Halösvénnyel gazdagodott a Szarvasi Arborétum
A vízen található Harcsa tanösvény kiegészítéseképpen most egy 19 halfajt bemutató szárazföldi útvonalat hoztak létre a szarvasi Pepi-kertben.
A vízen található Harcsa tanösvény kiegészítéseképpen most egy 19 halfajt bemutató szárazföldi útvonalat hoztak létre a szarvasi Pepi-kertben.
Az idei első hőségriadós napon az apostolok lovát drótszamarakra cseréltük, és eltekertünk Szarvastól Ecsegfalváig. Végig gáton, tűző napon, árnyék nélkül. Nem tűnik a legésszerűbb döntésnek, de mivel már megterveztük a túrát, rászerveztünk mindent, visszakozni nem volt érdemes.
→ TovábbJúnius derekán a nyár két különleges természeti eseményt is tartogat, a tiszavirágzást és a szentjánosbogarak rajzását. A pontos kezdő időpontot egyik esetben sem lehet előre jelezni, így ezekben a napokban már minden érdeklődő ugrásra készen várja, mikor érzik úgy a rovarok, hogy eljött végre az idő.
Aki a napokban kilátogat a Hármas-Körös hullámterébe, Gyomaendrőd környékén szemet gyönyörködtető, fehér virágszőnyeg fogadja.
Ötvös Sándor még december végén készítette ezeket a nem szokványos felvételeket a két folyó keveredéséről.
Egy szarvasi séta alkalmával Tessedik Sámuel és a Bolza grófok neve hamar előkerül, hisz fontos szerepük volt a város történetében. Ma is láthatunk még számos olyan épületet, melyek hozzájuk köthetőek, a hatalmas Ótemplomtól kezdve a Szárazmalmon át Bolza Pál gyönyörű kastélyáig.
Három kastélyt érintő túránk Békéscsabáról indult, és Pósteleken, illetve Gyulán át Gyulaváriig tartott. Közben nemcsak az egykori békési főúri világ tárult fel előttünk, de megismertük a környék neves vízfolyásait, és erdőtelepítő civilekkel is találkoztunk.
Szarvas környékén számos kerékpáros túraútvonal várja a bringásokat, melyek közös jellemzője, hogy a szintkülönbség szinte semmi, az élvezeti faktor viszont annál magasabb.
A tudomány előtt eddig ismeretlen halfajt írt le egy magyar-cseh kutatócsoport. Az állatot a Körös vízrendszerében fedezték fel, és a bihari márna nevet kapta.
A Nap és a Hold, tulipánok, pompás virágok, kerub és sárkány, sellőfigurák - akár egy mese is kezdődhetne ezekkel a varázslatos motívumokkal, amelyek hazánk szemet gyönyörködtető alkotásai a református templomok kazettás mennyezetein. A Turista Magazin most a magyar népművészet és egyházi művészet legszebb példái közül mutat be néhányat.
A nemzeti parkok kiemelt szerepet töltenek be a hazai turizmusban, a csodálatos természeti értékek megőrzése és védelme mellett - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Szarvason a Körös-Maros Nemzeti Parkban létesített Körösvölgyi Állatpark ünnepélyes megnyitóján.
Az Autómentes Világnap alkalmából, szeptember 22-én, kerékpártúrárára invitál minden érdeklődőt a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.
A Csobáncra nemcsak a várrom, hanem a kilátás miatt is érdemes felkapaszkodni.
Az év utolsó számába egy rendhagyó összeállítást készítettünk.
Pakisztán szinte észrevétlenül vált az izgalmas túrákra vágyók paradicsomává.