Jéggel, hóval és sárral kellett megbirkóznunk, hogy megkerüljük a Börzsöny kalderáját, de a téli díszletbe öltöztetett táj pompája megérte a küzdelmet.
Vannak olyan teljesítménytúrák a naptárban, melyek múltjuk, népszerűségük, vagy éppen nehézségük miatt tűnnek ki a sorból. A múlt szombaton 16. alkalommal megrendezett börzsönyi vulkántúrára mindhárom állítás igaz. De ezt, csak azok tudhatják igazán, akik olyan körülmények közt teljesítették a 42 km-es távot, mint amilyet az idei december is tartogatott.
A mára legendásnak számító „vulkán” minden évben több száz túrázót és terepfutót vonz, akik élményt, vagy kihívást keresnek hazánk egyik legszebb vidékén. Sokan évről évre visszajárnak erre a rendezvényre, mint ahogy két túratársam is, akikkel ellentétben én első alkalommal álltam idén rajthoz. Korábban sokat hallottam erről a túráról, melynek történetei az ember és a természet már-már heroikus küzdeleméről szóltak, ahol a célba érés több mint sportteljesítmény, inkább a túléléshez hasonlatos. Idén úgy döntöttem, hogy ennek valóságáról - mert a terepi kihívások adottak voltak - magam is megakarok bizonyosodni, vagy inkább a szépségéről, mert a táj, az útvonal és az időjárás is ezzel kecsegtetett.
A túra rajtja és célja is a királyréti turistaszálló volt
A királyréti rajtban annak ellenére kezdtem magamat zöldfülűnek érezni, hogy a terepet és a Börzsöny téli kihívásait már más túráimról jól ismertem. Nevezés közben olyan szavakat csíptem el egyik-másik tapasztalt vén rókától, hogy: „ez kemény lesz”; „durvább lesz, mint tavaly”; „fent nagy a hó”; „örülök, ha meglesz a szintidő”. Ezeket hallva azon kezdtem aggódni, hogy az elmúlt hónapokban kényelemhez szokott testem fogja-e bírni az egyébként tényleg keménynek ígérkező utat. Lehet, hogy tényleg olyan nehéz lesz, mint ahogyan azt regélik? Egy ismerős terepen mégsem érhet nagy meglepetés - gondoltam magamban -, és túratársaimmal megkezdtük a hajnali pirkadatban a Nagy-Hideg-hegy első ostromát.
Első ellenőrző pont. Ekkor még mindenki friss és üde volt
Nem kellet sokat emelkednünk a Taxi-nyiladékban, hogy az olvadt és koszos, latyakos havat a tél igazi tiszta fehérleple váltsa, melyben a köd és a táj szinte eggyé válik, és ahol a mozdulatlan csend tapintható. A hegyoldalban vezető széles és jegesre taposott ösvényünket a magasság egyre szűkebb és mélyebb fehér barázdára cserélte, melyet előttünk haladó úttörőink törtek és tettek kényelmesé, s amely jócskán megkönnyítette számunkra a haladást. Lábaim csak vittek, gondolataim pedig elkalandoztak a békés tájban.
Felmenet Nagy-Hideg-hegyre a sífelvonó mentén
A reggeli zsongás teljesen elhalt. A harsány beszélgetések elcsendesedtek, majd elnémultak. A futók kapkodó léptei lelassultak és hosszúra nyúltak a Nagy-Hideg-hegy meredek kaptatóján. Csak a cammogó szuszogás és a párát lehelő halk lihegés hallatszott tompán a felhőben álló hegytető csendjében. Ebben a rengetegben - melyre ekkor még a zord, szürke ég is ráült - csupán a turistaház lelket melegítő kis pilácsa hirdette közel s távol a környék egyetlen bújóhelyét. Ezt tudván a kis sárga fény még hívogatóbban árasztotta a menedék biztonságot jelentő meleg és meghitt hangulatát. Itt volt az egyik ellenőrző pont is, ahol kis pihenő beiktatásával nemcsak frissítettem magam, hanem bevártam lemaradt társaimat is.
