
Ritka vendég érkezett a házhoz
Váratlanul bukkant fel egy apró ragadozó madár a Körös–Maros Nemzeti Park egyik irodájánál. Az énekesmadarak nem örültek a ritka látogatónak.
Váratlanul bukkant fel egy apró ragadozó madár a Körös–Maros Nemzeti Park egyik irodájánál. Az énekesmadarak nem örültek a ritka látogatónak.
Ez az érdekes csőrű madár valójában nem gémféle, hazánkban pedig főként az Alföld vizes élőhelyein fészkel. A Kis-Sárrét kanalasgém-párjai szinte kivétel nélkül sikeresen nevelték fel fiókákat, melyek már több hete elhagyták fészküket és szüleikkel együtt járnak a különböző táplálkozó területekre.
Nyár végére a Maros vízállása rendszerint lecsökken, és megjelennek rajta a homokzátonyok, amelyeket rögtön birtokba is vesznek a madarak.
Rovaremésztő növények nemcsak a trópusokon élnek, hanem nálunk is. Közéjük tartozik a közönséges rence, amelynek sárga virágait még szeptemberben is láthatjuk a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Kis-Sárréten.
Látványos koreográfiájuk megfigyelése igazi élményt jelent a természetbarátok számára.
Egyre több madár tér vissza a dél-alföldi pusztákra, sok helyen már épülnek és szépülnek a fészkek is, nászrepülő madarak keringenek a levegőben, miközben madárdaltól hangos minden.
Javában zajlik a gímszarvasok agancshullása, amiből természetesen a Körösvölgyi Állatpark bikái sem maradnak ki. A Bátor nevű gímszarvasbika élete eddigi legnagyobb agancsától szabadult meg, de hogy miként hullik le e gyönyörű ékesség a szarvasok fejéről, cikkünkből az is kiderül.
Különleges látvány fogadja azokat, akik ellátogatnak a kardoskúti Fehér-tóhoz, ugyanis a tómeder vörös színben pompázik, csak néhol törik meg fehér szikfoltok. De vajon miért?
A nagy tűzlepke állománya az utóbbi években Nyugat-Európában nagyon megritkult, sok helyről teljesen eltűnt. A terület jó környezeti állapotát jelzi a Fecskési-mocsárnál megfigyelt látványos lepkefaj.
A napokban 60 kilométer széles görgőfelhő vonult végig az égbolton Békéscsaba-Hódmezővásárhely vonalon. A jelenség - bár félelmetesnek tűnik - ilyen formájában nem veszélyes.
A sárgarigók április végén érkeztek vissza telelőhelyükről, és most már a fészküket építik. Gyönyörű hangjukat, az egyik legszebb hazai madárdalt az országban sokfelé hallani.
Megjöttek a kékes rétihéják, gatyás ölyvek, kis sólymok. Az északi tájakról érkezett fajokkal a hideg hónapokban alaposan felduzzad majd az alföldi madárállomány.
A Körös-Maros Nemzeti Park pusztáin sokfelé lehet nagyobb csapatokban táplálkozó madarakat látni. Ezek azonban még nem vonulásra gyülekező egyedek, csupán átnyaraló madarakról van szó, amelyek idén nem költöttek.
Fantasztikus belegondolni, hogy ez a gyönyörű madár hányszor járta meg Afrikát. Sok tízezer kilométert tett már meg életében az a gyűrűzött szalakóta, amely a napokban tűnt fel a Csanádi-pusztákon. A nyolcadik életévében járó madarat 2013-ban, fiókaként ugyanitt gyűrűzték meg.
A fiókák kirepülése után a kék vércsék életének következő szakasza a hosszú vándorútra való felkészülés.
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.