Ma már egyre többször hallani arról, hogy idegenhonos hüllők tűnnek fel a hazai tavakban, folyókban vagy épp a kertben. Miért baj ez, mi az oka a jelenségnek, és mi történik akkor, amikor egy idegenhonos hüllőfaj kikerül a kontroll alól?
A teknőst többször is látták már a tatabányai Csónakázó-tóban, de most először készült róla fotó. Az agresszív, idegenhonos fajnak nem ez az első hazai felbukkanása.
Gondos előkészítés után egy fokozottan védett területre helyezték ki a rákosi viperákat a Fertő mentén, így a kipusztulással veszélyeztetett faj újabb esélyt kapott.
És a teknősök? Téli álmot alszanak, vagy valami más történik velük ilyenkor?
Eddig kizárólag házi kedvencként, otthon tartott teknősfaj kivadult példányára bukkantak a Közép-tiszai Tájvédelmi Körzetben, ami nem biztos, hogy jó hír, hiszen ennek az újonnan megjelent idegenhonos fajnak a természetes környezetben történő előfordulása sok kérdést vet fel.
Észak-Amerikában honos, kifejlett aligátorteknős sütkérezett a Morgó-patak dunai torkolata előtt. A harapós teknősnek is nevezett hüllőfaj a hazai természetes vizekben nagy veszélyt jelenthet a békákra, halakra és vízimadarakra is. Fontos tehát a befogásuk, és egy állatkertbe való eljuttatásuk.
A mocsári teknősök szaporodási időszaka májusban kezdődik és júniusban rakják le a tojásaikat, de meglepő módon már április elején is találkozhatunk aprócska teknősökkel. Ők a kései fiókák, akik a tojásban vészelték át a telet.
Zoológiai szenzáció történt a vadasparkban: egy nőstények lakta terráriumban vipera jött a világra.
A fokozottan védett hüllő hazánkban csak foltszerűen fordul elő.
Egy hatalmas hálórendszert építettek ki a szakemberek a Kiskunságban a fokozottan védett viperák visszatelepítési területe felett, amely a tervek szerint hatékonyan távol tartja majd a kígyókra éhes ragadozókat.
Magyarország egyik legkevésbé közismert gyíkját, az alföldi pusztákon élő, egzotikus színezetű homoki gyíkot hozták ki az Év Hüllőjének. De vajon mi állhat a „választása” mögött, és mit lehet tudni erről a különös állatról?
Magyarország hüllőfaunájának egyik unikális, a világszerte elterjedt vakondokgyíkfélék rendkívül fajgazdag családjának egyetlen hazai képviselője főként egymástól erősen izolált, foltszerű állományokban él. Jól tűri az emberi zavarást – a budapesti Sas-hegyen is előfordul –, ám annyira félénk természetű, hogy a veszély legapróbb jelére azonnal kereket old. Nem lehetetlen megpillantani, de szerencsére azért jócskán szükségünk lesz.
A fali gyík az ember közelében leggyakrabban felbukkanó gyíkfaj. Akár a kertben is egész csapatnyi élhet belőlük, az amatőr természetbúvárok legnagyobb örömére.
Fokozottan védett hüllőfajunk egyelőre még az igazak álmát alussza a föld alatt, de a védelmükért dolgozó szakemberek már nagy munkában vannak. Egy hatalmas hálórendszert építettek ki egy viperák lakta gyep felett, ami távol tartja majd a kígyókra éhes ragadozókat.
A görög és mór teknősök már téli álomba merültek, hogy nyáron jó eséllyel bízhassunk a szaporodásukban.
A hüllők és a kétéltűek sem a fagyokat nem bírják, sem táplálékot nem találnának maguknak télen. Mit csinálnak akkor?
A hüllők szeptember végén már a teleléshez készülődnek, ezért olyan réseket, üregeket keresnek, ahová behúzódhatnak a hideg hónapokra. Erdei siklók egy kisebb csapata egy igali házban talált magának alkalmas telelőhelyet. Az ott élő család azonban nem örült a szokatlan társbérlőknek.
Két olyan helyen találkoztak a veszélyeztetett fajjal, ahol eddig még sosem látták.
A minap egy internetes bejegyzésben egy fura kis teknős fotója tűnt fel. Egy fiatal aligátorteknősé, amely a fotó alá írt szöveg szerint a Délegyházi-tavaknál bújhatott ki a tojásból. A vörösfülű ékszerteknősről már biztosan tudjuk, hogy szaporodik nálunk. Vajon most már egy újabb idegenhonos fajról is elmondhatjuk ezt?
A napokban egy fiatalember számára ismeretlen állat határozását kérte egy internetes csoportban. Egy hüllőét, amit viperának nézett, és ezért leforrázta azt. Nem vipera volt, rézsikló. De ebben az esetben ez mindegy is. Az ember nem önt le forró vízzel egy élő állatot.