Nagy-Hideg-hegyi turistaház
A Nagy-Hideg-hegyet és Csóványost összekötő hegygerinc jelenti a miocén kori vulkán beszakadt kalderájának déli oldalát. Ha fehér a tél, a meredek, szakadékos északi oldal felől átbukó légáramlat látványos alkotásokat készít a hegyháton. Most is megcsodálhattuk a helyenként méteres hódűnéket és a szél által fára festett téli jeleket, melyek gyönyörűségükön túl a természet erejét és változatosságát is hirdetik.
Csóványos felé
Még a megtört, előre kitaposott hóban is fárasztó volt a csúszkálós haladás, de ugyanakkor gyönyörködtető is. Az elvarázsolt téli rengeteg díszletében a fehérre meszelt fák közt úgy magasodott elénk a Csóványos fagyos tornya, mint a tél szellemének jeges palotája. Ezúttal a zúzmarával és zimankóval bélelt kilátóba nem volt miért felkapaszkodni. Magasságát ezúttal olyan ködbe vesző fehérség ölelte, melyben a távol és a közel fogalmai ismeretlenek és értelmetlenek. Ezt a világot a földön is el tudtuk képzelni, ahol hasonló tejfátyol várt ránk az ereszkedésben. A föld szintjén is csupán a bójaként álló fatörzsek törték meg körülöttünk az időtlennek tűnő fehér teret, és azok is csak azért, mert elhaladtunk mellettük. Nélkülünk minden öröknek és mozdulatlannak tűnt volna.
Csóványos fagyos „palotája"
Ezt a téli dimenziót a Magosfa alatti ereszkedés lassan egy színesebb és változatosabb térré változtatta, ahol az évszak még kevésbé tudta kiterjeszteni hatalmát. A Fekete-völgyben pedig már inkább a sáré volt a főszerep, ahol a hó csak ímmel-ámmal tudott ellenállni az enyhébb időjárásnak. Ebben a kényelmetlen latyakos csúszkálásban alig vártam, hogy visszaérjek a magasabban fekvő területekre, ahol a haladás nemcsak kényelmesebb, de sokkal szebb is volt.
Kapaszkodás a Fekete-völgyből a Jancsi-hegyre
A Jancsi-hegyre felérve visszatértünk a tél birodalmába, de ezúttal némi kilátást is engedélyezett a téli légkör. Az erőlködéstől elszokott és elmerevedett lábaimról a figyelmemet a panorámába csíkokat húzó kék ég látványa feledtette, mely szemet kápráztató színes horizontot festett a fehérben ragyogó föld és a szürke hófelhők közé.
Egy időre úgy tűnt, még a nap is kisüthet a kaldera nyugati gerincén, és a Börzsöny egyik legszebb panorámájával ajándékoz meg minket, ami a Jancsi-hegytől egy izgalmas hullámvasutazással egészen a Salgóvárig tart. Ez a vulkán peremén haladó keskeny ösvény érinti Holló-kő természetes sziklaperemkilátóját is, ahonnan páratlan látványt nyújtottak a Magas-Börzsöny és a beszakadt vulkán északi irányba leszaladó hegygerincei.
„Négy éve tradicióból nyomom a vulkánt rövidgatyában" - mondta Csipi (Takács Krisztián), aki a Holló-kőnél modellt is állt a csodálkozóknak
Már a távnak több mint a felénél jártam, de a terepfutók még mindig sorra előzgettek. A lassabban haladók - és köztük én is - alig győztek félreállni a vékony ösvényt szegélyező magas hóban a sorra érkező futók elől. Elengedni a gyorsabbat, számomra nem csupán előzékeny gesztus. A mögöttem közeledő frusztráló csoszogását inkább elengedem, mielőtt türelmetlen lépteit a tarkómon érezném. Nincsen ezzel semmi baj. A gyorsabb menjen, és engem is engedjen a lassabb, de ilyen távon már igen fárasztó a hátra-hátra figyelgetés, amibe már a nyakam is kezdett elfáradni, mire a Salgóvárhoz értem.
