Völgyi vándorlások a Keleti-Mecsekben

A felsorolt látványosságok felkeresését a rövid téli nappalokon gyors tempóban egy napba is belesűríthetjük, de érdemes inkább egy egész hétvégét eltöltenünk a térségben. A Réka-kunyhó előtt tornyos tetejű esőbeálló rejt kör alakú étkezőasztalt, mellette foglalt, megbízható vízhozamú forrás csörgedezik. Az épületben egy étkezőhelyiséget, egy konyhát és két szobát találunk, amelyekben emeletes ágyakon összesen 10-12 fő szállhat meg. A cserépkályha és az étkezőben elhelyezett kandalló mellett a falra rögzített díszítőelemek - magashegyiség túrák fotói és kellékei - teszik hangulatossá a kissé sötét épületbelsőt. Elektromosság természetesen nincs, de az erdő mélyén úgyis a gyertya és a petróleumlámpa a leghangulatosabb világítóeszköz.

Keleti-Mecsek

Az ország déli részén önmagában árválkodó Mecsek észak felől nézve vitathatatlanul egy dombvidék képét mutatja, ahogy belesimul az alacsonyabb térszínbe. Az ellenkező oldalon már jóval markánsabban különül el a Baranyai-dombságtól. Legmagasabb tömbjei éppen itt, a déli szegélyen emelkednek - erre találjuk a 600 métert meghaladó csúcsokat, köztük a Zengőt (682 m). Ezek kissé aszimmetrikusak: északról a Mecsek fokozatosan dombsági magasságúvá alacsonyodó hegyvidéke, dél felől meredekebb lejtők határolják őket. A Keleti-Mecsek csaknem egésze tájvédelmi körzet. „Csupa csúcs” felszínén nem találunk fennsíkokat, jellemzőek viszont a hosszú, mélyen bevágódott völgyek, amelyeket sok apró oldalvölgy kísér. A temérdek vízfolyás alaposan felszabdalta a hegységet, ezért hosszú hegyhátakat, és itt-ott környezetükből kiemelkedő bérceket találunk.

Megdöbbentő látványokat, extrém földtani képződményeket ne keressünk errefelé: a Keleti-Mecsek bájáért a hatalmas bükkösök és a patakok zúgóitól látványos völgyek a felelősek. És persze a hangulatos zsákfalvak: Kisújbánya és Óbánya is a környező, terjedelmes bükkösöket hasznosító üveghutaként kezdte „pályafutását”. Mindkettő meseszép környezetben, szűk völgyek aljában épült, takaros kialakításuk pedig egykori sváb lakóik emlékét őrzi.

A Réka-kunyhó felé

Túránkat Mecseknádasdról kezdtük, s innen indultunk a Réka-völgy végén álló kulcsosházhoz. A falut Óbányával összekötő aszfaltúton kezdtük a kényelmes vándorlást, erről kell az első patakátkelési lehetőségnél balra fordulni, hogy nekivághassunk a hosszú patakkövetésnek. A piros kereszt jelzés hétvégi házak között indul, és már az első métereken érezni, hogy alighanem kevesen és ritkán vetődnek erre. Az ösvény helyenként elvész, az őszi avartakaróban nem mindig egyértelmű, a patak melyik partján is kellene lennünk, de igazából van olyan széles a völgyalj, hogy megfelelő csapást találjunk. Az Öreg-patak kezdetben egyre szűkülő völgyét alacsony gerincek szegélyezik, a lombjukat vesztett fák közt beszűrődik a napfény, látni az oldalról kísérő hegyhátak tetőszintjét. A térkép tanúsága szerint a mellénk szegődő vonulatok nem érik el az 500 méteres magasságot.

A széles patak lépten-nyomon keresztezi utunkat, de szerencsére a víz által lerakott kövek mindig segítenek megfelelő lépést találni. Persze kora tavasszal jóval kalandosabb kihívásokat állíthat elénk a vízfolyás, ahogy a hóolvadástól megáradt vize végigvágtat az itt-ott alámosott mederben. Mivel a hegyoldalban nincsenek sziklaalakzatok, a völgyaljon elszórtan heverő kőtömbök is a patak vadabb időszakairól árulkodnak, ahogy medréből kilépve, széltében kitölti a rendelkezésére álló teret.

