Keresés eredménye

Klasszikusok másképpen – népszerű útvonalak újragondolva

A kirándulószezonnak rég vége, a hó is elolvadt, nem lesznek nagy tömegek az erdőkben a hétvégén. Éppen ezért olyan túrákat válogattunk a Természetjáró kínálatából, amelyek népszerű, klasszikus kirándulócélpontok körül vezetnek, de a jól ismert útvonalakat nem szokványos, félreeső látnivalókkal színesítik.

2024.11.30.

Látványos hegyi ösvények – II. rész

Az erdős hegyi tájak látványvilágába harmonikusan illeszkedő, szűk ösvények panorámáikkal és olykor sziklákat kerülgető, izgalmas vonalvezetésükkel nemcsak látnivalókat összekötő útszakaszokként, hanem teljes értékű kirándulócélpontokként is megállják a helyüket. Kétrészes válogatásunk második listáján újabb látványos hegyi ösvényeket gyűjtöttünk össze.

2024.08.16.

Csillagles és városnézés a Budai-hegység tetején

„De éjszaka mit látsz a tájból?” – szól a racionális, egyben laikus kérdés, egy mondatba sűrítve az éjszakai túrázás (vélt) korlátait. Pedig az éjjeli természetjárás van olyan érdekes, mint a nappali, csak nem érdemes túlzásba vinni, mert akkor tényleg unalmassá válhat. A szemünk helyébe ugyanis egyéb érzékszerveink lépnek, és az erdő sem olyan unalmas, mint amilyennek a fényviszonyokból kiindulva gondolnánk.

2024.08.09.

Öt szuper túra a főváros környéki hegyekben

Ezúttal arra vállalkozunk, hogy olyan Budapest környéki túrákat mutassunk be a Természetjáró kínálatából, amelyek a „kihagyhatatlan látnivalókat” nem a szokványos irányokból érik el, és kevésbé ismert látnivalókkal is ötvözik.

2024.04.07.
Panorámatúra a Budai-hegyekben

Panorámatúra a Budai-hegyekben

A fővárosiak zöld szigete, a Hármashatár-hegy turisztikai ráncfelvarrásának köszönhetően méltó vetélytársa lett a Normafa – János-hegy – Hűvösvölgy hármasnak. Ne álljunk meg a Virágos-nyeregnél, mert azon túl is értékes gyöngyszemeket találunk.

Tovább

Hóvirágos, tavaszváró túrák

Talán még korai hatalmas hóvirágmezőket vadászni az erdők mélyén, de a tavaszias idő sok helyen előcsalogatta már a tavasz hírnökeit. A Természetjáró kínálatából olyan útvonalakat ajánlunk, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján jó eséllyel láthatjuk az apró fehér virágokat.

2024.02.07.

Budai hegyek piros útján - II. rész

Ez a változatos túra évszaktól függetlenül is kiváló családi program vagy a hegység bebarangolását, megismerését jelentő felfedezőút lehet. A piros útvonal látnivalói külön-külön is megérnek egy kirándulást, ugyanakkor egyben lejárva egy kisebb vándorútként is tekinthetünk rá.

2024.01.15.

Egy eldugott Kossuth-emlékmű a Budai-hegyekben

A Normafa lejtőjének alján, távol a forgalmas ösvényektől egy különleges emlékmű bújik meg a fák között. Mi történt közel kétszáz éve Zugliget egyik leghíresebb fogadójában, és mi köze van mindehhez a főváros első Kossuth-emlékművének?

2024.01.15.

Túraajánló fenyőfákkal

A téli időszak sötét, hideg szürkeségében üde színfoltot adnak a zöldben pompázó tűlevelűek, amelyek a keresztény ünnepkörben az örök élet reményét szimbolizálják. Túraajánlónkkal gyantaillatú, nyugalmat árasztó fenyvesekbe invitálunk benneteket.

2023.12.21.

Budai hegyek piros útján

E roppant változatos táj számtalan értékét bemutató túraútvonala évszaktól függetlenül is kiváló családi program vagy a hegység bebarangolását, megismerését jelentő felfedezőút lehet. Az útvonal látnivalói külön-külön is megérnek egy kirándulást, ugyanakkor egyben lejárva egy kisebb vándorútként is tekinthetünk rá.

2023.12.01.
Budapest rejtett ösvényein: a Sas-út

Budapest rejtett ösvényein: a Sas-út

Tenczer Gábor 2023.11.06

Kevesen ismerik ezt az utat, pedig van itt minden: panorámák, orom, barlang, szakadék, sőt bunker és labirintus is. A Széchenyi-hegyről induló, az Ördög-orom panorámagerincén és a Sas-hegy rezervátumán át a BAH-csomópontig tartó útvonal az egyik leglátványosabb fővárosi sétaút, ideális egy őszi napra.

Tovább

Látványos hazai sziklás kirándulóhelyek

Magyarországon számos furcsa formájú szikla meredezik a hegyeink gerincén, melyeket az erózió faragott ki a különböző kőzetekből az évmilliók alatt. Most öt érdekes sziklaformációt mutatunk be túratippekkel. Szubjektív válogatás következik.

2023.08.28.