Égbenyúló, hófödte hegycsúcsok, elképzelhetetlen helyekre épült kolostorok, imamalmot forgató, mantrázó szerzetesek, szélben lobogó, színes imazászlók. A misztikus Zanszkár Földünk talán egyik legtitokzatosabb vidéke, ahol eldugott, régi, omladozó kolostorok Kőrösi Csoma Sándor emlékét őrzik, aki nemcsak kiváló tudós, hanem kitartó gyalogló is volt.
A tudós vándor
Baktay Ervin orientalista, író 1928-ban ladakhi utazása során, lovas emberek és helyi vezetők kíséretében kutatta fel Kőrösi Csoma egykori emlékeit. A világ tetején című könyvét olvasva határoztam el, hogy eljutok a főként buddhisták lakta vidékre, a Himalája hegyei közé. A különleges helyszín magyar vonatkozása, a tudós Csoma legendás élete, példaértékű munkája pedig még vonzóbbá, fontosabbá tette az utazást. 2011-ben a Csoma Szobája Alapítvány önkénteseként jutottam el Zanglába, amely egy civilizációtól távol eső település Zanszkár vidékén, Ladakh déli részén.
A 3600 méteres tszf. magasságban, a Zanszkár folyó völgyében fekvő falu feletti hegytetőn buddhista palotaerőd található. Ebben az épületben lakott Kőrösi Csoma Sándor keletkutató és nyelvész 1823-24-ben, 16 hónapon keresztül, különösen nehéz körülmények között. A többszintes, lapos tetejű, elhagyatott épületben 2008 óta minden nyáron magyar önkéntesek tevékenykednek, hogy az omladozó palotát megmentsék a teljes pusztulástól. Csoma 1823 nyarán Ladakh „fővárosából”, Lehből, helyi vezető és teherhordó öszvérek segítségével déli irányba indulva, kilenc nap alatt jutott el Zanglába.
A magashegyi, kopár környezetet, a nehezen járható ösvényeket és a korlátozott ellátást tekintve ez ma is rendkívüli teljesítménynek számít. Az általa bejárt útvonal ma is kérdéses, hiszen a Zanszkár völgyében leginkább télen, a befagyott folyón lehet eljutni Zangláig. A távolság 150 km, útközben nincs lehetőség utánpótlásra, és a tájékozódás sem egyszerű feladat. Baktay nem ezt a bizonytalan útvonalat választotta, hanem Lamayurun keresztül indult útnak. A Padum-Lamayuru útvonal mára egyre népszerűbb a turisták körében, az ösvény könnyen követhető, szélsőséges viszonyokra nem kell számítanunk. Több útleírás áll rendelkezésre, leginkább öszvéres expedíciókra tervezett útszakaszolásokkal.
Időutazás Csoma korába
Zanglában lépek rá a túraútvonalra, s hátam mögött egyre távolodik a palotaerőd fehér épülete. Néhány kilométer után, Pidmo falunál kelek át egy betonhídon a rohanó Zanszkár túlpartjára. Ladakh a világ egyik leglassabban változó vidéke. Az eldugott, apró szórványtelepüléseken a zanszkári életforma alig változott az elmúlt évszázadokban, így útközben megtapasztalom Csoma korának viszonyait. Távol a nyugati civilizáció zajától, információáradatától, itt minden nyugodt és csendes. Tökéletes környezet a meditáláshoz, elmélkedéshez. A ladakhi kultúra a tibeti buddhizmus egyik formája, amely az elzártság és nehéz megközelíthetőség miatt még eredeti formájában maradt fenn. Úton-útfélen derékmagasságú, akár száz méter hosszú imafalakkal (mani-fal) találkozhatunk. Hagyományos, vörösesbarna gyapjúból készült ruhát viselő idős emberek kezükben imamalmot forgatnak.
