Zöld utakon a Pilis és Visegrádi-hegységben

Az ünnepek elteltével lassan mindenki kezd visszaállni a megszokott hétköznapi kerékvágásba, és az egyhangú, fagyos januári napokat számolgatva gondol a következő vakációra. Sokan a négy fal között próbálják kibekkelni a telet, mondván kint hideg van és rossz idő, kirándulni, sportolni majd csak tavasztól lehet, addig pedig még az újévi fogadalom megvalósítása is várhat: miszerint idén többet mozgunk és egészségesebben élünk.

Van egy kiváló tippünk azok számára, akik e sorok után magukra ismertek, de azoknak is, akiket a télies körülmények eddig sem rettentett el a terepi élményszerzéstől. Ennek a mozgásra ösztönző felfedező tematikának a neve „Pilis-Visegrádi Zöld Túramozgalom”, ami hét különálló útvonallal, összesen közel 100 km-en keresztül járja be hazánk egyik legkedveltebb, egyben legváltozatosabb vidékét. A Pilist és a visegrádi hegyeket sokan csak nyári díszleteiben ismerik, pedig letisztult téli állapotukban is rengeteg élményt tartogatnak. Ne legyünk hát lusták, ne halogassuk a túrázást, tapasztaljuk meg a mozgás örömét és a táj szépségét télen is.

Első zöld utunk alkalmával a Szentendrét és Visegrádot összekötő, alig több mint 15 km-es útvonalat fogjuk bejárni, ami a Pilis és a Visegrádi-hegységben kanyargó, illetve a túramozgalmunk tematikájában szereplő hét zöld jelzésű turistaút egyike. Hasonlóan más jelvényszerző túrákhoz itt is kódok és bélyegzőlenyomatok begyűjtésével igazoljuk az adott táv lejárását, amit esetünkben tetszőleges irányból és időkorlát nélkül lehet teljesíteni.

Mindezt az igazolófüzetünkbe rögzítjük, amely egyben az itinerünk is, azaz a terepi mankónk, ami elsősorban az igazolópontok megtalálásában segít. Nézzük hát, milyen látványos helyekre kalauzol el minket a „Pilis-Visegrádi Zöld”, amely nemcsak keresztül kasul járja be a vidéket, de szinte az összes főbb nevezetességét is érinti.

Ez alkalommal Szentendre északi határából, még pontosabban a Szarvashegytelep nevű buszmegállótól induló zöld sáv jelzéseket fogjuk követni. Tekintve, hogy mai túránk végpontja Visegrád, érdemes a kiindulópontot a 870, 876 vagy 878-as számú busszal megközelíteni. A jövőben a többi zöld utunk is A-ból B-be fog tartani, ami a közlekedés szempontjából valóban nem olyan kényelmes, mint egy körtúra esetében, de a vidék felfedezése, valamint környezetvédelem szempontjából kimondottan előnyös.

Túránk első mozzanata a kód felírása, amit vagy a Szentendre felől érkező buszmegálló hátuljában álló faoszlopon, vagy a szemközti megállóban találjuk. Ezt követően indulhat a menet a hegység belseje felé, azaz északnak tartva, a Kövecses-hegy oldalában emelkedünk az országút mellet fekvő Hegytető pihenőhöz.

Mondhatni eseménytelen emelkedésben, fokozottan védett természetvédelmi terület mentén érjük el a pihenőt, ahol máris begyűjtjük újabb kódunkat, amit a három egymás melletti infótábla egyikén találunk. Innen csupán egy lejtmenetes kilométert kell megtennünk a nagy múltú Pilisszentlászlóra, híres királyaink egykori vadban gazdag vadászterületére. Ezt a már bronzkorban is lakott települést eredetileg Kékesnek hívták.

