Vulkánkavalkád a Novohrad–Nógrád Geopark felvidéki oldalán

Somoskő híres várából szépen rálátunk a 8 km² területű, Magyarországon és Szlovákiában elterülő „Medves-laposra”, Európa legnagyobb bazaltfennsíkjára, a tájegység egyik névadójára. De itt álljunk is meg egy pillanatra! Az Észak-magyarországi-medencék középtájához tartozó Medves-vidék értelemszerűen a magyarországi részre korlátozódik, holott ha valahol, hát itt valóban mesterséges a határ, gondoljunk csak a már éppen Szlovákiához került somoskői várra, pár méterre a magyarországi falu szélső házaitól.

A földtani azonosság miatt a tájegységet szokás Nógrád–Gömöri-bazaltvidéknek is nevezni, ugyanakkor a határ túloldalán található hegyeket a nem túl régóta használatos Cseres-hegység elnevezéssel illetik. Egyszóval nemcsak vulkán-, de névkavalkád is jellemzi e tájat. Mi több, egyes szakemberek a történelmi Bolhád nevet szeretnék visszavezetni erre a Cserhát, a Mátra és a Bükk „mögött”, azaz e hegységektől északra lévő, de a Gömör–Szepesi-érchegységtől délre elterülő, különleges földrajzi térségre, amelyen a magyar akadémiai tájbeosztás és a Szlovákiában érvényben lévő geomorfológiai felosztás szerint több nagytáj és középtáj osztozik. Véleményük szerint ez a táj egyedi és különös arculatú, a környezetétől markánsan elkülönülő, önálló középtáj. Ráadásul Anonymus a Gesta Hungarorumban nagy valószínűséggel ezt a Nógrád és Gömör között meghúzódó domb- és hegyvidéket illette a Bolhád (Bolhadu) névvel. Annyi bizonyos, hogy nagyjából ezen a területen jött létre hazánk második, a táj különleges földtani és felszínalaktani értékeit központba állító geoparkja, amely ráadásul határon átívelő kezdeményezés.

A macskakő nyomában

Somoskő szimbolikus pontja az egész tájegységnek.

A vártól pár lépésre található a világszenzációnak számító bazaltömlés, amely szabályos bazaltoszlopaival talán a környéken a legszebben tárja fel egy vulkáni kürtő belsejét. Somoskő helyzete is különleges, hiszen csak a legújabb kor vívmánya, hogy a faluból – a határt keresztezve – csak úgy fel lehet sétálni az impozáns romokhoz.

Somoskőújfalu és Somoskő azon ritka települések közé tartoznak, amelyek a trianoni döntést követően, a határrevízió során visszakerültek Magyarországhoz. Dr. Krepuska Géza orvosprofesszornak, a kor európai hírű fülészorvosának voltak ugyanis itt birtokai, s mit ad Isten, a csehszlovák–magyar határszakasz részletes kijelölését intéző bizottság egyik fontos angol tagját éppen egy igen súlyos fülbetegség támadta meg akkoriban. Így sikerült az orvosnak rábeszélnie páciensét, hogy az antantbizottság tagjai szálljanak ki a helyszínre, és nézzék meg saját szemükkel a két színmagyar falut. Az orvosprofesszornak természetesen köze volt Nógrád egykori „aranyához”, a bazalthoz is. Ha a bazaltról kevesebben is hallottak, a macskakövet mindenki ismeri. A hígan folyó, alacsony szilíciumtartalmú lávák viszonylag gyors lehűlése során keletkezett bazalt az 1800-as évek első felében, a nagy vasút- és közútépítések korában került a figyelem középpontjába mint kitűnően hasítható, egyenletes kopású, ugyanakkor nagy szilárdságú kőzet, amely kockakő formájában valósággal berobbant az akkori építőiparba. A medvesi bazaltbányászat fontosságát jól mutatja, hogy nemcsak a Monarchia városainak utcái épültek az innen származó bazaltból, hanem a kő egészen Párizsig és Londonig is eljutott.

