Nem túl kedves név ez egy növénynek, pedig pompás virágzata van, amit többek közt a lepkék is előszeretettel látogatnak. De miért hívják öldöklőnek?
Az öldöklő elnevezés talán túlzás, azonban nem tanácsos összetűzésbe kerülni egy öldöklő aszattal, mert szúrós levelei kemény tövisekben végződnek, amelyek a legkisebb érintésre letörnek és beleállhatnak az ember, vagy az állat bőrébe.
Az öldöklő aszat a magyar flóra sajátos faja, egészen pontosan a Kárpát-medence bennszülött faja, amely hazánkban elég ritka, az Erdélyi medencében viszont igen gyakori, és ott nagy állományai vannak.
Magyarországon már másodszor került védettség alá, ugyanis egy időre lekerült róla ez a védelem, mert nem volt ismert állománya. Aztán a Tiszántúlon Debrecen után Pocsaj térségében fedezték fel újra, majd igazi botanikai szenzáció volt a Kis-Sárréten a 2000-es évek elején fellelt több ezer töves állománya.
A Kis-Sárréten Mezőgyán és Zsadány határában élnek legnagyobb állományai, de szálanként Biharugra és Körösnagyharsány határában is előfordul. Július végén, augusztus elején virágzik, a nyári, sárgára aszott pusztában már messziről feltűnik ez a másfél-két méter magasra megnövő növény.
Jól tűri a száraz körülményeket, de az erősen szikes területeket már kerüli, inkább a vastagabb termőrétegű, sztyeppesedő hátakon fordul elő. Tipikus legelői gyom, tehát ott marad meg állománya tartósan, amely területet legeltetik, a jószágok pedig messzire elkerülik a már említett tűskés mivolta miatt.
A hazánkban védett öldöklő aszatot a legkönnyebben úgy tudjuk megkülönböztetni a többi aszatfajtól, ha megnézzük a szárát, amely rokonai többségével ellentétben nem tüskés. Halványrózsaszínű, fészkes virágzata pedig nagyon vonó a rovaroknak, de leginkább a lepkék kedvelik.