Ilyenkor azonban csak az avarszőnyeg fedi be a talajt. A völgy fölső szakaszán sűrű fiataloson vág át az ösvény. A fülünket újra és újra megütő röfögés jelzi, jelentős számú vaddisznó találhatott menedéket errefelé. Az egyik ijedtében menekülve csaknem „elütötte” csapatunk első tagját, ahogy megrémülve áttrappolt az ösvényen.

Végül néhány fenyőfa és a tisztássá terebélyesedő völgy jelzi, hogy megérkeztünk a végállomáshoz: a hegyoldal tövében ott sárgállik a Réka-kunyhó. Hideg, téli idő lévén mázlink volt, hogy egy másik társaságot váltottunk a kulcsosházban, mivel így a kályhában és a kandallóban lobogó tűz fogadott minket. Pár lépésre a háztól, a lombtalan fák mögött, már feltűnik a Zengő hívogató sziluettje. A másik irányban Kisújbánya és Óbánya, valamint a köztük húzódó rövid, de meseszép völgy kereshető fel.

A Keleti-Mecsek esszenciája

Másnap reggel a kék négyzet jelzés emelkedőjének vágtunk neki Kisújbánya felé. Ahogy az előző napon is, szinte kizárólag bükkösökben mozgunk a túra során. A Somos-hegy nyugati nyergéből leereszkedve a falu kiterjedt legelőinek egyikére érünk: miután az üveggyártásnak a 18. század végén befellegzett, a lakók tehéntartással és tejtermékek készítésével kezdtek foglalkozni.

Kisújbánya főutcáján a patak csordogál végig, jó minőségű utat csak a falu felsőbb részeiben találunk. A Keleti-Mecseknek nagyjából a közepén bújik meg az apró település, amelyet a szocializmus évtizedeiben igyekeztek ellehetetleníteni. Csaknem teljesen elnéptelenedett, ma pedig elsősorban turisztikai funkciót tölt be. A hűvös, sötét völgybe télen alig-alig süt be a nap, mégis maradásra csábító, kellemes helyen érezhetjük magunkat. A faluközpont mellett apró büfét találunk, a mellette elhaladó aszfaltúton fölfelé kaptatva pedig elérhetjük a Cigány-hegy kilátóját. Az autóútról a sárga jelzésre, jobbra térve gyalogolhatunk föl az 524 méter magasan álló toronyba. Ne várjunk vad, hegyvidéki panorámát: körös-körül szelíden hullámzó tájat láthatunk.

Persze a látvány így is kifejezetten szép. Sűrű erdők fedik a Mecsek lankáit, a Keleti- és a Nyugati-Mecsek közti mélyedés végén, a távolban feltűnik a Villányi-hegység alacsony gerince is. Délnyugat felé a legszebb a táj: a Nyugati-Mecsek legnagyobb magasságú vonulatainak végén ott ül a Misina tévétornya, mögötte hosszú gerincek bújnak elő egymás takarásából. A közeli Zengő csúcsa is feltűnik.

Kisújbánya főutcáján visszafelé kanyarogva lényegében már megkezdjük a völgyi sétát, de csak az utolsó ház elhagyása után lépünk be a természetbe. Az Óbányai-völgy szépsége - rövidsége ellenére - messze túlmutat a Mecsek tájképi adottságain. Az út egy gyönyörű bükkös fedte, helyenként szurdokká szűkülő, meredek falú völgyön kalauzol végig, amely földtani képződményeinek köszönheti hírnevét és népszerűségét. Röviddel a völgyséta kezdetét követően már hallhatjuk is azt a jellegzetes zúgást, amelyet a víz alábukásakor szokott adni. A Ferde-vízesés neve csak félig igaz: a patak félrebillent kőzetrétegek 10-20 centis magasságú padjain bucskázik le, de sokkal inkább zúgó, mint vízesés. A ferdeségért a pados mészkőrétegeket oldalról ért tektonikai nyomás felelős, amely kibillentette a kőzetet eredeti helyzetéből.