Így történt, hogy a környék bazalt- és szénbányáinak jogát – köztük a várral szomszédos Macskalyuki-kőfejtőét, a legnagyobb medvesi bányáét is – a bizottság meghagyta magyar tulajdonosaiknak, akik egészen a második világháborúig használhatták és fejleszthették azokat, továbbá vám- és illetékmentesen hozhatták Budapestre a sötétszürke macskakövet.

A bányászat egyik központja a beszédes nevű, Salgóbánya melletti Eresztvény volt, amely a bazaltvulkán 2–3 millió évvel ezelőtti, szakaszos működésének eredményeképpen létrejövő Medves-fennsík peremén található ott, ahol a leggazdaságosabb volt a bányanyitás.

Korábban lovas kocsin, később egy erre a célra épült siklón ide „eresztették” le a környék nevezetes bazaltbányáiból a követ, ahol átrakodták az innen induló, keskeny nyomtávú kőszállító vasútra, amely a somoskőújfalui kőtörőbe és az országos vasúthálózathoz szállította az értékes építőanyagot. Bár volt idő, amikor Eresztvény körül is tíz bánya működött egyszerre (ezek egy részét fűzi fel az Eresztvényi Látogatóközpont mellől induló Eresztvényi bányák tanösvény), a legnagyobb bányák – köztük a Macskalyuk kőfejtője is – a mai Szlovákia területére estek. A Somoskő várától mintegy 2 km-re található Macskalyuki-bányában az 1920–30-as években 1500 embert is dolgozott. A folyamatos műszak miatt a bánya közelében egy egész bányásztelepülés jött létre saját bolttal és iskolával – az egyes épületek maradványai a mai napig kivehetők a burjánzó növényzetben. A macskakő azonban a közhiedelemmel ellentétben nem a Macskalyuki-bányáról kapta a nevét, hanem német gyökerű tükörszó, ugyanis idegen nyelvekben, így a németben is, a macska szót előtagként gyakran használják kissé gúnyos, kicsinyítő jelleggel.

Ajnácskő, hol a történelem a mesével összefolyik

De most már hagyjuk el a határsávot! A Macskalyuki-bányától egy kellemes túrával, a Pogányvár bazaltplatójának keresztezésével juthatunk át Ajnácskőre (Hajnáčka), amelyet jeles földrajztudósunk, Hunfalvy János a címben szereplő, elragadtatással teli mondattal jellemzett. Valóban mesebeli látvány a falu közepén található, a házak fölé mintegy 75 m-rel magasodó sziklaszirt, amely szintén egy erózió által kipreparált kürtőkitöltés.

A szomszédos Sőreg (Šurice) határában található Bagolyvár ugyan a település szélén található, de legalább ennyire impozáns látvány.

Ajnácskőn is az egykori vulkán belsejét látjuk, benne a megkövesedett lávával, amely körül a puhább, a vulkáni törmelékszórás során keletkezett krátert lepusztította az erózió. Ajnácskő minden bizonnyal a Kárpát-medence egyik legfestőibb falva, amely megérdemelné, hogy a geopark – a két látogatóközponttal is rendelkező magyarországi résszel ellentétben kissé elmaradottabb – szlovákiai részének központja legyen. Egy geoparkban számos olyan földtani, felszínalaktani értéket találunk, amelyeknek nem csupán tudományos és oktatási jelentőségük van, de ritkaságuk vagy pusztán esztétikai értékük miatt ökoturisztikai vonzerővel is bírnak. Tökéletes példája ennek Ajnácskő és térsége, ahol nemcsak a kőbányászat fényes múltját ismerhetjük meg, de világszinten is egyedülálló kürtőkitöltéseket és vulkáni kúpokat testközelből tanulmányozhatjuk.

Ajnácskő várából mára nem sok minden maradt, a kilátás azonban valóban pazar. Lényegében egy negatív lenyomatot látunk: ami ma magas, az régen éppenséggel alacsony volt.

Hatalmas, az Etnához hasonló rétegvulkánok itt nem működtek, hanem az egykoron itt hullámzó tengerben leülepedett lazább kőzetekre, illetve az azokban kialakult völgyekbe ömlött ki a bazalt. Mivel az így felszínre kerülő vulkáni kőzetek jóval ellenállóbbak voltak a környezetüknél, jóval kevésbé pusztultak le az idők során (míg adott esetben a tektonikai mozgások során ki is emelkedtek), illetve megvédték a közvetlenül alattuk lévő üledékes összleteket is.

Mintegy 4,7 millió évvel ezelőtt az egykori kürtőből egy 600 × 800 méteres területre folyt ki a láva, amely egyes helyeken a 30 m-es vastagságot is eléri. A Pogányvár egyik legnagyobb földtörténeti érdekessége ugyanakkor a fennsík peremén található sziklák között rejtőzik.

Az egykori völgyeket kitöltő lávafolyamok későbbi tektonikus mozgások eredményeképpen kiemelkedtek. Az így létrejövő hegyek széléről a puhább, üledékes kőzeteket idővel „elmosta” az erózió, az így a fennsík peremére kerülő vulkáni kőzetben pedig repedések jöttek létre, amelyek mentén a szélső tömbök lecsúsztak a meredek lejtőn. A turistaút által is érintett, látványos peremszéli sziklaalakzatok alatt hatalmas kőtengerek maradtak fent, a lecsúszó oszlopok között pedig hasadékbarlangok jöttek létre. Nem is akármilyenek! A Pogányvárnál 31 (!) felmért, nem karsztos barlang található, köztük Szlovákia második leghosszabb nem karsztos barlangjával, a 182 m-es Oszlopos-barlanggal (egyik barlang sem látogatható). Persze nem csupán Ajnácskőről jó a kilátás, a hegyek ölelésében fekvő, meseszép falura talán a Pogányvár oldalában, a turistaút mellett található Tilicsről (Tilič) nyílik a legfestőibb látvány.

Ajnácskőtől északra és keletre a Hegyes-kő, a Zaboda-kő és a fenséges Ragács látható. A Zaboda-kő egy lávaár maradványa, amely a szomszédos Hegyes-kő vulkánjából ömlött ki. A Zaboda-kőnél a lávaár egy része is lepusztult már, így alakult ki a Zaboda-kő elkülönülő, apró „fennsíkja”, amelynek széleit – hasonlóan a szomszédos Pogányváréhoz – meredeken alázuhanó sziklafalak és vastag bazaltoszlopok alkotják. Bár a várból nem látszik, a Zaboda-kő mögötti Szár-kőt is fontos megemlíteni, hiszen a meglehetősen elszigetelt hegycsúcson akár 50 m magasságot is elérő, a csúcs környékén majdnem merőlegesen álló, gyönyörű bazaltoszlopokat találunk, amelyek a kürtőben lassan kihűlve vették fel látványos, oszlop formájukat.

A Ragács megint más: ez se nem bazaltplató, se nem kürtőkitöltés. A kevésbé szakavatott szemnek ugyanakkor egyből feltűnik a csúcs közelében, hogy itt más a sziklák anyaga és textúrája. A Ragács csúcsát salakkúp alkotja összesült bombákkal, salakkal és lávafoszlányokkal.

Nagyon könnyen találhatunk itt olyan lyukacsos, ezért meglehetősen könnyű, fekete köveket, amelyeket megvizsgálva egyértelmű, hogy az a levegőbe repült, gázzal és levegővel átjárt láva megszilárdulásával jött létre (ezért könnyű). De a jóval nagyobb sziklák, az ún. vulkáni bombák is lyukacsosak a hegytető környékén, ami szintén a láva magas gáztartalmáról és a vulkánosság explozív jellegéről tanúskodik.

A heves vulkáni folyamatok eredménye a Ragács látványos, mintegy 9 m mély, függőleges exhalációs kürtője is közvetlenül a csúcs alatt.

Az Ajnácskő környéki vulkánokat egy szép túrával akár egy nap alatt is felfedezhetjük.