Salgóvárnál
A szürke felhők és a köd kezdett némi panorámát engedni a Magyar-hegy oldalában. A kilátást egyszerre töltötte meg a fehér tél és a nap által távolban megfestett hegyek és erdő színei, melyek egy másik, időben még messzi évszakot idéztek.
Kilátás a Magyar-hegy oldalából
A havas hegyoldalban való ereszkedést saras csúszkálások váltották, majd az utolsó métereken szinte bezúdultunk a Magyar-völgybe. A fékezős lejtmenet talán még fárasztóbb volt, mint a hegymászás, és ezt tagjaim is görcsös merevséggel jelezték. Számomra nagyon jókor jött a hegy lábánál felállított frissítőpont, de ahogy elnéztem egyik-másik túratársam arcát, ezzel nem csak én voltam így.
Ezen a ponton szétrázódott csapatunk újra összeállt, és a beszélgetés és a közös léptek ritmusa kicsit pihentette a fáradságra való koncentrálást. A Nagy-Hideg-hegy újbóli megmászásának már a gondolata is nyűgös volt. A hegyoldalban megtett fáradt léptek pedig kimondottan fásultak.
A Magyar-völgyből nekiveselkedtünk az utolsó mászásnak
Pár lépést kihagyva pihentem a meredekebb és csúszós részeken. Ekkor volt csak módom a déli irányból újból előbújó kilátás megcsodálására, amit addig a bakancsaimra szegezett tekintetem észre sem vehetett. Alaposan megkínzott a mászás, ezért a másodjára is megpillantott Nagy-Hideg-hegyi turistaház még többet jelentett, mint a reggeli órákban. Ez már a célegyenest jelentette.
Kilátás a Börzsöny déli hegyeire
Felértünk utolsó hegyünkre, de a Királyrétig tartó csúszós ereszkedés még bőven tartogatott erőpróbát. Társaimra a csúszásgátló szegecses gumitalppal együtt is várt még egy-két kicsúszás és esés, de ezek szerencsére nem voltak komoly balesetek. Sötétben és kimerülten, a fejlámpák bólogató fényében értünk le a királyréti célba, ahol büszkeséggel töltött el minket a 10 óra 40 perces szintidőnk, ami esetemben kimondottan jónak volt mondható az aktuális fizikai állapotom és a terepi viszonyok tekintetében.
Nagy-Hideg-hegy másodjára
Rengetegen voltunk a túrán, futók és gyalogosok egyaránt. Ezen a tényen - mikor nem a tájat csodáltam, vagy zsibbadó tagjaimmal foglalkoztam - monoton lábemelgetésem közben elméláztam. Minek köszönheti ez a túra a sikerét? A szervezők (Börzsöny Akciócsoport) népszerűsége bizonyosan közrejátszik ebben - akiket legtöbben a TV-ből „Hazajárósokként” ismernek -, akiknek népszerűsége az elmúlt évek színvonalas ismeretterjesztő műsorainak köszönhetően töretlenül ível felfelé. De nem csupán a jó cégérről van szó. Ezen a túrán több minden összejátszik, amitől a legjobb hazai teljesítménytúrák közé sorolhatjuk a „Vulkánt”. A látnivalókkal és élményekkel teli útvonal, a kihívásra csalogató táv és a decemberi időpont - mely szerencsés esetben olyan tájjal lep meg bennünket, amit csak itt a Börzsönyben élhetünk át - együttesen alkotják az élményt, melyben sokan sok mindent találhatnak, és csak rajtunk áll, mit kapunk tőle.
A Börzsöny Vulkántúra útvonala
Kapcsolódó cikkek:
