Bugacról nem épp a nyüzsgés jut eszébe az embernek, sokkal inkább a mozdulatlan homokpuszták világa, pedig ha időt szánunk rá, akkor feltárja előttünk változatos élővilágát. A minden évszakban más arcát mutató tájat és lakóit most Koncz-Bisztricz Tamás természetfotós mutatja be nekünk csodás képein keresztül.
Bár Magyarországon ritka fészkelőnek számít a kígyászölyv, úgy tűnik, hogy a megszokott fészkelőhelyéhez viszont nagyon ragaszkodik, még ha az a fa már ki is száradt alatta.
A sötétbíbor szirmú virág szinte bárhol megtalálható az országban, mégis kell egy kis szerencse ahhoz, hogy ráakadjunk.
A puszták büszke kakasai a téli tollruhájukat már lecserélték, vörös tollazatot és tetszetős bajusztollakat növesztenek, hogy március végén, április elején, a dürgés időszakában magukhoz csábítsák a tojókat.
Összesen 201 példány talált új otthonra a természetben a Rákosivipera-Védelmi Központban zajló munkának köszönhetően.
A madárfaj rejtett életmódot folytat, és csak kóborló egyedei tűnnek fel Magyarországon.
A madarászok nem kevesebb, mint 2100 költőüreget számoltak össze Sükösd mellett.
A növény három éve már eltűnőben volt, csak maroknyi területen maradt fent. A rákosi viperák élőhelyére ültették ki a felszaporított állományt.
Lezárultak a Péteri-tó eredeti mederalakulatát visszaállító munkálatok, így a sokáig halastóként üzemelő természetes szikes tó megújulva még gazdagabb vizes élőhely lehet.
Valószínű, nem erre számítottak az idei első visszatérő ugartyúkok, amelyek afrikai telelőhelyükről tulajdonképpen a télbe érkeztek meg hozzánk az elmúlt napokban. De vajon tényleg tyúkok ezek a nagy, sárga szemű madarak?
Lajosmizsétől néhány kilométerre, szántók és gyümölcsösök mozaikjai között áll magában a Felső-Kiskunság egyik legérdekesebb gótikus templomromja. Mizse-szék középkori templomának csonkán égnek meredő falai az idő és a történelem viharaival dacolva őrzik az egykor itt élt kunok és „szállásuk” emlékét.
Soltszentimre és Csengőd határában, a pusztába vetve, a kiskunsági szikes tavak, sztyepprétek és szélfútta homokhátak rejtekében áll egy különleges Árpád-kori templom, melyet rommá sűrített az idő. Megmaradt csonka tornya és falai 800 év tanúi.
Lehet, hogy valakinek az udvarán, egy szép természetvédelmi területen vagy épp egy szikes tóban végzi a csodás dekoráció. Ha elengedted, akkor már csak szemét.
A Kolon-tó a Kiskunság legjelentősebb mocsara. A hatalmas kiterjedésű nádas páratlan madárvilágnak ad otthont, de a tóval szomszédos homokbuckák is tele vannak érdekes élőlényekkel.
Egy hatalmas hálórendszert építettek ki a szakemberek a Kiskunságban a fokozottan védett viperák visszatelepítési területe felett, amely a tervek szerint hatékonyan távol tartja majd a kígyókra éhes ragadozókat.
Apró és tökéletes rejtőszínnel rendelkezik, így a fákon vagy a talajon alig lehet kiszúrni ezt a szerény tavaszhírnököt.
A cikkből az is kiderül, hová kell menned, ha látni akarod ezt a különleges és törékeny növényt.
A Kiskunságon 11 éve járt utoljára a kopár vidékek madara, ami a fején lévő kettős tollpamacsról kapta a nevét.
Mit rejt az a fura fehér szövedék a fűben? A helyedben nem bolygatnánk.
Szerencsére nem esett nagyobb baja. A szabadon engedéséről videó készült, amit a cikkben nézhetsz meg.
