Elhunyt a Másfélmillió lépés Magyarországon legendás stábjának egy tagja
Szeptember 25-én, öt nappal a 89. születésnapja előtt, a családja körében örök álomra szenderült Szabados Tamás operatőr.
Szeptember 25-én, öt nappal a 89. születésnapja előtt, a családja körében örök álomra szenderült Szabados Tamás operatőr.
A hazai televíziós ismeretterjesztés és természetfilmezés kiemelkedő alakja munkásságával napjainkban talán még nagyobb hatással van a hazai természetjárásra, mint életében.
Kétségtelen, hogy a természetjárás az a műfaj, amit csinálni a legjobb, de azért jó az is, ha csak nézzük, ahogy mások az országot járják. A Másfélmillió lépés Magyarországon megteremtette itthon a műfaj alapjait, és most, több mint 40 év elteltével is nagy élményt jelent.
A Cserhát és a Göcsej nagyon sokban hasonlítanak egymásra. Itt is ott hegyre föl, hegyre le caplatunk, miközben rendszerint nem ússzuk meg dagonyázás nélkül. Csak a méretek mások, a Cserhátban nagyobbak, sokkal nagyobbak. A vendégszerető emberek is nagyban hasonlítanak egymásra, hagyományaikat tisztelik, ápolják, büszkék rájuk.
→ TovábbA Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat készítésének negyvenedik évfordulója alkalmából Gyenes Károly emlékfilmet rendezett, amit online bárki megnézhet. Ennek apropóján az alkotóval most egy interjú is készült.
Gyenes Károly filmje a Másfélmillió lépés Magyarországon című kultikussá vált filmsorozat negyven évvel ezelőtti forgatásáról, Rockenbauer Pálról, kollégáiról és a sorozat kedvelőiről szól. Az emlékfilm most ingyenesen megnézhető.
A kultikus sorozat készítői negyven évvel ezelőtt éppen ezen a napon fejezték be az Országos Kéktúrát.
Harminc éve nincs köztünk Rockenbauer Pál, a hazai televíziós ismeretterjesztés és természetfilmezés kiemelkedő alakja, aki munkásságával napjainkban talán még nagyobb hatással van a hazai természetjárásra, mint életében.
Program a programban - lehetne a mottója "A Kékkör Napja - Sokmillió lépés Magyarországon" című tematikus napnak, amelyen a közmédia csatornáin reggeltől estig a természetjárásé a főszerep, megfejelve azzal, hogy innentől kezdve a naptárba is érdemes bevésni október 10-ét: az idei évtől kezdve ez lesz a Kéktúra Napja is. A Turista Magazin a rendezvény ez évi helyszínéről, a szeptember közepén átadott Galyatető Turistacentrumból élőben közvetette a nap eseményeit.
75 éves korában elhunyt Sinkó László, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, az Országos Kékkör kultuszát megalapozó Másfélmillió lépés Magyarországon, az És még egymillió lépés, valamint a Kerekek és lépések ismeretterjesztő sorozatok narrátora.
Pénteken délután utolsó útjára kísérték Peták Istvánt, a Magyar Turista Egyesület örökös tiszteletbeli elnökét, a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat kitalálóját és szerkesztőjét, a Magyar Televízió volt elnökét. Halála előtt az MTSZ elnöksége a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli tagjának választotta.
Szomorú szívvel búcsúzunk egy hatalmas turistalegendától. 2015. június 30-án távozott közülünk a nagy kéktúrázó televíziós; Peták István.
Életének 75. évében hunyt el a Magyar Televízió egykori elnöke, a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat kitalálója és szerkesztője. Újságírói munkája mellett részt vett az Országos Kékkör megújításában is. Halála előtt az MTSZ elnöksége a szervezet örökös tiszteletbeli tagjának választotta.
Nélküle csupán némafilm lenne a három Kéktúrát bemutató dokumentumsorozat. A kiváló hangmérnököt otthonában látogattuk meg, ahol azokkal az eszközökkel is megismerkedhettünk, amelyeket anno a forgatáshoz használt.
Bakancsot húzunk, felvesszük a hátizsákot, és útra kelünk azért a felejthetetlen élményért, amit a természet nyújt a túrázóknak. Példaképeink azok, akik évtizedekkel ezelőtt útra keltek az Országos Kéktúra útvonalán, és még ma is irányt mutatnak minden generáció számára.
Egy ember addig él e földön, amíg emlékeznek rá. Különösen igaz ez azokra, akik sokakkal tettek jót, akik sokakat szerettek. Roki síremlékéhez minden évben ezrek zarándokolnak.
Remek családi programot ajánlunk a hétvégére. 2014. december 6-án a Turista Magazin futócsapata, több mint negyven mikulással vesz részt a BSI által szervezett Rossmann Mikulásfutáson.
Indulj el egy úton... Gratulálok! - áll a miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán abban a bejegyzésben, amelyet a Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozat alkotóinak állami kitüntetése alkalmából osztott meg a miniszterelnök.
Nemzeti ünnepünk alkalmából rangos állami kitüntetést nyújtottak át az Emberi Erőforrások Minisztériumának tükörtermében a Másfélmillió lépés Magyarországon c. film egykori alkotóinak. A kitüntetéseket Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vehették át az érintettek.
A Csobáncra nemcsak a várrom, hanem a kilátás miatt is érdemes felkapaszkodni.
Az év utolsó számába egy rendhagyó összeállítást készítettünk.
Pakisztán szinte észrevétlenül vált az izgalmas túrákra vágyók paradicsomává.