Nyáron a szikrázó napsütést gyakran pillanatok alatt hatalmas égzengés és felhőszakadás követheti. Ez váratlanul és felkészületlenül érhet bennünket akár egy erdei, akár egy vízitúrán, még akkor is, ha előtte gondosan megnéztük az időjárás-előrejelzést. Érdemes hát kicsit felkészülni „vihartanból”.
Az időjárás-előrejelző modellek rácspontokra mérnek, egy-egy helyi jellegű, kis területet érintő zivatar pedig úgy is kialakulhat, hogy éppen két rácspont közé essen, emiatt pedig a modellek nem észlelik. Vannak azonban olyan viharok vagy viharrendszerek, amelyek a meteorológiai radarképeken is igencsak jól látszódnak, illetve követhetők. Akárhogyan is, mivel a terepen akár életveszélyes is lehet egy vihar, jobb tisztába lenni pár meteorológiai ismerettel.
Konvektív cellák
Zivatarok kétféleképpen alakulhatnak ki: vagy frontokhoz kötődnek, vagy pedig úgynevezett konvektív cellák jönnek létre a feláramló meleg levegő hatására. Vizsgálatunk tárgyát, a konvektív cellákat fejlettségük szerint elkülöníthetjük egyedi (légtömegen belüli), rövid életű cellákra, amelyekből multicellás zivatarok vagy szupercellás zivatarok is kifejlődhetnek.
Ahhoz, hogy egy zivatarfelhő kialakulhasson, nedves levegőre és a levegő vertikális emelkedésére, konvekcióra van szükség.
Ez történhet kényszer hatására, amikor például a levegő útjába egy hegység áll, de a légkör instabilitása is okozhatja. Utóbbi esetben a napsugárzás hatására az alsóbb légrétegek jobban felmelegszenek, majd a felhajtóerő hatására felemelkednek. Ahhoz, hogy a konvekció egyáltalán el tudjon kezdődni, besugárzásra (avagy a felhajtóerőre), konvergenciára (összeáramlásra) és szélnyírásra (a szélirány és a szélsebesség változására egy kitüntetett irány mentén) van szükség.
A konvektív cellák horizontális kiterjedése általában 10 és 100 négyzetkilométer között változik, vertikális dimenzióik pedig elérhetik a troposzféra tetejét (6–10 km), sőt át is nyúlhatnak a sztratoszféra alsó részébe. Bennük erős feláramlási zóna jöhet létre, amelyben 5 m/s-nál is nagyobb lehet a sebesség. Jellemző rájuk, hogy rövid az élettartamuk, általában a délutáni órákban alakulnak ki, és erős szélrohamok, esetenként zivatarok kísérik.
A zivatarfelhőkben a kifejlődési szakasz során csak feláramlás figyelhető meg, megkezdődik a felhő- és a csapadékelemek kialakulása.
Kifejlett fázisban a zivatarfelhő teteje akár az alsó sztratoszféráig is felnyúlhat, teteje pedig üllő alakúvá is fejlődhet. Az esőcseppek és jégkristályok annyira megnőnek, hogy a felhajtóerő a súlyuk miatt már nem tudja őket tovább emelni a magasba, így megindul a csapadéktevékenység, és megjelennek a leáramlások. Ez a legintenzívebb szakasz, hiszen a felszínen erős eső, esetleg jégeső észlelhető, a leáramló levegő pedig a talajon szétáramolva heves (akár 100 km/h-s) szélrohamokat generál, amelyet kifutószélnek nevezünk. Egy zivatarfelhő leépülési fázisában már mindenütt a leáramlás dominál, és a kiáramló hideg levegő a környezetét stabilizálja.
Multicellás zivatarok
Abban az esetben, amikor a zivatarfelhők egymás után, hirtelen fejlődnek az erős felmelegedésben, az újonnan kialakulók képesek összegyűjteni a már kifejlődött zivatarfelhők energiáit: így jönnek létre a multicellás zivatarok. Ilyenkor az idősebb cumulonimbus kifutószele indítja fejlődésnek az újdonsült, fiatal cellát, emiatt minden cella más és más fejlődési stádiumban van, jól érzékelhetően lépcsőzetes felépítést mutatva. A haladási irányukat tekintve a fejlődő cella található elöl, a kifejlett középen, míg a leépülő cella leghátul helyezkedik el. Egy-egy cella élettartama 20–30 perc, de a rendszer maga akár órákon keresztül képes aktív maradni. A zivatarfelhők gyakran egymás után, egy vonal mentén mozognak, lassan, zivatarláncba rendeződve. Mivel a felhők egymást gerjesztik, hirtelen nagy mennyiségű csapadékot képesek leadni.