Mai nevét az 17. század legvégén hajdani uralkodónk tiszteletére, Szent Lászlóról kapta, amikor a török megszállás alatt lerombolt és elnéptelenedett falut újjáépítették. III. Endre királyunk 1291-ben vadászházat építtetett a jelenlegi templomdomb tetejére, amit nem sokkal később a pálos rendnek adományozott. A szerzetesek kolostorrá alakították az épületet, ahol többek között Nagy Lajos és Mátyás király is megfordult. Sajnos ez az épület a török hódoltság alatt teljesen elpusztult, helyén ma a Szent László király nevét viselő katolikus templom áll.

Pilisszentlászló több túraútvonal csomópontja, többek között az Országos Kéktúra is áthalad rajta. Itt minden földi jót megtalálunk, amit egy vándor útja során megkívánhat. Találunk itt közértet és kocsmát, akár szállást is, illetve a falu délnyugati hegyoldalában a Kis Rigó vendéglőben kényelmesen meg is ebédelhetünk. Így nem csoda, hogy a turisták egyik kedvenc helye, ez a nem mellesleg festői környezetben fekvő, pompás hegyekkel körbevett kis település, ahol a lakosság jelentős része napjainkban is hűen őrzi szlovák identitását.

Pilisszentlászlótól továbbra is lejtmenetben követjük a zöld jeleket egy széles földúton, és immáron túránk hatodik kilométerét járjuk. A falu határában nyílt területen legelőket és szántókat mellőzve közelítjük meg az előttünk húzódó hegyekkel és völgyekkel tagolt erdőséget. Innen látszik csak igazán, hogy a festői falut, hogyan ölelik körül az egykori vulkánok 400-500 méteres maradványai. A Delmár-kúti-dűlőt követően elhagyjuk az utolsó házakat is, majd kisvártatva a Bánya-hegy alatt egy meredek völgyszoros peremén leereszkedünk az Öreg-Pap-hegy oldalába.

Fokozottan védett területen járunk, ahol hatalmas – itt már matuzsáleminek számító – bükköket is megcsodálhatunk, de ahogyan rátérünk a hegység és egyben hazánk egyik leghangulatosabb hegyi ösvényére egy csapásra megváltozik a táj és vele együtt a növényzet. A Spartacus-ösvény egy szűk, „egyemberes” ösvény, amely gyakorlatilag szintben, hullámzás nélkül tekereg végig a Visegrádi-hegység zegzugos bércei közt. Az 1930-as években létesített, főként vadászati célokat szolgáló ösvényt sokáig nem lehetett látogatni, 2015-ig pedig a természetvédelemre hivatkozva zárták el a turisták elől.

A hegyoldalban tekergő vékony ösvény nem különösebben kényeztet minket panorámával, de amikor a Spartacus keresztez egy kopár, sziklás lejtőt, bámulatos kilátást kapunk a mély völgyeket kibélelő erdőkre, a Duna völgyére és a Szent Mihály-hegyre. A meredek, helyenként szinte szakadékszerű hegyoldalak mellett a hegység vulkáni múltjáról árulkodó andezit-sziklatornyokkal és az ilyen tájat kimondottan kedvelő muflonokkal is találkozhatunk.

A Spartacus-ösvény mindkét végpontján tábla figyelmezteti a túrázókat az ösvény veszélyeire. Nem kell megijednünk, mert különösebben nem nehéz a terep, de valóban belátónak kell lennünk saját fizikai állapotunk és az időjárási tényezőkkel kapcsolatban. Az ösvény télen is fantasztikus túraútvonal, de jeges és csúszós időben nem ajánlott a bejárása. A balesetek elkerülése érdekében a meredek és kitett hegyoldalban vezető szűk nyomvonalon mindig fokozott figyelemmel keljünk át, és vigyázzunk túratársaink épségére is! Ami a lényeg, hogy itt a terepet nem leküzdeni, hanem élvezni kell. Egy száraz téli túranapon pedig csodálatos élményt nyújt.

