A sárkányok városában
Alaposan megismerhettük a Báthoriak városát és még István tanyáig is elgyalogolhattunk a vénasszonyok nyarának egyik utolsó napján, csodás őszi színkavalkádot élvezve a hatalmas, minden báját megmutató erdőben.
→ TovábbNyírségi gyaloglás az Alföldi Kéktúra egyik leghosszabb szakaszán
Őszi alföldi „expedíciónk” utolsó napján az Alföldi Kéktúra talán leghosszabb egybefüggő szakaszát jártuk le Vaja és Kisvárda között, majd 22 km-en. Ebből alig 3,5 km volt, ami homokos szekérúton vezetett, a többi pedig aszfalt. Túloznék, ha azt mondanám, hogy sok kellemes és izgalmas inger ért útközben bennünket. Ennek megfelelően szinte űridőt trappoltunk, mert megállásra nem igen késztetett semmi. Persze így is megismertünk bűbájos nyírségi falvakat.
→ TovábbHomokbuckák földjén - Alföldi Kéktúra
A Dél-Nyírségből indulva megmásszuk a Tiszántúl és az Alföldi Kéktúra legmagasabb pontját, a 183 méter magas Hoportyót, majd Istvántanya és Nyírbátor között egy rövid időre átlépünk a Délkelet-Nyírségbe. Túránk második felét már az Északkelet-Nyírségben tesszük meg, s így érkezünk végül a Nyírség és a Felső-Tisza-vidék határán fekvő Kisvárdára.