Keresés eredménye

Miért változik a kéktúra nyomvonala?

Az Országos Kéktúra nyomvonala nem állandó: rendszeresen előfordul, hogy gazdájának, a Magyar Természetjáró Szövetségnek módosítania kell rajta. A legfrissebb, zempléni példa apropóján bemutatjuk, hogy mi állhat egy változás hátterében, és milyen szempontok alapján, milyen folyamatot követve alakul ki az új nyomvonal.

2024.08.09.

Mostantól még több turistaút élvez védettséget

Az állami erdőgazdaságok után mostantól a hazai nemzetipark-igazgatóságok működési területén sem lehet szabványosan jelzett turistautakat megszüntetni vagy módosítani a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) felügyelete nélkül. Erről szól a szövetség Agrárminisztériummal kötött új stratégiai megállapodása és a hozzá tartozó cselekvési terv.

2024.05.17.

Színes ábrák a fákon – Kisokos a turistajelzésekről

Aki járt már erdőben Magyarországon, egészen biztosan találkozott a különböző színű és formájú jelzésekkel, amelyek többnyire a fákra festve jelölik az utat. Közel száz éve használjuk ezt a jelzésrendszert, amit ha megismerünk és megértünk, sokkal könnyebben fogunk tájékozódni túráink során.

2024.03.25.

A Turistaút Szakbizottság, és ami mögötte van

Az országot több mint 17 000 km jelzett turistaút és 5000-6000 km tematikus és egyéb jelzett út hálózza be. Miért fontos a hazai turistautak hálózatának szabályozása, és milyen módszerekkel segíti a természetjárás legfontosabb infrastruktúrájának egységesítését a Magyar Természetjáró Szövetség? Argalász Péter bronzjelvényes túravezetőt és útjelzővezetőt, az MTSZ szakági munkatársát kérdezte a Turista Magazin a Turistaút Szakbizottság munkájáról.

2023.12.19.

Kik festik fel a turistajelzéseket?

Túrázás közben az erdőt járva biztosan találkoztatok már többféle turistajelzéssel, melyek az idő múlásával felújításra szorulnak. Hazánkban a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) koordinálja a jelzésfestés-pályázatok keretein belül a turistajelzések karbantartását. Makrai Kornél ezüstjelvényes túravezetővel és útjelzővezetővel, az MTSZ szakági munkatársával, a jelzésfestés-pályázatok koordinátorával beszélgetett a Turista Magazin jelzésfestésről és az utóbbi évek pályázati eredményeiről.

2023.12.19.

Így mérik fel a hazai turistautakat

A Magyar Természetjáró Szövetség felmérőinek élete nem csak játék és mese: van, hogy a szúnyogokkal, máskor a sűrű szedressel vagy akácossal kell megküzdeniük, de kárpótolja őket, hogy munkájuknak hála olyan helyeket ismerhetnek meg, ahová másképp sosem juthattak volna el. Sajtos Péterrel, a felmérés jelenlegi vezetőjével és Keszler Orsolya térinformatikussal beszélgetett a Turista Magazin terepi kihívásokról és arról, hogyan lesznek a girbegurba nyomvonalakból használható adatok.

2023.12.11.