Szupercellák
A zivatarfelhők talán leglátványosabb formái a szupercellák, amelyek ugyan viszonylag ritkán fordulnak elő, viszont a leghevesebb időjárási eseményekért ezek a képződmények a felelősek. Ebben az esetben nem több, kisebb, egymást gerjesztő cella, hanem egy nagy konvektív cella jön létre, amelyben egy forgómozgást végző feláramlási csatorna van jelen. Keletkezésükhöz erősen instabil légkörre és nagyobb szélnyírásra van szükség, mint a multicellás zivataroknál. Ez a két feltétel viszonylag gyakran létrejön külön-külön, de együtt ritkán, viszont akkor jó eséllyel számíthatunk szupercellák létrejöttére.
Ennél a típusnál mások a fejlődési stádiumok és a struktúra, mint egy konvektív cella esetében. Míg a zivatarfelhők átlagos magassága 6–8 kilométer, a levegő feláramlási sebessége pedig bennük 10 és 30 m/s között változik, addig a szupercellák akár 13–14 kilométeres magasságig is felnyúlhatnak, és a feláramlás sebessége elérheti az 50 m/s-ot is.
A szupercellákban heves villámtevékenység zajlik, akár 5-6 órán át tartó szélvihar (sebessége 25 m/s-nál nagyobb), heves esőzés és jégeső (2 cm-nél nagyobb jégszemek), visszanyíródó üllő és nagy labilitás jellemző rájuk. Sőt, esetenként tornádó (vagy tornádók) is lenyúlhat(nak) belőlük, amely akár többször földet is érhet.
Kialakulásukra legtöbbször a nyári félévben számíthatunk. A szupercellákat az időjárási radarokon viszonylag könnyű meglelni jellegzetes, kampós alakjuk miatt.
Mire figyelj a vízen?
Egy vízitúra alkalmával érdemes figyelnünk arra, hogy sokszor szinte a semmiből is képes vihar kialakulni. Köztudott például, hogy a Balaton felett akár 5-10 perc leforgása alatt, teljesen váratlanul lecsaphat az „északi kasza”, ahogy a helyiek mondják. Szerencsére a siófoki vihar-előrejelző központ a parti viharjelzést felkapcsolva azonnal értesít minket a várható veszélyről a nap 24 órájában, április elejétől október végéig.
A viharjelzők elsőfokú viharjelzés esetén percenként 45-ször villannak fel (40–60 km/h sebességű, erős szél esetén), míg másodfokú viharjelzésben percenként 90-szer (60 km/h-t meghaladó sebességű, viharos szél esetén).
Amennyiben villog az elsőfokú jelzés, a parttól maximum 500 méterre lehet tartózkodni a vízen, míg másodfokú jelzés esetén már csak a vitorlások lehetnek a vízen, a fürdőzőknek és csónakoknak a partra kell menniük. A Balaton három medencéjében összesen mintegy 50 fényjelző készülék működik, de a Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertőn is találkozhatunk ilyen berendezésekkel.
Amennyiben a vízen ér utol minket egy vihar, pár dologra mindenképp érdemes odafigyelnünk. Próbáljunk minél magasabban maradni, tehát a kenuból ne menjünk bele a vízbe, mert az erős szél hatására a vízfelszínen akár 50–70 centiméter magasan „porzik” a víz. Ez fulladást okozhat, még akkor is, ha kiváló úszók vagyunk. Ha a közelben nádas van, érdemes lehet menedéket keresni benne. Ugyanakkor a víz rendkívül jól vonzza a villámokat, illetve nagyon jól vezeti az áramot. Ha tehát tőlünk messzebb belecsap a villám a vízbe, az bizony ránk is negatív hatással lehet.
Viharos időszakban akkor járunk el a legjobban, ha folyamatosan figyelemmel kísérjük a légköri folyamatokat körülöttünk a túra során, akár egy applikáció segítségével, akár szabad szemmel.
Amennyiben vízitúra közben észleljük, hogy nagyon magas, karfiol alakú, sötét felhők közelednek, esetleg megdörren az ég, vagy felkapcsolják a viharjelzést, érdemes a part közelében maradni, a vizet elhagyva a parton tájékozódni, és megvárni, amíg elvonul a vihar.
A cikk a Turista Magazin 2022. július-augusztusi számában jelent meg.