Nem sokkal távolabb átmegyünk egy hídon, majd leereszkedünk a patak mellé. Itt is érdemes megállni, és szemügyre venni a Csepegő-sziklát. A hegység mélyéről a felszínre lépő víz szén-dioxid-tartalmának jelentős része elillan, és ezzel a benne oldott mésztartalom elkezd kiválni. Forrásmészkő keletkezik, amely ezen a szakaszon hosszan kíséri a patakmedret. A sziklafal alját a víz kimossa, a mészkőtömbök így a patakmederbe zuhannak. A Csepegő-sziklára a hegyoldal forrásaiból érkezik a víz. A kis vízesés alatt amúgy kiterjedt, nyáron fürdőzésre csábító, hűs, természetes medence található.

A völgy alsóbb szakaszain szintén találunk kisebb-nagyobb sziklalépcsőket, amelyeken a patak sebesen átzubog. Helyenként ezeknél is szépen feltárul a mészkő pados szerkezete. Végül a barátságos környezetben kialakított Pisztrángos-tavaknál érkezünk meg Óbánya szélére. A falut gyönyörű, tornácos házai, rendezettsége, valamint domborzati adottságai miatt a településmarketing szempontjából jól csengő „magyar Svájcként” is szokás emlegetni. Központjából a zöld kereszttel jelzett turistaúton vághatunk neki a Réka-völgyet északról kísérő gerincnek. (A zöld háromszögön érdemes felkeresni Óbánya kilátóját, amelynek teraszáról hosszában csodálhatjuk meg a valóban impozáns fekvésű, egyutcás községet.) A turistaút egy mély vízmosást kísér, majd a gerincen egy vadászházhoz érkezik. Innen mi már sötétben, ismét vaddisznókat riogatva ereszkedtünk vissza a Réka-völgybe, hogy felkeressük a reggel magára hagyott menedékünket. A megtett kör a Keleti-Mecsek esszenciája: sváb eredetű falvaival, szelíd kilátásaival és patakzúgástól hangos, bükkösös völgyével a legjellemzőbb keresztmetszet a tájvédelmi körzet szépségeiről.

Zengő

A Réka-kunyhóban megszállva kötelező felkeresni a 692 méter magas Zengőt, a Mecsek legkiemeltebb pontját. A forrás mögötti völgy meglepően szép, természetes erdőt rejt. Az elhalt, kidőlt fák a természet rendje szerint az erdőaljon hevernek, néhol a völgyoldalban emelkedő ösvényen is akadályként fekszenek. Középkorú, oszlopcsarnokszerű bükkösben taposunk a Zengő északi tövében futó erdészeti feltáróútig, ahonnan a túra legmaradandóbb szakasza veszi kezdetét.

A hegy oldalába érkezve hirtelen meseszép, ránézésre hosszabb ideje érintetlen bükkösben emelkedünk. Egészen fiatal és ősöreg bükkök ölelésében kapaszkodunk a fárasztóan meredek ösvényen, közben pedig hátrapillantva végigmérhetjük a Réka-völgy hosszú mélyedését. A fönt álló geodéziai mérőtorony, ahogy az már csak lenni szokott, átok és áldás egyben. Egyfelől erdő borította hegycsúcsaink között szép számban akadnak olyanok, amelyekről csak ezek a betonhengerek jelentenek kitekintési lehetőséget. Másik oldalról viszont leromlott állapotuk merészséget kíván azoktól, akik a „felmenni tilos és életveszélyes” ellenére mégsem maradnának le a panorámáról: a rozsdamarta fémemeletek sötétjében csikorgó, nyirkos létrákon közlekedni felér egy rémálommal. Valóságos fellélegzés, ahogy a tetőre érve megnyílik a táj.

A Zengő esetében sajnos csak részben nyílik, a felnövekvő erdő lombkoronaszintje ugyanis több oldalról meghaladta a torony magasságát, így lényegében csak nyugat-délnyugat felé gyönyörködhetünk a mecseki erdővidékben. A Misina alatt ott terpeszkedik Pécs, az ellentétes oldalon Komló lakótelepeit láthatjuk. A szomszédos Hármas-hegy már a Keleti-Mecsek része, tetején a jégelhárító rendszer radarépülete fehérlik. A legrövidebb utak innen Pécsváradra és Hosszúheténybe vezetnek. Ha csomagjainkat előrelátó módon a házban hagytuk, távozás előtt még egyszer belevetjük majd magunkat a Mecsek végtelen bükköseibe.

A cikk megjelent a Turista Magazin 2017. novemberi számában.

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.