
Tata, a legek városa
Az egyik legkülönlegesebb fekvésű várunk, illetve az ország egyik legelső halastava és angolkertje is Tatán található, hogy mást ne említsünk. Összeszedtük Tata legérdekesebb helyszíneit.
Az egyik legkülönlegesebb fekvésű várunk, illetve az ország egyik legelső halastava és angolkertje is Tatán található, hogy mást ne említsünk. Összeszedtük Tata legérdekesebb helyszíneit.
Ennek az amerikai récefajnak a felbukkanása Magyarországon kisebb fajta madárszenzációnak számít, hiszen ez a második előfordulása hazánkban. Felvétel is készült a rendkívül ritka vendégről.
Sikeres volt a tatai Öreg-tó környékén a Csendes Szilveszter kezdeményezés, a ludak 90%-a maradt a tavon, így most januárban a számuk elérte a 19 ezret.
Néhány nap alatt majdnem 10 ezerre növekedett a tatai Öreg-tavon éjszakázó vadludak száma.
Valentin-nap alkalmából összegyűjtöttünk öt olyan kirándulócélpontot, ahol remekül fogjátok érezni magatokat, ha nemcsak egymást, de a természetet is kedvelitek.
Az egyik legszebb természeti látnivaló az őszi vadlúdvonulás. Most egy gyönyörű, rövid videóban nézhetjük meg, hogyan röppen fel több ezer madár az Öreg-tóról. Mindehhez a hátteret a ködfátyolos tatai tó és a pasztellszínű ég adja. Érdemes hanggal megnézni a felvételt.
Komótosan, de annál alaposabban mosakodó hódot kaptak lencsevégre a tatai Öreg-tó partján. Ha csak egy cuki videót nézel meg ma, legyen ez az.
A korábbi években a tataiak rendkívül biztató módon viszonyultak a tűzijáték-tilalomhoz, de sajnos az idei újévi ünneplés hangosabb volt a vártnál.
A webkamerás felvételen szinte érzékelhetővé válik a vadludak feszültsége. A ravaszdi ragadozó lopakodva megindul az Öreg-tó medrében totyogó madarak felé. Szerintetek mi lesz a találkozás vége?
A tatai Öreg-tavon a legfrissebb adatok szerint már 44 ezer lúd tartózkodik. A webkamera segítségével te is figyelemmel kísérheted a madarak életét. A tó fölé érkező vadludak behúzásakor garantáltan különleges látványban lesz részed.
A most megjelent könyv kézzel készült illusztrációi egytől egyig műalkotások, és szerényen csak Madárkalauz a címe, pedig jóval több annál.
Sokan talán nem is tudják, hogy a tatai Öreg-tó partján a vár mellett egy másik fontos épület is található, amely ugyan nem hatalmas, de a jelentősége annál nagyobb. Az Esterházy-kastély az elmúlt években szépen, csendben megújult, és most egy modern tárlaton lehet megismerkedni egykori birtokosainak történelemalakító szerepével.
A közelmúltban nyitotta meg kapuit a tatai Öreg-tó partján álló, jó ideig elhagyatott, de mostanra gyönyörűen felújított kastély, amire természetesen mi is nagyon kíváncsiak voltunk. Látogatásunkkor jó néhány érdekes, már-már meghökkentő tényt tudtunk meg az épület történetéről – ezek közül mesélünk el most ötöt.
Egyszer a róka nagyon megéhezett, egy kis pecsenyére vágyott. Belopakodott hát a tatai Öreg-tónál pihenő vadludakhoz. Akár így is kezdődhetne a mese. De nem az. Az éjszakai vadkamerás felvételen portyázó róka tűnik fel a szárnyasok között. Szerintetek mi lesz a vége?
A tatai vadludakról készült kisfilmsorozat első része a napokban került ki a Tatai Vadlúd Sokadalom közösségi oldalára.
A legtöbb szokásosan nagy lilikből van, de felbukkannak a vadlúdsokadalomban más fajok egyedei is, mint például a termetre nem túl nagy, ám igen látványos, gesztenyevörös-fekete-fehér színű veszélyeztetett madár. Melyik ritka vadlúdfajt fedezhetjük fel az alábbi videóban?
Lehet, hogy jó kalandnak tűnik sétálni egyet a tatai Öreg-tó száraz medrében, ez azonban felzavarja az ott időző vadludakat, épp ezért fontos lenne, hogy mindenki kizárólag a partról figyelje a madarakat.
A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság feljelentést tesz az ellen a helikopter ellen, amely az Öreg-tó felett repült, és felriasztotta az ott telelő vadludakat.
A Filmdzsungel Stúdió gyönyörű videót készített a tatai vadludakról.
A 21. sokadalom idén november 26-27-én lesz a tatai Öreg-tavon. A szervezők már közreadták a programok listáját.
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.