A meredek oldalban kanyargó ösvény végül egyre laposodó részekben folytatódik, majd végül fokozatosan sűrűsödő erdőben már kiszélesedve, a hegy nyergén éri el a Jenő-kunyhót. Ezt a bárki számára szabadon használható egykori vadászkunyhót még anno Horthy Miklós építtette testvérének Jenőnek. Az erdészet szándékosan nyitva hagyja ennek az erdei menedéknek a vasajtaját, hogy megelőzzék a korábban tapasztalt sorozatos feltöréseket, ugyanakkor ez lehetőséget biztosít a túrázóknak a nomád körülmények megtapasztalására.

A bükkök rengetegében álló kis faépület kimondottan hívogató idillt sugároz. A benti állapotokról ugyanez már nem feltétlenül mondható el, bár kályhát, sparheltet, néhány használati eszközt is találunk benne. Viszonylagos tisztaság és a penészmentes falak jelzik, hogy vannak, akik rendszeresen használják a kunyhót, és valamennyire karban is tartják. A fekhelyként szolgáló matracok viszont aligha csábítják az embert alvásra. Esetleg, ha lennének fapriccsek, amelyekre rá lehet tenni a polifoamot és hálózsákot, akkor lényegesen komfortosabb lenne ez az egyébként még jócskán megmenthető kis épület. Túránk kódját az ajtó felett találjuk!

Kanyargós utunk a kiránduló családok kedvenc úti célja felé, a látványos zúgóiról és pisztrángos tavairól ismert Apát-kúti-völgybe vezet, ahol többek között a fenyveseiről híres Bertényi Miklós Füvészkertet is megcsodálhatjuk. Ezt a szakaszt is még Spartacus-ösvénynek hívják, de mi valójában nem ereszkedünk le teljesen a völgy aljába – ha csak nem teszünk kitérőt a fent említett látnivalókért –, hiszen a hosszú lejtmenetes szakaszt követően a zöld jelek nyugatnak fordulnak a Mátyás-hegy oldalába. Kis felmenet után felérünk a hegynyeregbe, és ha nem szegte kedvünk az emelkedés, érdemes még egy kis kerülővel továbbkaptatni az eredeti útvonalunktól alig pár száz méterre található Bánya-tető-kilátóhoz.

Egy fákkal szegélyezett tisztás szélén pillantjuk meg a néhány éve épült kilátót. Elsőre is szembetűnő tény, hogy az építmény gyakorlatilag a fák koronájába lett beleépítve, így jogosan vetődik fel bennünk a kérdés, hogyan lehet innen kilátni. Aki felkapaszkodik a masszív faszerkezetre, és figyelmesen elolvassa a kihelyezett táblákat, azok választ kapnak a kérdéseikre. Nem tervezési hibáról van szó. A kilátó egyszerre enged betekintést a lombkorona élővilágába, ugyanakkor a Visegrádi-hegység belsejére is. A páratlanul szép Dunakanyarra, illetve a szemközti Börzsönyre inkább a szomszédos dombtetőről láthatunk rá.

Visszatérve a zöldre, már csupán két kilométerre vagyunk első „Pilis-Visegrádi Zöld” utunk végállomásától. Ennek a szakasznak az igazolókódját a kompállomáshoz közeli aluljárónál álló táblán keressük. Innen pár lépésre vannak a buszmegállók is, ahonnan Esztergom vagy Budapest irányába indulnak a távolsági járatok. Mielőtt viszont hazafelé vennénk az irányt, csak rajtunk múlik, mi fér bele még Visegrád felfedezéséből. Érdekesség, látnivaló itt akad bőven, melyek akár egy egész napos programot is kitesznek. Ezért, ha nem is mindent egyszerre, de egy-két nevezetességre megéri időt szakítani.

Reméljük, hogy ötletet és kedvet adtunk a Pilis és Visegrádi-hegység téli felfedezéséhez, ami jó túraruházattal ebben az időszakban is kényelmes és élvezetes időtöltés lesz. Ne habozzunk kihasználni a napsütéses túranapokat, de egy kis köd vagy csapadék se riasszon vissza minket a tereptől, hiszen a természet minden időben szép, a mozgásért pedig már önmagában megéri kimozdulnunk. Tarts velünk a következő „Zöld úton” is, ami szintén érdekes helyekre fog elnavigálni.