A ladakhiak lapos tetejű, vályogból épült, egyszerű házakban élnek. Szárított jaktrágyával fűtenek, mert a fa ritka és ezért túl értékes. Egész nyáron a földeken dolgoznak, hogy elegendő élelmük legyen a hosszú, hideg, zord télen, mikor elzáródnak a külvilágtól. A családok rendszerint egy gyermeket buddhista kolostorba (gompa) adnak. A hagyományos életben az utóbbi évtizedekben a modernizáció jelei is felbukkantak; sok családnak van már tévéje, bár az áramellátás csupán napi néhány órára korlátozott. A gyerekek estefelé indiai szappanoperákat bámulnak, közben pedig gyorslevesnek való száraztésztát eszegetnek.
Ladakhi tea útközben
Hanumil sátorozóhelyen megpihenek, mikor éppen turistacsoport érkezik lovas emberekkel. Változatos terep következik a Zanszkár folyó partja mentén, majd hosszú, sziklás, omladékos szakaszokat leküzdve, fáradtan jutok fel az első hágóra, a 3950 méter magas Parfi-lára. A la tibeti szó, hágót jelent, ahol imazászlókkal teleaggatott, elhullott állatok koponyájával, csontjaival díszített kőhalom, obo található. Bár még csak túrám elején tartok, az obónál hálát adok a hegyek és a természeti erők szellemeinek, hogy óvnak utamon, és segítenek a nehézségek leküzdésében. Keskeny, kacskaringós ösvényen, csenevész növények között ereszkedek le egy folyó szűk és mély völgyébe.
Másfél óra múlva fáradtan érkezek meg Snertse táborhelyre, amely egy patak ligetes partján fekszik. Másnap a patak szűk, meredek völgyében haladok felfelé, majd szélesebb, homokos mederben gyalogolok órákon keresztül, aztán nekivágok egy köves, vízmosásos emelkedőnek. A kövek között csordogáló vízből iszok, aztán néhány méterrel feljebb régóta oszlásnak indult szamár tetemébe botlok. Felérek a 4720 méter magas Hanuma-lára, alattam mély völgy, szemben a távolban zöldellő oázisként Lingshed település látszik. A hosszú, cikkcakkos ösvényen, súlyos terheket cipelve, lovak botorkálnak felfelé. Végre lefelé indulhatok, könnyen haladok a törmelékes lejtőn.
A völgy alján egy teázó (teatent) sátorponyvája alatt megpihenek és édes, tejes teát (chai) iszok. Néhány óra múlva érem el Lingshedet, ahol gabonaföldek, keskeny öntözőcsatornák és lapos tetejű házak között jutok a lejtős hegyoldalra épült buddhista kolostorig. Kb. 60 szerzetes él a lépcsőzetesen elhelyezkedő épületegyüttesben. Idős, gelugpa (a sárga süveges rendhez tartozó) szerzetes mutatja be a szentélyt, majd sós, jakvajas tibeti teával kínál. Csoma is ezt fogyasztotta zanszkári útja során, campával, vagyis árpaliszttel keverve, amely a ladakhiak egyik legfontosabb élelme. A családi szálláshelyeken (homestay) általában csapatit (lepény) és rizst kapok, különféle zöldségekkel és lencsével. Kedvencem a hagyományos, ízletes, leggyakrabban zöldségekkel töltött tésztagombócuk, a momo.
Hágókon át Lamayuruig
Az estét a hatalmas hegyek sziklafalai között megbújó kis faluban, Skyumpatában töltöm. Sátramból hihetetlen kilátás nyílik a völgyre. Szállásadóm tibeti barna kenyeret hoz vacsorámhoz, amely olyan kemény, hogy csak teába mártogatva tudom elfogyasztani. Meredek szerpentinnel kezdem a reggelt, aztán néhány órán át haladok dimbes-dombos, vízmosásokkal szabdalt terepen a Sengge-la felé. A meredek, köves hegyoldalon lassú lépésekkel haladva, levegőért kapkodva érek fel az 5000 méter magas hágóra, ahol sztúpára kötözött színes imazászlókat szaggat a szél.
