Keresés eredménye

Vadregényes arborétum a visegrádi hegyek között

Visegrád környékének népszerű kirándulóhelye az Apát-kúti-völgy, ahová hétvégenként nagyon sokan látogatnak el. A Telgárthy-rét felett azonban szerényen megbújik egy arborétum is, égig érő fenyőkkel, hangulatos sétautakkal és egy szépséges kis szurdokkal.

2025.03.24.

Hegycsúcstól a folyóig – Dobogókőtől Visegrádig a kéken

Az Országos Kéktúra 16. szakasza Dobogókő és Visegrád között vezet. Kényelmesebb kirándulóknak mindenképpen ez az irány javasolt, míg a mászás szerelmeseinek a Visegrád-Dobogókő irány lehet kedves, összesen 1200 méternyi emelkedővel. A túra a Báró Eötvös Loránd Menedékháztól indul, de ne szaladjunk ennyire előre.

2025.03.19.

A Dunakanyar legszebb panorámái

Megtaláltuk azt a zebegényi körtúrát, ahonnan legalább öt kilátópontból szinte minden irányból megcsodálhatjuk a Duna szalagját és a mögötte húzódó hegyeket, ezért méltán bekerülhet a legszebb panorámákkal bíró hazai túrák közé. A zavartalan kilátások miatt pedig érdemes még a teljes lombosodás előtti időszakot elcsípni.

2025.03.08.

Kvíz: Mennyire ismered a Dunakanyart?

A Dunakanyar az ország egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, ahol a gyönyörű tájakon túl természeti és kultúrtörténeti érdekességek sokasága várja a látogatót. Ebben a kvízben teszünk egy virtuális sétát a Dunakanyarban, és közben Váctól Esztergomig kérdezősködünk.

2024.09.06.

Honnan kapta a nevét a Dunakanyar egyik legszebb kilátópontja?

Nehéz rangsort állítani, hogy honnan a leglátványosabb a Dunakanyar, de az biztos, hogy a Prédikálószék nyújtotta panoráma dobogós helyen végezne. A Visegrádi-hegység népszerű kilátóhelyén sokan megfordulnak, de azt már kevesebben tudják, miért nevezik éppen így. Szerinted, honnan jön a Prédikálószék elnevezés?

2024.08.29.

Indiánok, hajótöröttek, fantomszigetek és a halálos barackok – a Dunakanyar szigetei

Az ismeretlen helyek mindig is izgatták az ember fantáziáját. A civilizáció térhódításával alig akad már felderítetlen és lakatlan földterület, mégsem kell teljesen lemondanunk az érintetlen vadon élményéről, sőt, alig 40 kilométerre a fővárostól már elszigetelt partokra tehetjük a lábunkat. A közkedvelt Dunakanyarban tucatnyi sziget és zátony található, melyeken jellemzően máig a természet az úr. Mielőtt evezőt ragadnánk, érdemes egy kis kultúrtörténeti utazással kezdeni a felfedezést.

2024.08.05.
A Visegrádi-hegység egyik legjobb Dunára néző panorámapontja

A Visegrádi-hegység egyik legjobb Dunára néző panorámapontja

Joó Annamária 2024.08.04

Innen nyílik a Visegrádi-hegység keleti peremének legteljesebb panorámája, és nem túlzás azt állítani, hogyha felmegyünk a Vörös-kőre, soha nem felejtjük el, amit onnan látunk. A Tahiból induló körtúra különlegességét az emelkedők és lejtők parádés váltakozása adja, amihez azért kell a kondi. Nem sétagalopp, de mindenképpen megéri.

Tovább
A Dunakanyar járatlan ösvényein Királyréttől Verőcéig

A Dunakanyar járatlan ösvényein Királyréttől Verőcéig

Hidvégi Brigi 2024.06.21

Nehéz a Dunakanyarban olyan kiránduló-útvonalat találni, ahol nem futsz bele lépten-nyomon túrázókba, de úgy tűnik, nekünk most mégis sikerült. Királyréttől csorogtunk le Verőcére patakvölgyeken keresztül, és még egy levendulást is útba ejtettünk.

Tovább

Kálváriajárás a Börzsönyben

Szenvedésről szó sincs, ájtatosságról is csak annyi, amennyit mi viszünk bele, ugyanakkor ez a börzsönyi keresztekhez elnavigáló jelvényszerző túra bemutatja számunkra a táj kevésbé ismert és hangulatos részeit.

2024.04.25.
Túra Zebegény festői templomához

Túra Zebegény festői templomához

Hidvégi Brigi 2023.11.25

Nem túlzás Zebegényt a Dunakanyar egyik, ha nem a legszebb településének nevezni. A község apró, mégis rengeteg látnivalóval szolgál, a környék túraútvonalairól és a gyaloglás közben kínálkozó panorámáról nem is beszélve. Mi Visegrádról indultunk, hogy a Dunán keresztül, a Julianus-kilátóból körbenézve, a Remete-barlanghoz vezető utat leküzdve, végül a zebegényi templomnál pihenjünk meg.

Tovább
Kalandok és panorámák a Dunakanyar legszebb hegyén

Kalandok és panorámák a Dunakanyar legszebb hegyén

Konfár Tibor 2023.11.21

Az idei ősz utolsó napsütéses szombati napjára egy kellemesnek ígérkező erdei sétát terveztünk Nagymarostól Zebegényig, keresztül a híres Szent Mihály-hegyen. Úgy éreztem, ezzel nem lehet mellélőni: Dunakanyar, Julianus-kilátó, Remete-barlang, csodálatos környék, pazar panorámák. Azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy milyen kalandok várnak ránk ezen a népszerű kirándulóhelyen.

Tovább

A Búbánat-völgyön innen és azon túl

Esztergom környékének egyik legszebb kirándulóhelye a Búbánat-völgy. Mindez egy verőfényes kora őszi napon hatványozottan igaz, ráadásul a tavakat egy olyan túrára fűztük fel, amely a környék egyik legszebb kilátópontját is érinti.

2023.09.10.