Csevice, ősmaradványok, kaláka és román kori templom – Ajnácskőtől a Medvesaljára

Az Ajnácskő feletti dombról Almágy (Gemerský Jablonec) felé tekintve meglepően szelíd táj bontakozik ki a szemünk előtt, amelyet az Almágy feletti dombtetőn álló, román kori templom képe ural.

A templom egyrészt 88 db, növényi ornamentikájú, festett mennyezeti kazettájáról, másrészt névadó szentjeiről, Szent Abdonról és Szennenről híres. A perzsa ifjak a legenda szerint hadifoglyokként kerültek Córdoba városába, ahol a helyi keresztények kiváltották őket a fogságból. Téríteni kezdtek, és tisztes temetést adtak a kivégzett vértanúknak – ezért haltak mártírhalált Rómában.

Mivel a tájegység bővelkedik természeti látványosságokban, ne csodálkozzunk, hogy az alattunk csordogáló Gortva közelében két további különlegességet is rejt e vidék. Ajnácskő Csevicepuszta (Šťavica) nevezetű falurészében szépen felújított ivókút őrzi a szebb napokat megért ajnácskői fürdő emlékét.

A 10–12 °C-os, kénes ásványvizet adó kutakhoz régen fürdő- és ivókúrára egyaránt jártak. A kihelyezett információs táblák szerint Ajnácskő pezsgő savanyúvizét sok korabeli szakíró híres fürdőhelyek (Parád, Borszék) minőségi gyógyvizéhez hasonlította . Ennek fényében nem meglepő, hogy itt a réten, ebben a gyönyörű természeti környezetben, rálátással a környező vulkáni hegyekre egykoron több fürdőépület is állt.

A fürdő építésének pontos dátuma nem ismert, annyi bizonyos, hogy 1843-ban már állt, s valószínűleg Suffert György, az első fürdőmester s egyben helyi kocsmáros építtette az első fürdőépületeket, amelyek aztán a Kemény család tulajdonába kerültek. 1870-re minden adott volt, hogy híres fürdőhellyé váljon: volt egy szálloda, kocsma istállóval és kocsiszínnel, táncmulatságokra alkalmas díszterem, sétányok a fürdő körül, nem utolsósorban pedig kiváló kirándulóhelyek a környéken.

A víg, táncmulatságokkal tarkított fürdőéletnek az 1890-es években lett vége. Egyrészt 1889-ben megnyílt a ma is üzemelő, Rimaszombathoz közelebb eső csízi gyógyfürdő, amely valamennyire biztos, hogy elszívta a közönséget, de a bezárásban a nem megfelelő tulajdonosi hozzáállás is szerepet játszhatott. 1910-ben az épületek nagy részét lerombolták, mára ezekből semmi nem látszik. 2018 tavaszán helyi összefogás keretében kitisztították a kutakat. Ma egy kellemes pihenőhely várja az utazókat információs táblákkal, és természetesen a kút kiváló minőségű vizét is feltétlenül érdemes megkóstolni.

A vulkánok és a rajtuk található, fokozottan védett erdőrezervátumok megismerését követően érdemes a magyarlakta Medvesalja felé venni az irányt. A mindössze hat településből álló, határon átnyúló mikrorégió megújulásába igazán különleges módon csatlakozhatunk be, ha nem ódzkodunk egy kis saras munkától. Lelkes önkéntesek segítségével, a Medvesalja Társulás és Egyházasbást (Nová Bašta) önkormányzatának vezetésével, a Felvidéki Fürdőépítő Kaláka keretében építik és szépítik ugyanis a helyiek az Egyházasbásttól 4 km-re, festői dombok és erdők között található Mogyorós-kút környezetét (bővebb infó: medvesalja.eu).

Ha pedig egy igazán különleges szállásra vágyunk, irány Bed&More Pogányvár fogadó, ahol a Káli-medencéét idéző, rusztikus hangulatban lesz részünk. Reméljük, a Kárpát-medence szintjén is különleges táj mellett a hasonló összefogások egyre több hazai természetjárót vonzzanak majd ebbe a páratlan tájegységbe.

A cikk a Turista Magazin 2020 júniusi számában jelent meg.