Határtalan lelkesedéssel szívom magamba a körülöttem kitárulkozó látványt. A magaslatról hosszan gyalogolok lefelé egy völgyben, útközben átkelek néhány kisebb, sebes folyású patakon, közben hosszú szőrű, legelésző, jámbor jakok mellett haladok el. Már alkonyodik, mikor elérem Photoksart. A sziklafalak árnyékában, a Zanszkár mellékfolyójának magas, meredek partján elterülő falu látványa lenyűgöző. Poros, piszkos helyiségben helyi családnál vacsorázok, közben csangot (házilag erjesztett, savanykás árpasör) kortyolgatok. A következő napon lassú, egyenletes tempóban mászok fel a 4800 méter magas Sirsir-lára. A különféle színekben tündöklő hegyek és a tiszta, kék ég kontrasztja lélegzetelállító.
Leereszkedek az ösvényen a Yapola folyó völgyébe, ahol széles, köves úton gyalogolva érem el Hanupattát. A út innentől egy mély szurdokvölgyben halad, majd aszfaltozott úton, hosszú menetelés után érkezek Wanlába. A faluban megmászom a sziklás hegyoldalt, amelynek tetején a gompa áll, amely Lamayuru alkolostora. A falu földes utcáján vörös ruhás, fiatal szerzetes krikettezik falubéli fiúkkal. A 3730 méter magas Prinkiti-lán keresztül holdbéli tájra, ún. badlandre (száraz, félszáraz, agyagos, homokos vidékek lepusztulásformája) érkezek. Utam végén a hatalmas hegyek közti kisebb dombon álló gompa misztikus látványa fogad. Lamayuruban Ladakh egyik legrégebbi és legnagyobb buddhista kolostora található, mintegy 150 ott élő szerzetessel. Lamayuruból tömött, rozoga buszon zötykölődve jutok el Ladakh központjába, Lehbe. Ladakh ma már nem olyan elzárt vidéke a világnak, a nyugati civilizáció hatására állandóan változik, de a hegyek között, eldugott falvakban még átélhetünk pillanatokat Csoma idejéből.
Tippek a nagy kalandhoz
A 3500 méteres tszf. magasságban fekvő Lehbe legegyszerűbben Delhiből repülővel juthatunk el. Néhány napos akklimatizálódás után a Leh-Kargil-Padum útvonalon iránytaxik (shared jeep) vagy az olcsóbb, zsúfolt buszok közül választhatunk. Padumból a naponta 1-szer közlekedő helyi busszal juthatunk Zanglába 1-2 óra alatt (kb. 40 rúpiáért).
A nyári hónapok a legalkalmasabbak a túrázáshoz, a Himalája magas vonulatai ugyanis ritkán engedik át Ladakhba a nyári monszunt, tehát csapadék alig várható. Éjszakánként hideg lehet, a hőmérséklet a magasabb hágókon fagypont alatti értékek körül mozoghat. A túra technikailag közepes szintű, nehézséget a 3-5000 méteres tszf. magasság miatt a ritkább levegő (kevesebb oxigén) okozhat. A Zangla-Lamayuru közötti kb. 120 km-es út során 9 hágót kell leküzdeni. A táv 5-10 nap alatt teljesíthető. Sátorhelyek, illetve ún. homestayek (kb. 100-150 rúpia) rendszeresen találhatók az útvonalon. Élelmet, csokoládét, üdítőt útközben sok helyen vásárolhatunk. Elegendő mennyiségű vizet vigyünk magunkkal, a bátrabbak ugyanakkor kulacsaikat a források vagy patakok vizéből is feltölthetik. Saját tapasztalat alapján szükséges felszerelés: 45 l-es hátiszák; bakancs; softshell kabát; túranadrág; túrabot; könnyű, szélálló sátor; melegebb hálózsák; gázfőző; napszemüveg; magas faktorú naptej; víz; energiaszelet; fényképezőgép és napelemes akkumulátortöltő.
Hasznos weboldal: http://csomasroom.kibu.hu/
A cikk a Turista Magazin 2013. áprilisi számában jelent meg.
