban tett károkozása miatt pusztítottak, és amely olyan jól sikerült, hogy mára a súlyosan veszélyeztetett fajok közé sorolják.
„Ha az elterjedési terület szűkülésében és egyedszámok csökkenésében nem történik változás, akkor a faj 30 éven belül kipusztul" – írta 2020 júliusi közleményében a Természetvédelmi Világszövetség.
Pedig voltak idők, amikor olyan sok volt belőlük, hogy hörcsögbőrből még dohányzacskókat is készítettek, és egy egész szakma megélt ebből a tevékenységből, akiket hörcsögtőrözőknek hívtak.
Szemléletesen tükrözi rágcsálónk akkori társadalmi megítélését – folytatja Bakó Botond – bizonyos Jablonowski Józsefnek az 1897-1898-ban a „Köztelek” című lapban közölt írása:
Nem szándékom ezúttal e veszedelmes állat életmódját ismertetni, vagy azt leírni, hiszen melyik gazda nem ismeri azt a kis mérges, haragjában duló-fuló, nagyokat ugró és még az emberrel is bátran szembeszálló állatot?
Azt, hogy a mezei hörcsög olyan nagy számú állománya tudott kialakulni egykor, hogy valóságos hörcsöginváziót okoztak például az 1921 és 1927 közötti időszakban, elsősorban gyors szaporodásának köszönhető. Ez bizony megkeserítette akkor sok gazdálkodó család életét.
A régi népi megfigyelések szerint mintegy nyolc-tíz évente lehetett arra számítani, hogy a hörcsögök egyedszáma eléri azt a kritikus értéket, amit túlszaporodásnak, vagyis gradációnak nevezünk. Ilyenkor gyorsabban nő az állomány nagysága, mint amennyit a ragadozók még el tudnának fogyasztani. A sokasodási időszak többnyire áprilistól júliusig tart, de ha kedvezően alakulnak a feltételek, akkor ez az időszak kitolódhat, így egy nősténynek évente akár háromszor is lehetnek utódai. Egyszerre 4-16 kölyköt hoznak a világra és az első alomból származó kölykök, ha meleg, száraz ősz és sok táplálék áll rendelkezésre már az első évben is szaporodhatnak – áll Bakó Botond írásában.
A nagy népesség-gyarapodásnak aztán rendre az lett a vége, hogy a hörcsögök minden ehetőt összegyűjtöttek és befaltak a területükön, végül az éhezés miatti legyengült kondíciójuk, valamint a betegségek következtében szinte írmagjuk sem marad. Addigra viszont szinte a teljes szántóföldi kultúrát képesek voltak letarolni.
A mezei hörcsög gazdaságilag nem kívánt túlszaporodását mérgezéssel és csapdás védekezéssel próbálták visszaszorítani, a számuk pedig rohamosan elkezdett csökkenni, amelyhez még a gépesített mezőgazdasági technológia is hozzájárult.
A több fronton támadott szapora kisemlős pedig egy idő után nem bírta veszteségeit meghaladni, így az állomány oly mértékben megritkult, hogy 2008-tól a mezei hörcsög védett állat lett, természetvédelmi értékét 25.000 forintban állapították meg.
Az országos csökkenő trend ellenére a hörcsög továbbra is időnként viszonylag gyakori Békés megyében, illetve állományai több helyen megtalálhatóak Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyében is. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) területén a dél-borsodi és a dél-hevesi részek számítanak még jelentősebb hörcsög-élőhelyeknek, azonban az utóbbi évtizedekben, állományaikban itt is nagyarányú csökkenés figyelhető meg. A napjainkban még itt-ott látható kismértékű és lokális felszaporodása ellenére az európai mezei hörcsög-állomány a kipusztulás szélére sodródott, és felkerült a Természetvédelmi Világszövetség vörös listájára.
Az intenzíven művelt nagy táblás monokultúrák kialakítása, a mezsgyék beszántása, a fokozott vegyszerhasználat, a mély talajlazítók és a minimális veszteséggel dolgozó kombájnok miatt cudar élet vár a hörcsögökre. Nem csoda, hogy bemenekülnek a falvakba, ahol viszont a lakosság méltatlankodásával, haragjával szembesülnek, mivel kiskertjeikben a zöldségeket dézsmálja, de megeszi a háziállatoknak kihelyezett ételt is. Szerencsére az ilyen kritikus településeken már elkezdett kialakulni az a jó gyakorlat, hogy a BNPI természetvédelmi munkatársai, valamint civil szervezetek szakemberei befogják a kiskertekben élő példányokat és áttelepítik őket saját vagyonkezelésű, természetközeli gyepekre, ahol megtalálják a létfeltételeiket.
A mezei hörcsögök eltűnése nem lehet célunk, hiszen több faj egyik legfontosabb zsákmányállata ez a kis rágcsáló. A fokozottan védett parlagi sas és a szintén kiemelt védelemben részesülő molnárgörénynek előszeretettel fogyasztják őket, de az uhu és a kerecsensólyom is szívesen falatozik belőle Ha eltűnik a hazai életközösségből a mezei hörcsög, úgy a nagytestű ragadozó madaraknak sem marad sok esélyük.
Tehát a cikk elején feltett kérdésre a válasz, határozottan igen, dolgozni kell a mezei hörcsög állományainak megőrzése érdekében. Természetvédelmi szempontból pedig sokkal hatékonyabb és költségkímélőbb az életképes populációk megőrzése, mint az, hogy egy összeomlást követően próbáljuk meg nagy költséggel és energiával visszahozni a fajt a kipusztulás küszöbéről.
Bakó Botond teljes írását ide kattintva olvashatjátok.
